Címke: Sziget 2024

  • A Szigeten akkor indul be a buli, ha lemegy a nap

    A Szigeten akkor indul be a buli, ha lemegy a nap

    A 30. Sziget fesztivál második napjára látogattunk el, megnéztük, mit tud Magyarország legnagyobb zenei programsorozata. A koncertek színvonalából kétségkívül a legjobbat kaptuk – akár magyar, akár nemzetközi szinten – ám az ezen kívüli programokat hiányoltuk, amik igazán megadták volna a fesztiválhangulatot.

    A csütörtöki napot két név lengte körül: Azahriah, aki első magyar előadóként lépett fel főműsoridőben a nagyszínpadon, és az amerikai popsztár, Halsey, aki először járt Magyarországon. Azahriah hozta a szokásosat: hatalmas hangulatot tudott teremteni a mulatósabb és lassúbb számaival egyaránt. Az pedig már csak hab volt a tortán, amikor gyakori közreműködői, Desh és Young Fly is fellépett a színpadra, onnantól megőrült a magyar közönség. Ugyanis hiába érkezik külföldről a Sziget látogatóinak nagy része, a koncert idejében a nagyszínpad körül nagyrészt magyarok skandálták a dalszövegeket.

    Két órával később már más volt a helyzet. Halsey-ra már inkább a külföldi közönség volt kíváncsi, viszont ő sem hagyta cserben a rajongóit. Folyamatos interakcióban volt a tömeggel, és elég intim dolgokat is megosztott velük. Beszélt a betegségéről, és arról, hogy ez hogyan befolyásolja az előadóművészetét, szót ejtett a mentális egészségéről is, aminek fontosságára rendszeresen felhívja a figyelmet. Kiadatlan számmal is kedvezett nekünk, és ezzel együtt két új dalt hallhattunk az érkező albumáról. Halsey koncertjében vegyítette a különböző korszakait: az első albumáról is ugyanúgy adott elő dalokat, mint az összes többiről, ami miatt az is teljesértékű diszkográfiát kaphatott az énekesnőből, aki most hallott róla először.

    Ahogy hallottuk régóta szigetelő kollégáinktól – ez már nem az a fesztivál, ami régen volt! Nekem még nem volt viszonyítási alapom, az viszont igaz, hogy eléggé keresned kellett a programokat ahhoz, hogyha nem csak ivással akartad tölteni a délutánodat. Igaz, a fesztivál területe túl nagy ahhoz, hogy pár óra alatt körbe lehessen járni. Még akkor is, ha a mérete csökkent az évek során. Körbenéztünk, mit csinálnak olyankor az emberek (akik akkor még nem voltak olyan sokan). A délutáni órákban szinte lézengtek a napi jeggyel látogatók, a sátrazók pedig még javában pihentek az esti bulira. De ez nem is volt meglepő, hiszen a legtöbben a fő fellépőkre érkeztek, akik este hét után kezdtek el játszani. Volt cirkuszi rész, ahol igazi falunap-hangulat fogadta az embert. Különböző játékokat lehetett kipróbálni, volt céllövölde, jósda, mini órisákerék, és cirkuszi műsorokat is meg lehetett tekinteni, ám ez akkor éppen Azahriah koncertjével esett egybe, így sajnos ki kellett hagynunk. Volt rendes méretű óriáskerék, na meg bungee jumping is, amit mi is megcsodáltunk – szigorúan a földről!

    A kajás-piás standoktól eltekintve nagyon sok márka képviselte magát a Szigeten, ami a fesztiválozók érdekét annyiban szolgálja, hogy a legtöbben babzsákokkal és más ülőalkalmatosságokkal települtek ki, amiken bárki megpihenhetett.

    Mivel a fesztivál tágabb értelemben divatbemutatóként is funkcionál, nem lepett meg minket az a rengeteg vagány szett, amit láttunk. A magyaroknál és a külföldieknél is hódítottak a trendek: láttunk jó sok cowboy-csizmát, leopárd mintát minden mennyiségben, de az időtálló bikinifelsők és mintás ingek is jelen voltak.

  • Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

    Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

    Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján, de lesz Vándor Vurstli, ArtGarden, élőszobor kiálltás, Színház- és Tánc Sarok és Szecessziós Detox is a Sziget újraformálódott kulturális zónájában, a ArtFusion Field-en.

    Idén újra visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. A ROUGE!  c. előadás az élet ünneplésére hívja a fesztiválozókat. Akrobaták és táncosok a színpadon és a magasban egyaránt egy látványos produkció keretein belül nyűgözik le a nézőt, és a lengőoszlop-, kötél- és trapézartisták mutatványai ejtik ámulatba a közönséget a Theatre-and-Dance Corner melletti területen.

    Cirque du Sziget idén is a világ minden tájáról érkező, változatos produkciókkal nyűgözi le a látogatókat, három helyszínen, minden nap 14:00 órától. A nagysátor programja egy közös előadással kezdődik, ahol a Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetségének (FEDEC) együttműködésében magyar és külföldi cirkusziskolák növendékei mutatják be tehetségüket. Idén a Baross Imre Artistaképző előadása mellett a kijevi cirkusziskola  produkciója jön a Szigetre. A délután öt órakor a Galapiat Cirque és Lucho Smit francia-holland kollaborációját élvezheti a közönség. Este nyolckor a cseh Cirk La Putyka lép színpadra. Éjfél előtt fél órával az etióp Circus Abyssinia mutatkozik be a cirkuszi sátorban. A kültéri terület kiemelkedő performanszát – délután három órától – a kanadai Les Dudes társulattól láthatjuk, de érkezik majd a koreai FORCE csoport, a francia  Julot Cousins Compagnie Allégorie triója, a szintén francia a LOOking fOr performansza, a spanyol Planeta Trampolí Back2Classics trambulin showja is. A kültéri programot ezúttal is tűzshow zárja, egy igazi pirotechnikai kavalkád, amit minden nap 22:45-kor tekinthetnek meg a látogatók a francia The SuperShow előadásában.

    A kortárstánc és színház iránt érdeklődő látogatók központja idén is a Theatre-and-Dance Corner lesz, ahol a program reggel közös tánccal indul. Ide visszatér majd a Sleeping Beauty Dream Experiment című alvó installációja, érkezik az Egyesült Királyságból Bush Hartshorn Tell Dad című projektje, fiatal táncosok mutatkoznak be minden délután öt órától Cserepes Gyula Táncra fel!  című programjában, és a magyar fellépők sorát erősíti Tózsa Mikolt fiatal színházi alkotó is, It’s a Match – or will be – maybe című társkereső performansza.

    A hazai fellépők mellett kilenc különböző ország produkciói is bemutatkoznak, így a dán Himherandit Productions, két izraeli társulat, a Roni Chadash és a Galit Liss, valamint Àngel Duran spanyol táncos-koreográfus és a francia Mellina Boubetra darabja. Szintén Franciaországból várjuk Nathan Felix-Rivot szóló projektjét, míg Alexander Vantournhout  belga alkotó egy különleges installáción vezeti végig a fesztiválozókat. Az Egyesült Királyságból látogat a Szigetre a Company Chamaeleon, Kubából jön Susana Pous koreográfus és társulata, a Mi Compañía, és magyar és külföldi fellépőket felsorakoztatva, nemzetközi csapattal várható a SubLabPro társulata.

    Sétáló Utcaszínházak mozgó előadásai közé visszatér a holland Close-Act társulata, a spanyol Sarruga két előadást is hoz a Szigetre, érkezik a német Dundu csapata is három különböző méretű világító bábuval és a katalán Brincadeira dobosai sodró lendületű produkciói is garantáltan felpezsdítik a napot. Az Egyesült Királyságból érkező Working Boys Club  bárpultja egész másképpen funkcionál majd, mint ahogy azt megszokhatták a látogatók. Apró bábjaival az olasz Grande Cantagiro Barattoli pedig a füstös ír kocsmák hangulatát varázsolja a Szigetre. Lenyűgöző és egyben különleges, ahogyan a spanyol LaDinamo csapata koncertet ad tricikliről vagy épp egy nyolckerekűről. A hazai színekben fellépő Brass On The Road bizony tudja, hogyan kell megszólaltatni a szigetlakók szívéhez vezető hangokat. Napközben a szintén magyar Óriásbuborék Show  csapatával is összefuthatnak a látogatók.

    Az ArtFusion Field-en kapott helyet Karzat Színház utcaszínházi előadása, a rendkívül népszerű Vándor Vurstli, egy múltidéző házi vidámpark, a magyar vásári szórakoztatás és a városligeti vurstli hagyományainak őrzője. A változatlan jókedvet és varázslatos hangulatot számos célbadobó játék, horgászatok, vadászatok, jövendőmondó, a Magyar Zsonglőr Egyesület  eszközkölcsönzője és számos egyéb program garantálja minden nap 13:00 és 21:00 között. A spanyol Tombs Creatius Xics del Xurrac elnevezésű játékparkja egyszerre tornáztatja meg az elmét és kínál nagyszerű szórakozási lehetőséget és idén is visszatér a fesztiválozók nagy kedvence, Németország legkisebb óriáskereke. A spanyol Osadia  társulata egy fantasztikus hajshow keretein belül varázsol színpompás hajkoronát minden nap több tucat látogatónak, az olasz-ausztrál Di Filippo Marionette pedig saját készítésű bábjaik segítségével előadott, versekkel és viccekkel tűzdelt darabjával bűvöli el a közönséget. A bábművészek táborát erősíti hazai színekben Nizsai Dániel is. A látogatók különleges bepillantást nyerhetnek egy tajvani bűvész világába a Diary of a Magician  előadásán. Nem érdemes kihagyni az argentin Tony Fratello előadását, és az Egyesült Királyságból érkező Drew Colby kézi árnyjátékát sem.

    És szintén az ArtFusion Field programkavalkádját színesíti a Sziget megújult művészeti helyszíne, az ArtGarden, a Medence Csoport által életre hívott programhelyszín, ahol fiatal képző- és iparművészek mutatkoznak be művészi installációikon és interaktív workshopjokon keresztül. Az Iparművészeti Múzeum Szecessziós Detox helyszínén pedig várják majd azokat,  akik az éjszakai pörgést szeretnék nyugodt körülmények között kipihenni, kreatív módon, századfordulós alakok és történetek között feltöltődve a következő estére.

  • ”Free To Be…”, új szlogennel indul a 30. Sziget fesztivál

    Az idei év fesztiválja számos technikai, fellépő-és program beli újítást tartogat az érdeklődők számára, derült ki a sajtótájékoztatón. Mindez többek között a nagy színpad nézőterének átalakítását, higiéniai fejlesztést, valamint új merchök és új szlogen bevezetését foglalja magába. A legnagyobb bejelentés „díját” azonban mégis Kylie Minogue fellépésének a híre vitte. Az ausztrál, Grammy-díjas énekesnő a fesztivál első napján, augusztus 7-én érkezik a Sziget Nagyszínpadára.

    A mára már szimbólummá vált Sziget 30. alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. „A Sziget alapértékei harminc éve változatlanok.  Hiszünk a kulturális sokszínűségben, a különbözőség elfogadásában, az egymás iránti figyelemben, a közösség erejében, a személyes boldogsághoz való jogban, a szeretet erejében, bármi is történjék közel vagy távolabb körülöttünk a világban” – emelte ki Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.  A fesztivál törekvéseit idén a European Festival Awards a társadalmi ügyek melletti kiállást elismerő „Take a Stand Award” elismeréssel díjazta. Az első kapunyitástól eltelt három évtized alatt a Szabadság Szigete megnevezéssel híresült el a fesztivál. „A Sziget, a szabad Szitizenek elfogadó közössége. A Sziget az a hely, ahol szabadon lehetünk önmagunk, ahol szabadon lehetünk Szitizenek” – ennek ad keretet mostantól a ”Free To Be…”- jelentette be ezzel az új szlogent a főszervező.

    Csiszár Virág, a Sziget booking managere adott tájékoztatást a nagy helyszínek bemutatásáról. A Nagyszínpad headliner felhozatalában szerepel Kylie Minogue, aki az első napot nyitja majd, továbbá a sokoldalú Halsey, az Oasis első lemezanyagával érkező Liam Gallagher, a ”showman” DJ, Martin Garrix, a kortárs pop egyik legismertebb alakja, Sam Smith, valamint a modern elektronikus popzene legkurrensebb producere, Fred again… A korábbi sávokban pedig olyan nevek szerepelnek, mint Stormzy, Lous Tomlison, Janelle Monáe, Fisher, valamint Skrillex. Ugyanakkor a magyarzene rajongóknak sem kell aggódniuk, ugyanis fellép Beton.Hofi, a Margaret Island, valamint a három Puskás Arénát megtöltő Azahriah is.

    ,,A 2024-es szezon jó kezdetet vett.” – kezdte az újításokat érintő beszédét Kádár Tamás. Célozva arra, hogy a legtöbb Early Bird hatnapos bérletet magyarok vették meg.  A napijegyek árait nem emelték, sőt a 21 év alattiaknak idén bevezetett „U21” bérlettel a tavalyinál is olcsóbban juthattak a fiatalok bérlethez. Az anyagi kérdéseket illetőleg pedig mostantól könnyebbséget jelent a vendégek számára, hogy ha bár az italok ára változatlan maradt, az ételek árát csökkentették.  „A sült krumpli-szósz kombó nem alternatíva” – mondta a főszervező. Utalva ezzel arra, hogy valóban céljuk a ,,pénztárcabarát” ételek biztosítása. A kényelem irányába tett további változtatás még a sorban állás problémájának a kiküszöbölése is. A torlaszt képező, lassulást okozó K-híd felújításáról sajnos nincsenek biztató hírek, ezért igyekeznek új megoldásokat szervezni a tömegirányítás hatékonyság növelésére. Egyrészt új útvonal irányítja a közönséget a Nagyszínpadtól a kijárat felé, másrészt különféle digitális információs táblák segítik a vendégeket, hogy egyes útvonalakon mennyi idő alatt lehet a kijárathoz jutni. A látogatók számára nyújtott kényelmi szolgáltatások mellett még a kisebb karbonlábnyom kialakítására is figyelmet fordítottak a szervezők. A vendéglátásban szerződött partnerek kizárólag csak papír vagy környezetbarát, lebomló anyagokból készült kellékeket használhatnak. „Újítást jelent, hogy ,,az ajándékboltokban vásárolható minden textiltermék már organikus pamutból fog készülni, a zero waste megoldásokat alkalmazó Ursuslupus pedig upcycled, azaz továbbhasznosított termékeket gyárt az előző évben a Szigeten hagyott sátrak anyagából.” – zárta gondolatainak sorát a főszervező. Kardos József, a Sziget programigazgatója a programhelyszínek változásairól számolt be. Több helyszínt tematikus csoportba rendeztek, különféle „zónákat” kialakítva, ezzel is segítve a látogatók tájékozódását, hogy mindenki könnyebben megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot.