Blog

  • Új vezető az Intersnack Magyarország élén

    Házon belülről érkezett a Chio termékek gyártójának új vezetője. Lukács Dénes kereskedelmi igazgatóként dolgozott az Intersnack Magyarországnál, 2009 nyara óta. Előzőleg a Scitec Nutrition globális kereskedelmi vezetője volt, korábban pedig az Unilevernél töltött be több vezető pozíciót.  Az Intersnack Magyarország piacvezető a sós snack kategóriában. A vállalat győri üzeme Közép-Európa egyik legnagyobb snackgyára, amely 40 országba exportálja a Chio termékeket.

    Az Intersnack magyarországi szervezetének új vezetője megtisztelőnek nevezte, hogy folytathatja azt a sikeres munkát, amely a régió egyik legjelentősebb snackgyártójává tette a vállalatot. – Közel három éve dolgozom az Intersnack Magyarországnál, és ez azért is volt nagyon izgalmas számomra, mert rendkívül sikeres időszakot éltünk meg, hatalmas fejlődés áll mögöttünk. A termékeink egyre népszerűbbek a fogyasztók körében. A vállalatnál mindenki érzi, hogy a jövő komoly kihívásokat tartogat számunkra, de biztos vagyok benne, hogy a közkedvelt márkáink továbbra is egyre több vásárló szívét hódítják majd meg újra és újra. Büszke vagyok Magyarország piacvezető sós snack csapatára. Élmény ilyen kiváló szakemberekkel együtt dolgozni – mondta Lukács Dénes.

    Az idén 30 éves Intersnack Magyarország árbevétele az elmúlt évtizedben megduplázódott, tavaly a vállalat a régióban is piacvezető volt a lisztes termékek kategóriájában. A társaság 2020-2021-ben közel 1,3 milliárd forint fejlesztéssel bővítette a győri gyárát, az elmúlt 1 évben pedig 1,85 milliárd forint beruházást hajtott végre az üzemben. A fejlesztés része egy második krékergyártó sor beüzemelése is. Az Intersnack Magyarország az idén és jövőre 740 millió forintot fordít a termelés további bővítésére és korszerűsítésre.

    A győri gyártású termékek a vállalat árbevételének több mint 74 %-át teszik ki. Az üzem az Intersnack Vállalatcsoport kelet-közép-európai lisztes snackgyártó központja, amelynek fontosságát a folyamatosan bővülő export is mutatja. A társaság tavaly 10,6 tonna terméket gyártott a külföldi piacok számára, az export értéke 7,2 milliárd forint volt.

    Forrás: Intersnack magyarország

  • Mentett gólyák nevelik fiókáikat a Margitszigeti Kisállatkertben

    Két fészekben is gólyafiókák cseperednek a Margitszigeti Kisállatkertben. A Budapesti Állatkert által fenntartott bemutatóhelyen olyan mentett gólyák élnek, akiket sérülésük miatt nem lehet szabadon engedni, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy párba álljanak, fészket építsenek, tojásokat rakjanak és fiókákat neveljenek.

     

    Nem mindennapi élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Margitszigeti Kisállatkertbe. Jelenleg ugyanis két gólyapár is fiókákat nevel, és további fészekaljak kikelésére is számítani lehet. A fészkek a sétányoktól néhány lépésre, a talaj közelében vannak, tehát olyan alacsonyan, hogy oda még a gyerekek is könnyűszerrel beláthatnak. Így – ha a felnőtt madarak nem ülnek éppen a fészken – a fiókákat, illetve a kikelésre váró tojásokat is jól meg lehet figyelni.

    A Margitszigeti Kisállatkertben az összes felnőtt gólya mentett állat: a szigeti bemutatóhely fenntartója, a Fővárosi Állat- és Növénykert ugyanis évtizedek óta vadállatmentéssel is foglalkozik. Magyarországon honos, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedeiről gondoskodnak, akik valamilyen ok miatt bajba kerültek, és emberi segítségre szorultak. A tavalyi, 2021-es évben 120 különböző faj összesen 2624 egyede került be az állatkerti Vadállatmentő Központba, közöttük 24 fehér gólya is volt.

    Bár a mentőmunkában az a cél, hogy a sérült állatokat meggyógyítsák, a legyengülteket felerősítsék, az elárvultakat pedig felneveljék, és a teljes rehabilitáció után visszajuttassák őket természetes élőhelyükre, időnként akadnak olyan mentett állatok is, akiknek az életét ugyan meg lehet menteni, de sérülésük jellege miatt elengedni már nem lehet őket. Az ilyen állatokról tartósan az Állatkert gondoskodik.

    Ez a helyzet a Margitszigeti Kisállatkert gólyáival, akik egy része röpképtelen, más részük pedig valamennyire tud ugyan repülni (és kisebb kirándulásokat szoktak is tenni a környéken), de nagyobb távolságok megtételére nem képesek. A Margitszigeten viszont az állatkerti szakemberek olyan körülményeket biztosítanak számukra, hogy minél teljesebb életet élhessenek. Ez olyan jól sikerül, hogy a mentett madarak itt rendszeresen párba állnak, fészket építenek (amiben egy kis segítséget is kapnak a gondozóktól), tojásokat raknak, azokat rendesen ki is költik, a kikelő fiókákat pedig nagy gondossággal nevelik.

    Az idei költési idényben eddig két fészekben keltek ki tojások: az egyikben két nagyobb, a másikban öt kisebb gólyafióka cseperedik: utóbbiak közül a legifjabb csütörtökön bújt ki a tojásból. A szakemberek további fiókák kikelésére is számítanak, hiszen másik két fészek is van, amelyekben ígéretes tojásokon kotlanak a szülőpárok. Bár a gólyák általában fákon, kéményeken, oszlopok tetején építik fel a fészkeiket, ezeknél a mentett állatoknál ez nem lehetséges, hiszen legtöbbjüknek gondja van a repüléssel. Ezért vannak a fészkek a talajszint közelében.

    A fiókák addig maradnak a Margitszigeti Kisállatkertben, amíg szülői gondoskodásra van szükségük. Ám miután felcseperedtek, megkezdődik az elengedésre való felkészítésük, hiszen ezek a madarak természetesen nem öröklik szüleik sérüléseit, így nincs akadálya annak, hogy visszatérjenek természetes élőhelyükre. A felcseperedett fiókák a Margitszigeti Kisállatkertből általában a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó Górés tanyára, a nemzeti park repatriáló, tehát visszavadító állomására szoktak kerülni. Ez az állomás nem Hortobágy településen van, hanem attól 15-20 kilométerre, az Etyek-pusztakócsi mocsarak bemutatóterületen. A fiatal gólyák itt biztonságban és felügyelet mellett gyakorolhatják a repülést, szokhatnak hozzá lépésről lépésre a szabad élethez, hiszen a nemzeti parki munkatársak folyamatosan figyelemmel tudják őket kísérni. Ősszel pedig az addigra már elég biztosan repülő fiatalok csatlakozni tudnak a Hortobágy térségéből Afrikába induló idősebb, tapasztaltabb gólyákhoz.

    Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

  • HÁROM ÉRDEKESSÉG JULIUS CAESARRÓL

    Az ókori Róma legismertebb császára, Julius Caesar korához számos olyan forradalmi találmány köthető, amely nemcsak a Birodalom terjeszkedését biztosította, de a mai napig hatással van az építészetre. A fejlesztések mellett azonban a hódításairól is híres ez az időszak, amelyek során a háborúk elkerülhetetlenek voltak: ezzel Caesar is tisztában volt, sőt a sikerért képes volt akár teljes seregét feláldozni. A Viasat History történelmi csatorna több estét is a római kornak szentel, így, május 13-án 21 órakor a Gigantikus római építmények, május 23-án 22:15-től pedig a Caesar ítéletnapi háborúja idézi fel a régmúlt pillanatait. Addig pedig íme néhány kevésbé ismert érdekesség Julius Caesarról:

    Egyszer elrabolták a kalózok

    Kr.e. 75-ben, az akkor még a 20-as éveiben járó Caesar Rodosz szigete felé vette az irányt, hogy Apollóniosz tanítványa legyen. Útban odafelé azonban a hajóját délkelet ázsiai kalózok térítették el. Mikor a későbbi császár megtudta, hogy a kalózok milyen alacsony váltságdíjat kérnek a szabadon bocsátásáért, ezt inzultusnak vette, és azt követelte, hogy kérjenek érte nagyobb összeget. A kalózok így is tettek, de miután Caesart elengedték, ő több hajóval a nyomukba szegődött, elkapta és kivégeztette őket.

    Nem, Brutus nem a fia volt, de állítólag volt egy közös gyermeke Kleopátrával

    Legendák szólnak arról, hogy Kleopátra egy szőnyegbe tekerve csempészte be magát Caesarhoz. A nagy korkülönbség ellenére Kleopátra és Caesar között kölcsönös vonzódás alakult ki, és Kleopátra Kr. e. 47-ben egy fiúgyermeket hozott a világra. Ugyan az nem bizonyított, hogy a fiú tényleg Caesar gyereke lett volna, de ettől még a Kaiszarion, azaz „kis Caesar” nevet kapta. Sokáig nem élt, anyja ugyanis őt tette meg egyedüli örökösének, és Kleopátra halála után nem sokkal a riválisai végeztek vele. 17 éves volt.

    Több mint 60 ember vett részt a meggyilkolásában

    Egyre többen tartottak attól, hogy Caesar királlyá koronáztatja magát, ami a szenátus végét jelentette volna, ezért összeesküvést szerveztek ellene. Sokakat bevontak a támadásba – több mint 60-an voltak, hogy az akciónak ne lehessen egyedüli felelőse. A merényletre nem titokban, hanem a szenátusi gyűlésen került sor: a magukat Liberatoresnek (felszabadítóknak) nevező csoport összesen 23 késszúrást mért a császárra, amiből végül csak egy volt halálos. Egy feltételezés szerint Caesar szándékosan ölette meg magát, mivel egészségi állapota folyamatosan romlott, és el akarta kerülni az ezzel kapcsolatos kiszolgáltatottságot.

    Julius Caesar kétségtelenül az egyik leghíresebb történelmi személyiség, és bár zsarnokként is bekerült a történelembe, sokban hozzájárult a Római Birodalom prosperálásához. Hadjáratairól és fejlesztéseiről egyaránt mesél májusban a Gigantikus római építmények és a Caesar ítéletnapi háborúja a Viasat History műsorán.

    Forrás:Viasat History

  • Az új Sony Xperia 1 IV a tartalomkészítés élharcosa

    A Sony ma bejelentette az új Xperia 1 IV okostelefont, amelyet kifejezetten azok számára fejlesztettek ki, akik a legmodernebb okostelefon-technológiára vágynak, a magasabb szintű játékképességet és az erős hangfunkciókat, mindezt egy kompakt és modern kialakításban ötvözve.

    „Az Xperia 1 IV az Xperia sorozatunk izgalmas folytatása” – nyilatkozta Nobuki Asahina, a Mobile Sales és Marketing vezetője. „A Sony-nál hiszünk abban, hogy a kreativitásnak nincsenek határai. Új modellünk, az Xperia 1 IV ezen filozófia szerint született. Az Xperia-sorozat arra inspirálja a felhasználókat, hogy valódi alkotókká váljanak, hiszen a tartalomkészítés a készülék minden aspektusát képes kezelni. Gyorsaságát tekintve úgy terveztük, hogy sebessége minden tekintetben a maximumot nyújtsa. Akár a kamera, akár a játék közbeni reakciókészség gyorsaságáról van szó, bizonyosak vagyunk abban, hogy ez az új Xperia termék el fogja varázsolni vásárlóinkat.”

    Képszenzor és optikai zoom a fényképezés és videózás művészetének új szintre emeléséért

    Az Xperia 1 IV három objektívvel rendelkezik: egy 16 mm-es ultraszéles, egy 24 mm-es széles és egy új, egyedülálló, 85-125 mm-es valódi optikai teleobjektívvel, hogy az alkotók különböző tartalmak széles választékát készíthessék el.

    Mindhárom objektív 12 megapixeles „Exmor RS™ for mobile” képszenzorral rendelkezik, 120 kép/másodperc maximális olvasási sebességgel, amely akár 4K 120fps minőségű rögzítést és 5-szörös lassítású videofelvételt, valamint Real-time Eye AF és a Real-time tracking állóképek készítését is lehetővé teszi mindhárom objektív esetébeni. Az Xperia 1 IV a 3D iToF érzékelő segítségével a mélységinformációt és az AI (mesterséges intelligencia) alapú témaérzékelést is ötvözi a precíz és pontos AF és érzékelés érdekében, akár gyenge fényviszonyok mellett. Mindemellett ZEISS optikával rendelkezik, amit kifejezetten az Xperia™ okostelefonhoz kalibráltak, és aminek speciális ZEISS T* bevonata hozzájárul a pontos megjelenítéshez és a kontraszthoz a tükröződések csökkentésével az összes hátsó kamera lencséjénél.

    Az előlapi kamera 12MP-es „Exmor RS™ for mobile” képszenzorral rendelkezik, amely nagyobb, mint az előző modellé. Ez teszi lehetővé a zajcsökkentést a sötét helyeken, valamint a szelfi felvételek készítését 4K HDR-ben.

     

    Lélegzetelállító videók készítése

    Az Xperia 1 IV páratlan videofelvételi lehetőségeket biztosít. A Sony a közvetlen visszajelzések alapján fejlesztette a „Videography Pro” funkciót, amely egy funkcióban foglalja össze a videózáshoz szükséges beállításokat. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy könnyedén módosítsák az olyan beállításokat, mint a fókusz, az expozíció és a fehéregyensúly – akár felvétel közben is. A felhasználók akár 5-szörös sebességgel rögzíthetnek és játszhatnak le gyors mozgású jeleneteket és lassított felvételeket, köszönhetően annak, hogy a készülék mindegyik objektívje 4K HDR 120fps sebességű videót tud rögzíteni. A zökkenőmentes, rázkódásmentes képanyag rögzítése minden eddiginél könnyebb a legújabb Optical SteadyShot™ és FlawlessEye™ii funkciókkal. Az Xperia 1 IV támogatja az Eye AF technológiát és a tárgykövetést is a videókhoz, így a készítő élesen fókuszálhat a témára, és több időt tölthet a felvétel komponálásával.

    A Sony legújabb okostelefonja multi-frame felvételkészítést is lehetővé tesz, így a videók szélesebb dinamikatartományban rögzíthetők a felbontás csökkenése nélküliii. Ezenkívül az Xperia 1 IV lehetővé teszi a zökkenőmentes zoomolást az ultraszéles látószögű és a teleobjektív perspektívák között, ami még nagyobb kreatív szabadságot biztosít.

    Élőben bárhol, bármikor

    Az Xperia 1 IV úgy javítja az élő közvetítés minőségét, hogy közben leegyszerűsíti magát a folyamatot. A készülék „Eye AF” és „Object Tracking” funkciói elérhetőek az élő közvetítés során is, a Videography Pro használata közben. Alternatívaként a felhasználók kiváló minőségű videót streamelhetnek egy kompatibilis Alpha™ fényképezőgépivhasználatával, miközben az Xperia 1 IV-t külső monitorként használjákv, illetve a Sony Vlog Monitorral párosítva a felhasználók a hátsó kamerák használatával még nagyobb felbontású tartalmakat is közvetíthetnek élőben.

    Fotózás az Alpha™ fényképezőgépek technológiáival

    A lenyűgöző képalkotás érdekében az Xperia 1 IV a továbbfejleszett optikai teleobjektívet gyönyörű bokeh-vel és fejlett autofókusz technológiával ötvözi. Mindhárom objektívnél lehetséges a Real-Time Eye AF és a 20 képkocka/másodperc sebességű sorozatfelvétel AE (automatikus expozíció)/AF HDR-rel, hogy emberekről és állatokról egyaránt tökéletes portrék készülhessenek, még gyorsan mozgó alanyok és kihívást jelentő felvételi körülmények esetén is. Emellett az Xperia 1 IV az AI fehéregyensúlyt használja a színek rögzítéséhez és korrigálásához a kihívást jelentő fényviszonyok mellett, ezzel elérve az élethű eredményt.

    Cinematography Pro a CineAltatól

    Az Xperia 1 IV-gyel a felhasználok könnyedén készíthetnek filmszerű tartalmakat. A CineAlta által támogatott Cinematography Pro funkció segítségével az alkotók profik által használt paraméterekkel és színbeállításokkal dolgozhatnak. Minden hátsó kamera objektívje lehetővé teszi a 4K-s 120fps nagy képpontsebességű és akár ötszörösen lassított felvételek készítését. Emellett a mostantól a mozifelvételekhez is elérhető, új többképpontos felvételi funkcióx lehetővé teszi a videók rögzítését nagyobb dinamikatartományban, a felbontás csökkenése nélkül.

    Az igazi mobiljátékélmény

    A játékhoz elengedhetetlen funkciók közé tartozik a 120Hz-es kijelző, a 240 Hz-es mozgáselmosódás-csökkentés és az érintésérzékelési-sebesség. Az élmény fokozását szolgálja az L-y (alacsony gamma) emelés, a hangkiegyenlítő és a hangchat optimalizálás. Az Xperia 1 IV-et a Qualcomm® Snapdragon Elite Gaming processzorral optimalizálták a kiváló játékteljesítmény eléréséhez. A hőmérséklet-csökkentő teljesítményszabályozás (H. S. power control) funkció minimalizálja a terminál magas hőmérséklete miatti teljesítmény- és akkumulátorromlást mind játék, mind töltés közben.

    Az Xperia 1 IV leegyszerűsíti a játékmenet megosztását az „RT record” funkcióval, ami lehetővé teszi felhasználóinak, hogy rögzítsék akár 30 másodpercet rögzítsenek a játékmenetből a gomb megnyomása előtt. A Game Enhancer funkció használatával a játékosoknak akár streamelésre is van lehetőségük, sőt, az élő közvetítés közben is van lehetőségük figyelni a nézők kommentjeit, így akár valós időben kommunikálhatnak velük.

    Az Xperia 1 IV a PC-s live streameket kedvelők számára is kiemelkedő lehetőségeket biztosít. A készülék ötvözi a játékos hangját, a játék zenéjét és a többi játékossal folytatott hívás hangjait, csupán egyetlen kábel csatlakoztatásával. Ezen felül az Xperia 1 IV-et választották a 2022-es PUBG MOBILE E-sports Nemzetközi Bajnokságának hivatalos készülékének.

    Xperia 1 IV Gaming Gear

    A Gaming Gear, az Xperia 1 IV egyedülálló szolgáltatása a hűtési funkciónak és a kiemelkedő minőségű játékmenet-streaming támogatásának köszönhetően hosszú játékidőt tesz lehetővé. A fejlesztés bevezetése a készüléken jelenleg folyamatban van.

    A professzionális japán e-sport csapat, a SCARZ által felügyelt Gaming Gears várhatóan 2022 őszén jelennek meg hivatalosan bizonyos régiókban.

    A valódi zenehallgatás élménye

    Az Xperia 1 IV-et a Sony Music Entertainment-tel együttműködve alkották meg, így zenehallgatás terén is kiemelkedő élményt nyújt felhasználóinak. A készülék új, full-stage sztereó hangszórókkal felszerelve erősíti a bassszus és a dobok hangzását, valamint támogatja a 360 Reality Audio (360RA) funkciót is. Az egyedülálló hardveres dekódolás optimalizálja a hangminőséget a TIDAL-on és a nugs.net-envi megfelelően kódolt zene hallgatásakor. A 360 Reality Audio Upmix a sztereó hangforrásokat olyan többcsatornás forrásokká alakítja, mint a 360RAvii. Támogatja a DSEE Ultimate technológiát is, amely a streaming szolgáltatások hangminőségét a nagy felbontásúakéhoz közelíti. Az Xperia 1 IV hamarosan érkező szoftverfrissítése támogatja a Bluetooth® LE Audio funkciót is, hogy a hang késleltetését a hagyományos Bluetooth® kapcsolatnál kisebbre csökkentse.

    Ismerd meg a professzionális hangfelvétel funkciót a Music Pro jóvoltából

    Az új hangrögzítő funkció, a Music Pro professzionális minőségű felvételi lehetőségeket garantál az Xperia 1 IV egyedi felhőalapú jelfeldolgozó mechanizmusa által. A Music Pro pontosan olyanra konvertálja fel a készülékkel felvett hangokat, mintha egy profi stúdióban lettek volna rögzítve. A felhasználók otthon vagy akár út közben is felvehetik saját műveiket. A felhőalapú jelfeldolgozás reprodukálja a Sony nagy teljesítményű kondenzátor mikrofonjainak frekvenciaválaszát, miközben a professzionális stúdióéhoz hasonló hangzást produkálviii. Ha egyszerre énekel és játszik akusztikus gitáron, a Music Pro képes szétválasztani az ének- és gitárhangokat, és tetszőleges egyensúlyban keverni őket. A hangrögzítés és -szerkesztés ingyenes, míg a kiváló minőségű hangok felhőalapú feldolgozása havidíjköteles.

    Kivételesen magával ragadó szórakozási élmény

    Az Xperia 1 IV lenyűgöző 6,5 hüvelykes, 21:9-es 4K HDR OLED 120 Hz-es frissítési frekvenciájúix kijelzővelxbüszkélkedhet, belógó felületek nélkül. Emellett 50%-kal fényesebbxi és valós idejű HDR-relxii rendelkezik, így a világos és sötét területek is jobban láthatók, még túl világos környezetben is.

    Az ’X1™ for Mobile’ motor használatával a BRAVIA HDR feljavít minden képi anyagot, beleértve a streaming tartalmakat, amelyek nagyobb kontrasztot, színt és tisztaságot kapnak. A mozi világában a Dolby Atmos® rendszerrel magával ragadó filmezési élményt nyújt a többdimenziós hanghatás miatt, ami körülveszi nézőjét. Mostantól már megtapasztalhatja ezt, hála a készülék Dolby Atmos® hangzásának, melyet a Sony Pictures Entertainment-tel együttműködésben alakítottak ki.

    Az Xperia új szolgáltatása: „BRAVIA CORE for Xperia

    Az Xperia 1 IV készülék rendelkezik az egyedi BRAVIA CORE for Xperiaxiiixii szolgáltatással, így a felhasználók kiváló 4K minőségben élvezhetik kedvenc filmjeiket a 21:9-es méretarányú széles kijelzőn. A szolgáltatás hozzáférést biztosít a Sony Pictures Entertainment több száz legfrissebb filmjéhez és klasszikus kasszasikereihez egyaránt, nézz be a kulisszák mögé a Studio Access segítségével a felhasználók a kulisszák mögé is betekinthetnek, és élvezhetik az IMAX® Enhanced címeket a DTSxiv magával ragadó hangzásvilágával – mindezt a BRAVIA CORE for Xperia szolgáltatás keretein belül.

    Teljesítmény és kialakítás

    Az Xperia 1 IV 5Gxv és Wi-Fi 6E-velxvi kompatibilis Snapdragon® 8 Gen 1 Mobile platformmal, valamint 12 GB RAM és 256 GB ROM memóriával, valamint akár 3 év élettartamú 5000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezikxvii. A gyorstöltés 30 percxviii alatt 50%-os akkumulátor töltöttséget ér el, és vezeték nélküli töltést is lehetővé tesz.

    Az Xperia 1 IV-et az IP65/68xix víz- és porállóság mellett Corning® Gorilla® Glass Victus® üveg védi az elő- és hátlapon.

    Környezettudatos kialakítás

    A Sony elkötelezett a „Road to Zero” elvre épülő környezetvédelmi törekvései melletti, mely célja, hogy 2050-ig nullára csökkentse károsanyag-kibocsátását. Az előző modellhez hasonlóan az Xperia 1 IV csomagolásaiv nem tartalmaz műanyagot, kizárólag újrahasznosítható papírt. Ezen felül az előző készülékhez képest körülbelül 50 százalékkal csökkent a csomagolás mérete a töltő és a kábelek hiánya miatt, ami egységenként körülbelül 36 százalékkalxx csökkenti a szállításból adódó szén-dioxid-kibocsátást.

    Az Xperia 1 IV jellegzetes, vékony, matt kialakítása három színváltozatban (fekete, jégfehér és lila) is kapható. A minimalista stílust a készülék megalkotása során prémium minőségű anyagok használatával ötvözték. A készülék dedikált, ergonomikus zárógombbal rendelkezik, dombornyomott kivitelben a jobb használhatóság érdekében.

     

    Ár és elérhetőség: Xperia 1 IV és tartozékok

    A hozzá tartozó „Style Cover with Stand” tok ugyanolyan innovatív és modern kialakítású, mint az okostelefon. Beépített állvánnyal rendelkezik, antibakteriális anyagból készült, és úgy tervezték, hogy tökéletesen illeszkedjen a kézbe. A Style Cover with Stand három színben – fekete, szürke és lila – kapható, és június közepétől lesz kapható egyes üzletekben.

     

     

    Az új Xperia 1 IV termékbejelentő videója ezen a linken tekinthető meg.

    i Bizonyos teljesítménykorlátozások felmerülhetnek.

    ii Ez a funkció a 24 mm-es és a 85-125 mm-es objektívhez érhető el.

    iii Videofelvételi korlátozások lehetnek érvényben. Elérhető a 4K 30fps felbontás.

    iv A fényképezőgép-kompatibilitás eltérhet.

    v Ajánlott a Sony cserélhető objektíves fényképezőgép vagy UVC támogatással rendelkező kompakt digitális fényképezőgép használata.

    vi Harmadik féltől származó feltételek, számlák és díjak alkalmazhatóak. A szolgáltatás elérhetősége piacként változhat. A Tidal-előfizetés időtartama 3 hónap.

    vii Előfordulhat, hogy egyes funkciók nem minden szolgáltatás esetében érhetőek el. A hatás a tartalomtól függően változhat.

    viii A Studio hangolás csak énekhangra alkalmazható. A zene felvétele, szerkesztése és a Studio tuning kipróbálása (legfeljebb 100 MB az első hónapban) ingyenes. Az alkalmazás használata előfizetéshez kötött. A havi költségek és a rendelkezésre állás piactól függően eltérő lehet.

    ix A kijelző frissítési sebessége a beállításoktól, a tartalomtól és a használt alkalmazásoktól függően változhat.

    x A megjelenítési arányok a tartalom formátuma alapján változhatnak.

    xi Az Xperia 1 III készülékkel összehasonlítva. A kijelző maximális fényereje a beállításoktól, a használattól és a tartalomtól függően változhat.

    xii Csak HDR10 tartalmak megtekintése esetén elérhető.

    xiii A „BRAVIA CORE for Xperia” további részleteiért látogasson el a https://www.sony.net/bravia-core-for-xperiacímre. A szolgáltatás elérhetősége változhat.

    xiv A DTS technológia a legjobb minőségű hangot hozza el kedvenc időtöltéseihez és eszközeihez.

    xv A hálózati elérhetőség országtól, szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően változhat.

    xvi A piaci elérhetőségtől, a kompatibilis készülékektől és a hálózattól függ.

    xvii A Sony Corporation által mért eredmény, amely azonos típusú akkumulátor és USB-töltés használatával készült tényleges használati profilon alapul. Az akkumulátor élettartama a saját használattól függ.

    xviii Az XQZ-UC1 (töltő- és kábelcsomag) eredeti töltők és kábelek használatát javasoljuk. Az elérhetőség változhat.

    xix A készülék vízálló és por ellen védett. Az összes portot és a a csatlakozó fedelüket szorosan zárja be. Ne tegye a készüléket teljesen víz alá, és ne tegye ki tengervíznek, sós víznek, klóros víznek vagy folyadékoknak, például italoknak. A visszaéléssel és a nem rendeltetésszerű használttal a garancia érvényét veszti. A készüléket védelme az IP65/68 minősítés alapján tesztelték. A Sony készülékek vízálló képességének vizsgálata során óvatosan egy csapvízzel töltött tartályba helyezik azokat, és 1,5 méter mélyre engedik le. Az ott töltött 30 perc után a készüléket óvatosan kiveszik, és tesztelik a funkcióikat és jellemzőiket. A modell csatlakoztatásra és töltésre alkalmas port fedetlen, aminek a töltést megelőzően teljesen száraznak kell lennie.

    xx HK változat. A százalékos érték készülékenként változhat.

  • Hat bemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház

    Hat bemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház

    Hat premiert, három nagyszínpadi és három stúdióbemutatót tart a jövő évadban a József Attila Színház, ahol a Made in Hungária, a Kaland, a Régimódi történet, a Koldusopera, A Karamazov testvérek és a Sírpiknik is látható lesz.

     

    Nemcsák Károly igazgató a színház szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az első bemutatót a nagyszínpadon október 1-jén tartják, Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című zenés darabját Lengyel Ferenc rendezésében láthatja a közönség. Mint a rendező elmondta, a darab a 13. kerületben, az 1960-as években játszódik és végig szól a zene: a Hungária együttes legjobb dalai hangzanak el a történet során.
    Szintén a nagyszínpadon láthatja a közönség december 10-től Szabó Magda Régimódi történet című művét, amelyet Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője állít színpadra.
    Az évad második felében, február 18-án tűzik műsorra Kurt Weill és Bertolt Brecht Koldusopera című darabját Bagó Bertalan rendezésében. A rendező kiemelte: a művet olyan színészek fogják eljátszani, akik el is tudják énekelni, magas színvonalon. Mint mondta, a műben nagy erővel jelenik meg a humor. Olyan előadást szeretnének létrehozni, amelyen sokat lehet nevetni.
    A Gaál Erzsébet Stúdióban Márai Sándor Kaland című darabját Kiss Csaba rendezésében mutatják be október 8-án. A rendező elmondta: a darabot olvasva úgy érezte, hogy Máraiban egy kései Ibsen vagy korai Bergman van elrejtve a kor bonyolult nyelvezetébe fogalmazva. A lélektani krimi az élet olyan területéről szól, amellyel viszonylag keveset szoktak a színházban foglalkozni, arra keresi a választ, hogy megérte-e leélni az életet.
    A stúdiószínpadon Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című művét Hargitai Iván rendezésében láthatja a közönség 2023. február 24-től. Ivan Menchell Sírpiknik című komédiáját Guelmino Sándor állítja színpadra, a bemutatót 2023. április 7-én tartják.
    Nemcsák Károly az idei évadról elmondta: a járvány miatt kevesebb, összesen 300 előadást tartott a színház az idén, a látogatottság is kisebb volt, de az a fontos, hogy tudtak játszani. Négy nagyszínpadi bemutatót, a Szibériai csárdás, a Száll a kakukk fészkére, Az imposztor és a Portugál című előadást láthatta a közönség. Minden bemutatót meg tudtak tartani, kisebb időpont-módosításokkal.
    Kiemelte: újra társulata van a színháznak, húsz művész alkalmazotti státuszban van. Új tagként mutatta be Horváth Csengét, aki a jövő évadtól csatlakozik a társulathoz.
    Hozzátette, hogy a tánckart is bővítik, Tonhaizer Tündéhez és Horváth Ádámhoz csatlakozik Jakab Zsanett, Veres Dóra, Jakab Roland és Czakó Gábor.
    Hangsúlyozta: kiemelten foglalkoznak a határon túli magyar színházakkal, havonta fogadnak előadásokat, és fontos számukra a fiatalok színházi nevelése is. Kitért arra is, hogy a Kaposvári Egyetemmel együttműködés indul, színészhallgatók dolgoznak a színházban.
    Mint mondta, reményük van arra, hogy a színházépületet tovább építhetik, a 2018 óta tervezett építkezés tavasszal elkezdődhet és pár év múlva modern technikával rendelkező színházuk lesz.

    MTI

  • Száz film a gödöllői természetvédelmi fesztiválon

    Négy helyszínen száz filmet nézhetnek meg a nézők a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, amelyet május 27-től 29-ig immár nyolcadszor rendeznek meg.

     

    Az előzsűri 108 ország több mint 1400 filmjéből válogatta ki a végleges programot, rangos nemzetközi stúdiók és alkotók küldték el nevezésüket. Az ingyenes fesztivál helyszíne a Gödöllői Királyi Kastély és parkja, a kínálatot számos családi és kulturális program színesíti – mondta el Simon-Tábori Éva főszervező a fesztivál csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
    Mint elhangzott, a fesztiválon animációs, dokumentum- és rövidfilmek, egész estés, valamint amatőrfilmek egyaránt láthatók, a Kárpát-medencei alkotások külön szekcióban versenyeznek.
    „Sokrétű a kínálat, amelyben provokatív, gyönyörűséges, megríkató filmek egyaránt szerepelnek. Számos alkotás az adott téma bemutatása mellett megoldásokat, kiutat próbál mutatni a problémákból. Ilyen például a Miért fontos a biológiai sokszínűség című brit animáció, amelynek narrátora David Attenborough” – emelte ki Szalay Péter dokumentumfilm-rendező, a nemzetközi szekció zsűrijének elnöke.
    Megemlítette, hogy vetítik Török Zoltán Vadlovak című munkáját, amely a hazai mozikban már sikert aratott, és nagy élményt ígér a világ egyik legnagyobb folyóját bemutató Ganga lelke, valamint a Gonarezhou, az orrszarvú visszatérése, amely egy kihalóban lévő faj megmentésére tett erőfeszítésekről szól. Számos film érkezett Dél-Ázsiából, egyik közülük a borneói orangutánokat, egy másik az ősfák kitermelését állítja a középpontba.
    Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr, a Kárpát-medencei szekció zsűrijének elnöke szerint több természetvédelmi film kijelöl bizonyos irányvonalakat, ami a biodiverzitás tartós megőrzésének lehet az alapja. Különleges versenyfilmnek nevezte a Duna-Dráva Nemzeti Parkot bemutató alkotást, Tóth Zsolt Marcell rendezését, amely a hazánk nemzeti parkjait bemutató sorozat része.
    „Örvendetes, hogy a filmek készítői között számos fiatal, akár elsőfilmes alkotó található, másrészt megfigyelhető a szép természeti hangok bemutatására törekvés, illetve innovatív vágási technikák alkalmazása” – tette hozzá Széll Antal.
    A sajtótájékoztatón jelen volt Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, aki emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt jelent meg a Római Klub jelentése A növekedés határai címmel, amelyben először kongatták meg a vészharangot, és a tudományos élet azóta próbálja az emberek figyelmét felhívni a közelgő bajra, kevés sikerrel.
    „A tudomány tehetetlen, mert az emberek nem racionálisan döntenek, hanem szokásaik, a divat rabjai. A művészet abban tud nagyon fontos szerepet játszani, hogy megszeressük a természet minden kis alkotórészét és azokat eljuttassa a szívünkbe. A tudománynak együtt kell működnie a művészettel, mert a természetfilmek csodákat tárnak elénk, hiszen minden fajnak lényeges szerepe van egészségünk, fennmaradásunk, jólétünk, sőt, boldogságunk alakításában” – fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána.
    A Kék Bolygó Alapítvány által szervezett, idén immár kutyabarát VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál témája a zöldre-, újratervezés, a díszvendég Olaszország. A filmes mustra díjátadója május 28-án lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz. A családi programok között lesznek koncertek, kézműves és filmes foglalkozások, továbbá Trash Art kiállítás is.

    MTI

  • Az erdélyi Kalotaszentkirály 58 ezer nyíló tulipánnal csalogatja a turistákat

    Az erdélyi Kalotaszentkirály 58 ezer nyíló tulipánnal csalogatja a turistákat

    Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei Kalotaszentkirályon.

    A 87 százalékban magyarok által lakott közel 1100 lakost számláló település önkormányzata azt a pénzt egészítette ki saját forrásaival a tulipánok telepítésére, amelyet tavaly a Virágos Magyarország versenyen a határon túli települések kategóriájában romániai fődíjasként kapott.
    Póka András György polgármester az MTI-nek elmondta: mintegy tíz éve több mint ezer cserépbe és ládába kerül ki kúszó muskátli a falu villanyoszlopaira és a középületek ablakaiba. A következő lépésben több mint 15 ezer rózsatövet ültettek el Kalotaszentkirályon és a községhez tartozó falvakban. Idén pedig azzal a céllal ültették el az 58 ezer tulipánhagymát, hogy már az előtt is virágos legyen a település, mielőtt a rózsák nyílni kezdenek.
    A polgármester elmondta: a járványügyi korlátozások feloldása után a turizmus a feléledés jeleit mutatja, és a virágzó utcák vonzó látványt nyújtanak mind a turistáknak, mind a helyieknek. Hozzátette: Kalotaszentkirály 46 panziójában évente több mint 15 ezer vendéget fogadnak. Hozzátette: a község közkedvelt célpontja a Határtalanul programban résztvevő magyarországi iskoláscsoportoknak, de emellett néptánctáborral, és sok más rendezvénnyel is vonzzák a turistákat.
    A kalotaszegi község mintatelepülésének számít Romániában az Európai Uniós és román kormányzati források eredményes lehívása tekintetében. Az elmúlt években a község valamennyi utcáját csatornázták, aszfaltozták, az iskola mellé kollégiumot létesítettek, az egykori vasúti pályára kerékpárutat építettek, másfél éve avatták a település födött uszodáját.
    Póka András György elmondta: terveik között a földgáz bevezetése, kulturális központ és fedett korcsolyapálya építése, a Kalota-patak megduzzasztása, és egy 18 hektáros víztározó létrehozása szerepel.

    MTI

    Fotók:. Virágzó tulipánok az erdélyi Kalotaszentkirályon 2022. május 5-én. Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei településen A 87 százalékban magyarok lakta, közel 1100 lakost számláló Kalotaszentkirály önkormányzata azt a pénzt egészítette ki saját forrásaival a tulipánok telepítésére, amelyet tavaly a Virágos Magyarország versenyen a határon túli települések kategóriájában romániai fődíjasként kapott. MTI/Kiss Gábor

  • Megjelent a Magyar Mozdonygyártás Nagykönyve

    Megjelent a Magyar Mozdonygyártás Nagykönyve

    A hazai vasúttörténet színterei, szereplői, ikonikus gyártmányai és eseményei több, mint 350 fotóval és pontos műszaki adatokkal illusztrálva elevenednek meg Villányi György gépészmérnök, a hazai vasút elismert kutatójának új könyvében. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gondozásában megjelent „A magyar mozdonygyártás nagykönyve”, melyet május 4-én a MÁV egykori Északi Járműjavítójában, a Múzeum új helyszínén mutattak be a nagyközönségnek.

     

    A Ganz gyár egykori szakembere, Villányi György kötete a 18-19. század fordulójától követi végig az iparág történetét a hazai mozdonygyártás 1870-es évekbeli kezdeteitől, a gyártás fénykorán át a gőzmozdonyok alkonyáig és az egyedi készítésű motormozdonyokig. Beszámol a városi közlekedés, a keskeny nyomtávolságú hálózatok és a különféle ipari és bányavasutak mozdonyairól, e mellett foglalkozik az elmúlt időszak nemzetközi fejlesztési eredményeivel és a magyar ipar ezekben betöltött szerepével. A kötet lapjain olyan ikonikus intézmények és helyszínek elevenednek meg, mint a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, a rescai vasgyár, a Ganz-Mávag mozdony-, vagon- és gépgyára vagy az Északi Járműjavító épülete.

    „A több, mint 175 évvel ezelőtt elindult magyar vasút történetében talán a mozdonyok keltették fel a legtöbbek figyelmét, generációk csodálatát vívta ki a 424-es, legendává vált a 242-es, és az újabb korok is hozták a maguk elnyűhetetlen hazai tervezésű és gyártású mozdonyait. Büszkék vagyunk arra, hogy a hazai mozdonyokról a Múzeum adhatta ki ezt a hiánypótló kötetet. Rövidesen pedig valódi mozdonyokat és igazi járműlegendákat mutatunk be május 28-tól az újranyíló időszaki kiállításunkban is az egykori Északi Járműjavítóban, Kőbányán. Három időszaki kiállítást is láthatnak majd a látogatók az ország egykori legnagyobb vasúti járműjavítójában.” – emelte ki Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.

    Az Északi Járműjavító ikonikus épületében rendezték meg „A magyar mozdonygyártás nagykönyve” című kötet bemutatóját május 4-én. Az esemény keretében Villányi György és a kötet szakmai lektorai, Malatinszky Sándor és Süveges László beszélgetését Zsigmond Gábor, a Múzeum főigazgató-helyettese moderálta. A kerekasztal beszélgetést szerzői dedikálás követte, a sajtóeseményen pedig Vitézy Dávid főigazgató beszélt a Múzeum új, a helyszín múltját és jövőjét bemutató időszaki kiállításáról, amelynek nyitórendezvényére 2022. május 28-29-én kerül sor az Északi Járműjavító csarnokában. Az új kiállítás része a „Meg nem épült Budapest” pop-up kiállítás is, amely 13 soha meg nem valósult fővárosi közlekedési beruházást mutat be. A helyszínen egy harmadik időszaki tárlat keretében pedig buszok és autók lesznek láthatóak, a Múzeum gyűjteményfejlesztési projektjének első eredményei.

    Forrás:OTS/MTI

    Fotók: Közlekedési Múzeum/Nyitrai Dávid)

  • 5G-s otthoni internetszolgáltatást indít a Yettel

    5G-s otthoni internetszolgáltatást indít a Yettel

    Magyarországon a Yettel elsőként indít 5G technológián alapuló, lakossági ügyfeleknek szóló otthoni internetszolgáltatást, és ezzel tovább bővíti otthonokba szánt megoldásainak körét. A korlátlan adatforgalmat kínáló OtthonNet Pro-val vezeték nélküli, 5G-hálózaton akár a vezetékes hálózatoknál ismert sebesség is elérhető. Az OtthonNet Pro-t a bevezetési kampány keretében a Yettel most hűségvállalás mellett 6 hónapig 0 forintos havidíjért, kötöttségek nélkül teszi kipróbálhatóvá.

     

    A Yettel tavaly ősszel lépett be az otthoni szolgáltatások területére a 4G-re épülő OtthonNet megoldással. Az 5G technológiát a hazai lakossági piacon eddig jellemzően a mobileszközökön elérhető sávszélesség bővítésére alkalmazták, az újszerű és egyben tömegek számára új ügyfélélményt nyújtó felhasználási módjai még nem terjedtek el. A Yettel az 5G-technológiára építve az OtthonNet Pro-val tovább bővíti lakossági ügyfeleknek szóló otthoni termékportfólióját.

    A most bevezetett OtthonNet Pro ideális választás azoknak, akik több eszköz párhuzamos egyidejű használata mellett szeretnének otthonra is gyors internetet. A szolgáltatás korlátlan adatforgalom mellett az optikai vezetékes megoldásokra jellemző szintet képes nyújtani azzal, hogy meghatározott eszközzel és módon akár 1000 Mbit/s letöltési sebesség is elérhető vele[1].

    Azzal, hogy Magyarországon elsőként teremtünk olyan, az 5G technológiára épülő üzleti modellt, amely lakossági ügyfeleknek biztosít helyhez kötött vezeték nélküli internethozzáférést, újabb fontos lépést tettünk azon a stratégiai úton, hogy az ügyfelek otthonában is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk. Hiszünk abban, hogy versenyképes alternatívát nyújtunk új szolgáltatásunkkal, és hogy az 5G alkalmas a hagyományos vezetékes technológiák helyettesítésére.” – mondta el Peter Gazik, a Yettel Magyarország vezérigazgatója.

    A Yettel országszerte elérhető otthoni internetszolgáltatásai közül az OtthonNet átlagos internetezési szokásokhoz ideális: korlátlan adatforgalom mellett akár 150 Mbit/s becsült maximális letöltési sebességet nyújt. Az OtthonNet és az OtthonNet Pro előfizetői cím alapján érhető el, az előfizető szerződésben rögzített irányítószám alatt vehető igénybe. Emellett pedig ott, ahol nem elérhető az OtthonNet Pro vagy OtthonNet szolgáltatás, a Yettel az OtthonNet Lite csomagot ajánlja, amely 500 GB nappali adatmennyiség mellett 500 GB éjszakai adatkeretet tartalmaz, szintén akár 150 Mbit/s becsült maximális letöltési sebességgel.

    Egy promóció keretében most mindhárom szolgáltatás 12 havi hűség vállalása mellett 6 hónapig 0 forintos havidíjjal kipróbálható, kötöttségek nélkül.

    További információ: www.yettel.hu/otthoni-internet

    [1] Az akár 1000 Mbit/s-es sebesség 5G hálózati lefedettséggel rendelkező területen, megfelelő vételi adottságok mellett, ZTE MC7010 típusú kültéri modem használatával, a modem belső tápegységére CAT6 UTP kábellel csatlakoztatott, 2.5 GbE LAN interfésszel rendelkező számítógép igénybevételével érhető el.

    Forrás: Yettel Magyarország

  • A Panasonic bemutatta új, ötpengés, 900-as sorozatú borotváját

    A Panasonic bemutatta a 900-as sorozatú ötpengés borotvát, amely gyors és alapos borotválkozást biztosít, miközben minden egyes mozdulatával kíméli a bőrt és csökkenti az irritációt.

    A 900-as sorozat a Panasonic legfejlettebb borotvatechnológiájával – japán pengékkel, ultragyors lineáris motorral, szálsűrűség-érzékelővel és egyedülálló borotvafejjel – teszi lehetővé a gyors, kényelmes és kíméletes borotválkozást. Az 5 rozsdamentes acélpenge egy vastag borostához kifejlesztett pengét is tartalmaz, és a Panasonic korábbi ötpengés borotvájához képest akár 50%-kal több szőrszálat vág le egyetlen mozdulattal. A rugalmas borotvafej és az érzékelő technológia alkalmazkodik az arc kontúrjához és a szakáll sűrűségéhez, hogy a borotva maximálisan kímélje a bőrt. Karnyújtásnyira van a hatékony és kíméletes borotválkozás: a 900-as sorozat teljesen vízálló, így a zuhany alatt is borotválkozhat, és szükség esetén gyorstöltés is rendelkezésre áll.

    A 900-as sorozat két különböző összeállításban kapható: az ES-LV9U csomagban egy tisztító- és töltőállomás is található, az ES-LV6U pedig csak magát a borotvát tartalmazza.

    A Panasonic prémium, 900-as sorozatú, ötpengés borotvája 5 kiváló japán rozsdamentes acélból készült pengét egyesít, hogy minden mozdulattal még több szőrszálat borotválhasson le. A borotvafej tartalmaz egy új, titánnal bevont, vastag borostaszálakhoz kifejlesztett pengét, és minden penge a Panasonic fejlett japán pengetechnológiájával készült, amely az erejéről, élességéről és tartósságáról híres. A távmunka elterjedése miatt megváltozott arcápolási igények kiszolgálása érdekében a Panasonic ötpengés borotvája gond nélkül megbirkózik a legproblematikusabb és legdurvább szőrzettel és a nehezen elérhető területekkel, amilyen az áll és a nyak, hiszen a pengéket úgy tervezték, hogy képesek legyenek egyetlen mozdulattal leborotválni a szakállat.1

    Mind az öt pengét abból a kiváló minőségű, rozsdamentes acélból kovácsolták, amelyből a japán kardok is készülnek, és a mindössze 30 fokos nanoélesítésnek köszönhetően a pengék a szőrszálgyökerek közelében vágják el a szálakat. Ezek a rozsdamentes acéllemezek emellett rendkívül tartósak is, ami azt jelenti, hogy a Panasonic borotvák hosszú évekig biztosítják a kíméletes borotválkozást. A borotvák minden egyes pengéjén magasan képzett technikusok végeznek szemrevételezést, miután azokat a legkorszerűbb precíziós berendezésekkel is bevizsgálták, így biztosítva a legkiválóbb minőséget.

    Az új 900-as sorozatú borotva felnyitható trimmelővel is rendelkezik, amely lehetővé teszi a borotválkozás előtti vágást és a finom részletekre is kiterjedő ápolást.

    Alapos és kíméletes borotválkozás az ultragyors lineáris motorral, az érzékelő technológiával és a 20D rugalmas borotvafejjel.

    Minden Panasonic 900-as sorozatú borotva fejlett, ultragyors, lineáris motorral működik, amely percenként 70 000 keresztirányú vágásra képes, hogy a borotva minden egyes elhúzással hatékony és erőteljes vágást nyújtson. Az egyenletes vágási sebesség még a háromnapos borostáknál is minimalizálja a szálhúzást és az irritációt, ráadásul ez a Panasonic érzékelő technológiájával párosul, amely másodpercenként 220-szor méri a szakáll sűrűségét, és a kényelmesebb borotválkozás érdekében a sűrűséghez igazítja a teljesítményt.

    Ezenkívül a Panasonic egyedülállóan rugalmas 20D borotvafeje 20 független irányba képes elmozdulni, hogy az arc kontúrjához alkalmazkodva simítsa végig az arcot. Ez csökkenti a mozdulatok számát, miközben minimalizálja a nyomást és a bőr irritációját, hogy a borotválkozás valóban hatékony és kellemes élmény legyen.

    Kényelmes és könnyen használható

    Mindenkinek drága az ideje és nem végtelen, különösen igaz ez a munkába járók, az otthon dolgozó szülők és azok számára, akik mindig rohannak valahová. Ezért kulcsfontosságú a kényelem és a megbízhatóság. A 900-as sorozatot a még nagyobb hatékonyságra tervezték. Nedvesen és szárazon is használható, így akár a zuhany alatt is borotválkozhat, a háromperces gyorstöltési lehetőség pedig száraz használat mellett egy teljes borotválkozásra elegendő,2, ami azt jelenti, hogy nem érheti Önt meglepetés, és nem hiúsíthatja meg a terveit az utolsó pillanatban egy lemerült akkumulátor. Ezt a háromperces gyorstöltést persze valószínűleg igen ritkán kell majd alkalmaznia, hiszen a lítium-ion akkumulátor teljes feltöltöttség mellett akár 50 percnyi vezeték nélküli használatot biztosít.

    Az ötfokozatú LED-kijelzőről egy pillantással leolvasható az akkumulátor töltöttsége és az üzemmód, az ergonomikus kialakítás részeként pedig a hüvelykujjnál markolatpárna segíti a könnyű használatot még zuhanyzás közben is.

    Az ES-LV9U szetthez egy kompakt, automatikus tisztító- és töltőállomás is tartozik, amely minden használat után egy gombnyomással automatikusan megtisztítja és feltölti a borotvát. Az alapos tisztítás eltávolítja a szakállnyesedéket és a faggyút, amelyet pusztán vízzel nehéz eltávolítani, így a pengék hosszabb ideig élesek maradnak.