Címke: 2024

  • Hétvégén zenebona, vigalom a Hajógyárin – péntektől indul a Generali Gyerek Sziget

    Hétvégén zenebona, vigalom a Hajógyárin – péntektől indul a Generali Gyerek Sziget

    Kezdődik a vakáció, így hétvégén – péntektől vasárnapig – irány a Hajógyári-sziget, ahol három napon át vásári forgatag, énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek, cserkészek, sok ismerős, de számos újdonság is várja a családokat, reggel 10-től este 6-ig. Június 21-23. között a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai a család apraja-nagyja számára tartogatnak izgalmakat, kikapcsolódást, feltöltődést, garantáltan senki sem unatkozik majd.

    A Generali Nagyszínpadon már péntek délelőtt kezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután a Kalimpa Színház mesekoncertjéből kiderül, vajon végre férjhez megye-e Borka királykisasszony, utána pedig Halász Judit is elhozza a legnépszerűbb dalait.  A három nap alatt, láthatjuk majd az Apacuka együttest, a Kiskalászt és zenél Farkasházi Réka és a Tintanyúl is.  A rajongók együtt bulizhatnak Grecsó Krisztiánnal , aki a gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadásán saját maga is táncra perdül majd.

    Megszokhattuk, hogy a Gyerek Sziget szervezői nem csak a kicsiket, hanem a család minden tagját elvarázsolják, elrepítik a mesék, a varázslat és a felhőtlen kikapcsolódás, pihenés birodalmába. A legifjabbakat Babajátszóházzal várják majd, ahol nem csak játékra és pihenésre van lehetőség, de különböző területek szakemberei mozgásfejlesztéssel, tanácsadással is a szülők rendelkezésére állnak. A mozgás szeretetének átadása mindig fontos szerepet kap a programok összeállításában, így több újdonsággal, többek közt a Gymnathlon programmal is bővült a sportos programok sora. A Generali Nagy Családi Kalandjáték egy izgalmas, hatállomásos játék, melynek során a gyerekek találkozhatnak ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal is, sőt, megtanulhatnak jól segíteni is. A játék végén pedig a The Human Safety Net Adománybüfében lesz lehetőség egy jó ügyért palacsintát, limonádét, hotdogot fogyasztani – a cél egy különleges, nyári szülő-gyermek tábor megvalósítása a nehéz helyzetben lévő családok számára.

    Az anyukákat a Maminbaba hordozós fitness program, az energikus lurkókat mindhárom napon az Óriás Ugrálóvár és a Generali Akadálypálya várja – itt ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes akadálypályán, és mutathatják be bátorságukat, ügyességüket, amiért akár oklevelet is kiérdemelhetnek. A csimoták a Cserkésztáborban levezethetik az energiát egy kalandos számháborúval is, aki pedig elfáradt, megpihentetheti a lábait és megtornáztathatja az agyát a Társas játszó sarokban, ahol felkészült játékmesterekkel, válogatott családi- és gyerektársasjátékokkal várják az egész családot.

    Izgalmas időutazásra invitál a Kukutyin, ahol régi mesterségek elevenednek majd meg, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat. Az Állatsimogatóban a vidék állataival találkozhatunk, többek közt a két welsh pónival, Szellővel és Frufruval, de itt lesz Zserbó, a csacsi is.

    Gyerek Paradicsomban a világ a környezetvédelem, fenntarthatóság körül forog, de a mézgyűjtés, vadonlesés, tereplépkedés mellett izgalmas Gasztrokalandok is várnak ránk, ahol például a saját receptfüzetünket is elkészíthetjük, amiben friss fűszernövények, új ötletek és inspirációk is helyet kaphatnak. Lehet majd kertészkedni, madarakkal ismerkedni, papírmeríteni, sárkányt lengetni és a megunt pólónk is újjászülethet táska formájában.

    Magunkkal vihetjük ennek a három sűrű napnak az emlékét egy itt készített virágos képeslapon, amit gallyakból, magokból és akár sétáink során talált különféle virágokból, növényekből készíthetünk el. Amíg a szorgos gyerekkezek ezzel bíbelődnek, addig a szülők a Generali Egészségügyi Szűrőbuszban törődhetnek a saját egészségükkel, számos ingyenes szűrővizsgálaton vehetnek részt.

    A Gyerek Szigeten mindig van egy kis cirkusz, de ez olyan, ami miatt a szülők öröme is felhőtlen. Karamella cirkuszvilágában bohóctréfák, bűvészmutatványok, zsonglőrtrükkök mulattatják a nagyérdeműt, és ha akad a gyerekek között önkéntes bohóctanonc, porondra is kerülhet. Rolando Bűvészmester és Társa a legtitkosabb trükkökkel készülnek, amelyekbe csak szigorú titoktartás vállalásával avatják be a bátrabbakat.

    Szombaton és vasárnap a Rippel Brothers csodálatos eszköztára teljesíti ki a cirkuszi mutatványokkal való ismerkedést. A gumiasztal, a rugalmas hosszú kifutó, a levegőakrobatika izgalmas eszközei újabb lehetőségeket nyitnak a repülésre vágyók próbálkozásainak. A Kezes-lábas Játszóházban roncsbringákból született játékokkal, biciklivel hajtott „bármikkel”, azaz a hálózati elektromos áramtól független kerékpáros eszközökkel tehetjük próbára magunkat. Idén a főváros a gyerekeknek is kedvez: a BUDAPEST Mini óriás játszóbuszban a főváros épületeit ábrázoló képeslapokat és könyveket lehet készíteni és egy 5 állomásos játék során értékes budapesti nyereményekre tehetnek szert a lurkók.

    A Generali Gyerek Sziget háromnapos fesztiválja idén is felhőtlen szórakozásról, kalandokról és új élményekről szól. A részletes program és további információk a www.gyereksziget.hu oldalon.

  • 13. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapest Park

    Április 25-én veszi kezdetét a Budapest Park 2024-es szezonja. Már a tavalyi év is rekordokat jelentett a szórakozóhely történetében, közel 700.000 ember látogatott el a koncertjeikre. De most sincs megállás.

    Az idei év line up-ja is bővelkedik kiváló zenészekben, ismert és feltörekvő előadókban egyaránt. A Blahalouisiana nyitja meg az évadot, de felvonul a hazai zenei világ színe-java. A teljesség igénye nélkül: a Honeybeast, A Rapgalaxis őrzői, a Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, a Katona József Színház produkciójában a Csinibaba Táncdalfesztivál, a Random Trip, az Analog Balaton, a 15 éves jubileumát ünneplő Bohemian Betyars, az Elefánt, Horváth Tamás, a 10. születésnapja alkalmából a Margaret Island, a Quimby, a Punnany Massif, a Hiperkarma, a Csaknekedkislány, a Parno Graszt, Kowalsky meg a Vega, a Hooligens, a Nox, Rúzsa Magdi, a Tankcsapda és a Carson Coma is hatalmas bulival készül.

    Mindezek mellett külföldi előadók is szép számmal fordulnak majd meg a színpadon; sok-sok év kihagyás után hazánkba érkezik a Take That, a fiatalabb korosztály körében hatalmas népszerűségnek örvendő Yungblud, de itt lesz még Parov Stelar, a Dropkick Murphys, a Shame, a The Dead South, a Body Count, a Habana Social Club, a Bring Me The Horizon, Tom Morello, Carl Cox, a Thievery Corporation, a Rise Against, Deborah De Luca, Scooter és Thomas Anders is.

    Két alkalommal a kicsiket is várják a Parkba, ugyanis a Pöttömkert és Pöttömkert Extra nevet viselő rendezvényeken programokkal és zenészekkel készülnek az igazán piciktől kezdve, a kifejezetten tiniket megszólító eseményeken át.

    Minden évben újításokkal várják a szervezők a bulizni érkezőket. Fontosnak tartják, hogy önmagukat múlják felül, hiszen nem igazán van a Parkhoz hasonló méretű, szervezettségű, minőségű szabadtéri szórakozóhely Magyarországon. Hosszú hónapok óta készülnek, terveznek és kiviteleznek, hogy a napokon belül induló szerzonra elkészüljön a sok-sok új projekt. Nagy hangsúlyt fektettek az éjszakai időszak fejlesztésére, ugyanis a hihetetlen koncertélmények után, kevésnek érezték az afterparty-k minőségét. Ezt úgy ugorják most meg, hogy hatalmas mennyiségű LED elemet szereltek fel a Park területén, ami egyedülálló látványélményt fog kreálni. A koncertek végeztével minden egyes este fényshow-t varázsolnak a Budapest Park területére.

    Ezáltal egy zenével és látványelemekkel egybekötött élménycsomagot biztosít a hely a szórakozni vágyóknak.

    Mindenkinek azt ajánljuk, látogasson el a Budapest Parkba idén és valóban hagyja kint a valóságot.