Címke: gasztronómia

  • 10. Országos főzőverseny Sárazsadányban!

    10. Országos főzőverseny Sárazsadányban!

    Immár 10. alkalommal rendezi meg a Sárazsadányi lakosok baráti köre a főzőversenyt.

    A verseny 2025.08.16-án kerül megrendezésre 13 órától, a sárazsadányi komp melletti területen.
    A nevezés a helyszínen reggel 10 órától kezdődik a főzőversenyen, a részvétel DÍJTALAN, és a főzéshez használatos tűzifáról is a szervezők gondoskodnak.
    A festői környezetben, a Bodrog partján Sárospataktól 8 kilométerre megrendezésre kerülő versenyen, három kategóriában indulhatnak a jelentkezők:
    – Halételek
    – Vadételek
    – Házias, magyaros ételek

    A díjak közül nem maradhatnak ki a hegyaljai borok, illetve pálinkák, de a nyertesek Visionfix szemtrénerrel (www.visionfix.hu) és a Csocsi Kft. (Csocsihand) által felajánlott kézműves termékekkel is gazdagabbak lesznek.
    A főzőversenyen nem csak profi csapatok indulását várják, hisz ez egy csapat összetartó illetve csapat összehozó rendezvény is, ahol a főzés mellet a családokra és a bulizókra is gondoltak!Míg a csapatok főznek, a gyerekek (vagy a vidámabb felnőttek) aszfaltrajzoló és lángosevő versenyen vehetnek részt, míg a legkisebbek az ingyenesen használható ugrálóvárban játszhatnak.
    A verseny ideje alatt és az eredményhirdetés után is egy kötetlen zenés buli veszi kezdetét, ahol DJ. Pitkó és DJ. Lovi húzza a talpalávalót.

    A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Amennyiben további információra van szüksége, keresse a szervezőket a +36303514611-es telefonszámon.

    Médiatámogatóink:

  • Gasztro- és Zeneünnep márciusban Székesfehérváron

    Első alkalommal rendezik meg a Fehérvári Gasztro- és Zeneünnepet március három szombatján, amelyre ingyenes koncertekkel, valamint gasztronómiai különlegességekkel, termelői és kézműves vásárral készülnek a szervezők.

     

    Március 5-én a Fehérvári Civil Központ előtti tér ad otthont a rendezvénysorozat nyitányaként megrendezendő három koncertnek, amelyen fellép a Gesztesi Alexandra és Birta Miklós duó, a Like a bird és a Horváth János Quintet. A zenei kínálat mellett termelői és kézműves vásár várja az érdeklődőket.
    Március 19-én a Fő utcai Mátyás király emlékműnél vásári forgatag, majd zenei koncertek várnak mindenkit, ahol színpadra lép a Kelemen Angelika-Dorogi Ákos duó, Nagy Lili, majd Orsovai Reni zenekara, a székesfehérvári származású NENE. A szabadtéri koncerteket követően a Pátria Kávéház és Étteremben a Kovács Aliz-trió, a Caffé Mauroban Horváth Dávid gitáros, a Dos Puertas Étteremben a Mai Rumba, míg a Hotel Magyar Király étteremben a Hász Eszter duó lép fel.
    Az utolsó napon, március 26-án a Palotavárosi tavak rendezvényterén a kézműves és termelői vásár mellett Pirityi Imre Zenekara, a Crescendo Selecta és a Vörös Janka-Oláh Dezső duó szórakoztatja a közönséget.

    MTI