Blog

  • Varga Csaba elindult negyedik nyolcezres csúcsának meghódítására a Himalájába

    Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó szombaton indult el Pakisztánba, hogy meghódítsa negyedik nyolcezres hegycsúcsát, a 8080 méter magas Hidden Peaket.

     

    Varga Csaba pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül szeretné megmászni a Karakorum-hegyvonulat egyik legmagasabb, a Föld 11. legmagasabb csúcsát a Kalifa Alpin Csapat tagjaként. A hegymászó szombaton Iszlámábádba repült, onnan a tervek szerint a hónap végéig éri el az alaptábort.
    „Idén még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettem a felkészülésre, sokat másztam és heti 130 kilométert futottam terepen, plusz a versenyek és túrák, a terepfutás kiemelt szerepet kapott az edzésprogramomban. A hegymászásra elsősorban sportként tekintek, egy nyolcezres csúcsának elérése komoly sportteljesítmény. Ezúttal a 8080 méter magas G1-et néztem ki magamnak, technikás hegyről van szó, meg kell érte dolgozni. Jól akklimatizálódva, de minél gyorsabban szeretném megmászni” – idézi a közlemény Varga Csabát.
    Az erdélyi magyar hegymászó hozzátette: „bárhol is éljünk a nagyvilágban, őrizzük meg magyarságunkat”. Varga Csabát Erőss Zsolt élménybeszámolói terelték a hegymászás felé, habár a bihari hegyektől hosszú út vezetett a Himalájáig. Első nyolcezres sikerét 2013-ban aratta a 8035 méter magas Gasherbrum II. megmászásával. Ezt további 2 nyolcezres siker követte: 2014-ben a 8051 méter magas Broad Peak, 2017-ben pedig a 8163 méteres Manaszlu. Varga Csaba a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga keretén belül a 8586 méteres hegy alaptáborában emléktáblát helyezett el Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére.
    A közlemény felidézi, hogy a Kalifa Alpin Csapat 2019 februárjában alakult Varga Csaba mellett Lengyel Ferenc és Héjja Bálint tagságával. A csapat megalakulásának egyik célja, hogy a magashegyi expedíciózás nemzetközi gyakorlatára jellemző szemléletmódot és felkészülési stílust meghonosítsa. Február óta a hegymászók számos terep- és ultrafutó versenyen, teljesítménytúrán és felkészülési mászáson vettek részt, emellett speciális, hegymászókra szabott étrendet is összeállítottak számukra.

    forrás:mti.hu

    fotó:MTI/Balazs Mohai

  • Az ideális férfi sportcipő

    Az ideális férfi sportcipő

    Egy férfinak mindig sokkal nehezebb dolga van, mint egy nőnek, nemcsak ruha, de cipőválasztás terén is. Más szempontokat tartanak a szemük előtt. Például sokkal szívesebben viselnek sportcipőt bármilyen alkalomra. Kényelmesebb érzés a munkájukhoz vagy sétához, sportolásra.

    A férfi vásárlók is rengeteg cipőt találhatnak a LifeStyleShop webáruházban. Az ismertebb márkák közül elérhetőek náluk például a New Balance, Bugatti, Mizuno, Rockport, Tommy Hilfiger,  Skechers, s.Oliver, Kangaroos és a Coqui cipők is. Ezek a márkák egytől egyig magukért beszélnek, hiszen mindegyik fazon egy hozzá illő férfi gazdára vár. Különféle típusokat is vélhetünk felfedezni. Vannak cipők, amelyek kimondottan sportolási célra lettek kifejlesztve, de természetesen nem csak erre használhatóak.

    Nézzük közülük például az igen híres és népszerű Tommy Hilfiger-t. A márka az amerikai életérzés és stílus megtestesítője. Talán senki számára nem meglepő, hogy a márka alapítója és a korai darabok tervezője nem más, mint maga Tommy Hilfiger. De napjainkban ő már csak vezető tervezője a cégnek, mely mostanra már több, mint 65 országban van jelen. Ezeket a lábbeliket tökéletes kidolgozás jellemzi, amivel a viselőjüknek egyfajta magabiztosságot kölcsönöznek. Használójuk egy vagány és egyben lezser terméket kap. Ár-érték arányban is igen kedvezőnek mondható, mivel egy világmárkás minőségi cipőt kapunk.

    De nem csak Tommy Hilfiger darabokat találhatunk a webáruházban. A náluk elérhető férfi sportcipők válogatott felső kategóriás anyagokból készülnek, kialakításuk tökéletesen alkalmazkodik az egész napos használathoz, legyen az munka, túra, sportolás. Egy férfinak manapság már nem fontos egy adott alkalomra elegáns cipőt felvennie. Ha például egy zakó, farmer és ing kombinációval felvesz egy nem feltűnő, ruhájához illő sportcipőt, akkor egy igazán stílusos és elegáns úriemberrel találjuk szemben magunkat. Azt gondolom, hogy egy férfinak nem kell úgy kitűnnie, ők a maguk módján így is úgy is vonzóak. Tehát uraim, legyetek bátrak, és merjetek nyugodtan újítani, nem fogtok csalódni. Válasszatok sportcipőt bármilyen alkalomra.

    Nos, térjünk vissza a sportra. Egy megfelelő sportcipő gondoskodik arról, hogy neked a legjobb legyen. Jól szellőzik, külső és belső kialakítása is alkalmazkodik a lábhoz. Talpbetétjei is jól megtervezettek a nagyobb strapabírás érdekében, és a láb megfelelő tartásában. Egy férfi futócipő esetében például nagyon fontos, hogy ne legyen túl nehéz, de jól tartsa a lábat, hiszen órákon keresztül is szükségünk lehet arra, hogy kényelmes viseletet nyújtson. A cipők felsőrésze készülhet bőrből, vászonból, szintetikus anyagokból. Méretezésük széleskörű, így bárki megtalálja a számára megfelelő darabot. Válasszunk megfontoltan, ne elhamarkodottan, hiszen nem pár hétre vagy hónapra vásárolunk cipőt. A webáruház sok szeretettel vár minden férfi vásárlót a jól ismert márkákkal és széles termékválasztékukkal.

  • Az ideális férfi sportcipő

    Az ideális férfi sportcipő

    Egy férfinak mindig sokkal nehezebb dolga van, mint egy nőnek, nemcsak ruha, de cipőválasztás terén is. Más szempontokat tartanak a szemük előtt. Például sokkal szívesebben viselnek sportcipőt bármilyen alkalomra. Kényelmesebb érzés a munkájukhoz vagy sétához, sportolásra.

    A férfi vásárlók is rengeteg cipőt találhatnak a LifeStyleShop webáruházban. Az ismertebb márkák közül elérhetőek náluk például a New Balance, Bugatti, Mizuno, Rockport, Tommy Hilfiger,  Skechers, s.Oliver, Kangaroos és a Coqui cipők is. Ezek a márkák egytől egyig magukért beszélnek, hiszen mindegyik fazon egy hozzá illő férfi gazdára vár. Különféle típusokat is vélhetünk felfedezni. Vannak cipők, amelyek kimondottan sportolási célra lettek kifejlesztve, de természetesen nem csak erre használhatóak.

    Nézzük közülük például az igen híres és népszerű Tommy Hilfiger-t. A márka az amerikai életérzés és stílus megtestesítője. Talán senki számára nem meglepő, hogy a márka alapítója és a korai darabok tervezője nem más, mint maga Tommy Hilfiger. De napjainkban ő már csak vezető tervezője a cégnek, mely mostanra már több, mint 65 országban van jelen. Ezeket a lábbeliket tökéletes kidolgozás jellemzi, amivel a viselőjüknek egyfajta magabiztosságot kölcsönöznek. Használójuk egy vagány és egyben lezser terméket kap. Ár-érték arányban is igen kedvezőnek mondható, mivel egy világmárkás minőségi cipőt kapunk.

    De nem csak Tommy Hilfiger darabokat találhatunk a webáruházban. A náluk elérhető férfi sportcipők válogatott felső kategóriás anyagokból készülnek, kialakításuk tökéletesen alkalmazkodik az egész napos használathoz, legyen az munka, túra, sportolás. Egy férfinak manapság már nem fontos egy adott alkalomra elegáns cipőt felvennie. Ha például egy zakó, farmer és ing kombinációval felvesz egy nem feltűnő, ruhájához illő sportcipőt, akkor egy igazán stílusos és elegáns úriemberrel találjuk szemben magunkat. Azt gondolom, hogy egy férfinak nem kell úgy kitűnnie, ők a maguk módján így is úgy is vonzóak. Tehát uraim, legyetek bátrak, és merjetek nyugodtan újítani, nem fogtok csalódni. Válasszatok sportcipőt bármilyen alkalomra.

    Nos, térjünk vissza a sportra. Egy megfelelő sportcipő gondoskodik arról, hogy neked a legjobb legyen. Jól szellőzik, külső és belső kialakítása is alkalmazkodik a lábhoz. Talpbetétjei is jól megtervezettek a nagyobb strapabírás érdekében, és a láb megfelelő tartásában. Egy férfi futócipő esetében például nagyon fontos, hogy ne legyen túl nehéz, de jól tartsa a lábat, hiszen órákon keresztül is szükségünk lehet arra, hogy kényelmes viseletet nyújtson. A cipők felsőrésze készülhet bőrből, vászonból, szintetikus anyagokból. Méretezésük széleskörű, így bárki megtalálja a számára megfelelő darabot. Válasszunk megfontoltan, ne elhamarkodottan, hiszen nem pár hétre vagy hónapra vásárolunk cipőt. A webáruház sok szeretettel vár minden férfi vásárlót a jól ismert márkákkal és széles termékválasztékukkal.

  • GITÁRSZERELEM

    Ezúttal igen sokoldalú művészt mutathatok be, akinek a komolyzenén át a jazz, a latin, a flamenco, sőt a népzene is bravúrosan sajátja, ha gitárján játszik.

    2007-ben kitüntetéssel szerzett gitárművészi- és gitártanári diplomát a Harkovi Állami Művészettudományi Egyetemen (Zeneakadémián). Nemzetközi fesztiválok rendszeres résztvevője, díjazottja. Több CD, DVD, magyarországi és külföldi rádió- és televíziós felvétel közreműködője. Olyan zenész, aki nemzetközi komolyzenei, jazz- és világzenei projektek megvalósítására kap felkéréseket. Zeneszerzői tevékenysége is kiemelkedő, több népdal ihlette művet írt, parafrázisokat klasszikus gitárra. Ezeket és más szerzeményeit, komolyzenei átiratait előszeretettel játsszák a klasszikus gitárosok világszerte. Pályája során gitárra és szimfonikus zenekarra is komponált: Concerto No1. „Hungarian” forguitar and orchestra. Tanulmányai során részt vett a következő híres művészek mesterkurzusain: Eötvös József, Roth Ede, Leo Brouwer, Aniello Desiderio, Vlagyimir Docenko, Szergej Kordenko, Ichiro Suzuki, PiotrZaleski.

    Díjai: (2018 – „CompoGuitar” Nemzetközi Zeneszerzői Verseny I. Díj. 2018 – Transkarpathian Edelweiss Nemzetközi Zenei Verseny (Zeneszerzői Kategória) Nagydíja „GRAND PRIZE”. 2017 – Ukrajnai Nemzeti Zenei Szövetség Gitárművészek Egyesületének tiszteletbeli tagja. 2016 – David Arts Alkotói Nívódíj. 2014 – Magyar-ukrán nemzetek közötti viszonyokba fektetett jelentős munkájáért az Ukránok Világkongresszusa által kiállított Taras Shevchenko emlékéremmel tüntették ki. 2012 – „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” díj. 2012 – Artisjus Zenei Alapítvány díja. 2008 – Guinness Rekorder (Balatonfüredi Nemzeti Gitárfesztivál) 2007 – Guinness Rekorder (Balatonfüredi Nemzeti Gitárfesztivál)/

    2007-től a Budapesti Egressy Béni zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola gitártanára, 2012-től ugyanitt tanszékvezető. Ugyanettől az évtől a Vienna Konservatorium Budapest Zeneművészeti Tanárképző Főiskola gitártanára. Nem csak zenei tudása, de megnyerő külleme alapján is művészvéna. Ami pedig a legfontosabb ezen a pályán, az elsősorban a művészi alázat, mely szerénységgel párosul, ami pedig csak olyan konstruktív emberekre jellemző, mint Bernáth Ferenc gitárművész.

    • Kárpátaljáról kerültél a fővárosba. Tréfásan fogalmazhatnám úgyis, hogy a „csapból folytál”, hiszen Csap a születési helyed. Amíg ott éltél, gondolom minden időd a gitározással telt, ami ma már egyértelműen gyümölcsöző. Édesapád is gitárművész, így nem csak hogy beleszülettél a zenébe, de volt kitől példát venni, tanulni. Hány évesen indult a gitártanulásod, mi volt előtte? Hogyan jellemeznéd kamaszkorodig ezt az időszakot?

    • Vannak olyan gyerekkori emlékeim, hogy például légycsapón gitároztam. Nagyon pici voltam még akkor, később aztán apám gitárjait próbálgattam. Végül vett nekem egy gitárt, ami csak az enyém volt, ekkor első osztályos voltam. A zeneiskolába mégis zongorára írattak be a szüleim, mert gitárt csak harmadik osztálytól lehetett tanulni. Szerencsére a zongora jó alapokat adott, amiknek ma jó hasznát veszem. Ettől kezdve kamaszkoromig sok minden történt. Volt időszak, amikor nem nagyon akartam gitározni, de apám nem engedte, hogy kiiratkozzak a zeneiskolából, csak mert gyakorlatilag egyszer eljátszottam egy darabot, másodjára viszont már hibátlanul ment. Azt mondta, ha tehetségtelen lennék, akkor kiíratna a suliból. Ő valószínűleg előre látta azt, amit én akkor nem, majd 10-11 éves korom óta elvitt a saját zenekarával esküvőkre is játszani.

    Tizenhárom éves korom óta pedig saját zenekarral jártam a hasonló rendezvényeket… ekkor éreztem azt, hogy zenélni akarok! Tizenhét évesen történt, hogy szinte megszállottan a komolyzene felé fordultam, emellett a jazzt is elkezdtem, valamint doboltam, sőt Big-Bandet is vezényeltem a konzervatóriumban. Ekkoriban dixieland zenekart alakítottunk és énekeltem népzenét is kórusban. Szóval, elég sokszínű élményeket és tapasztalatot szívtam magamba ebben az időszakomban, amiknek harminc éves korom után a zeneszerzésben jelentek meg az eredményei.

     

    • Milyen iskolák hozták meg számodra a gitárművészi titulust, amelyben gondolom része volt az első mestereidnek?

    • A fent említett évek után a Harkovi Művészettudományi Egyetemre jártam, amit kitüntetéssel fejeztem be Volodimir Docenkó professzor kezei alatt, ebben az években minden más zenét elhagytam és csak a komolyzenével foglalkoztam. De ugye a kezdetekben otthon apámtól, majd a csapi zeneiskolában Balogh Ágnes, az ungvári Művészeti Szakközépiskolában pedig Szmericskó Feri bácsi keze alatt nevelkedtem. Aztán jött a sok mesterkurzus a világ legjobbjaival.

     

    • Elismert művész és gitártanár vagy. Sok rajongód van, nem beszélve a számos tanítványodról, akik neked köszönhetően sikereket értek el. A díjak, amiket eddig kaptál, magukért beszélnek. A gitározás, vagy a tanítás áll a hozzád közelebb? Melyik okoz számodra nagyobb örömet és miért?

    • Kamasz és ifjú koromban inkább a koncertek érdekeltek, amikor még nem oly sokat turnéztam. Arra gondoltam, hogyha annyi pénzt keresnék a koncertekkel, hogy el tudnám tartani magam, akkor biztos nem tanítanék, mert azt az időt inkább a gyakorlásra szánnám. Amikor szólistaként, kamarapartnerekkel, vagy szimfonikus zenekarok élén elismert művészként jártam a világot, gyakorlatilag választhattam volna, hogy tanítsak-e. De rájöttem, hogy nem tudom abbahagyni a tanítást, mert imádom. Ekkor kezdtem el elszántabban tanítani, ekkor jött a fiatal tehetségek segítése felkarolása is. Sőt, elkezdtem komponálni, a tehetségesebb növendékeket bevezetni a koncertező életbe, vagyis menedzselni őket.

    • 2012-ben kezdődtek a fellépéseid az Unio Gallery tárlatmegnyitóin. Minden elismerés azért, hogy egy olyan kvalitású művésznek, mint te, nem derogál ilyen rendezvényeken sem fellépni…

    • Nagyon örültem, Putnoki A. David előadóművész, a galéria művészeti vezetője megkeresésének. Azóta jó baráti az ismeretségünk, szakmai kapcsolatot tartunk. Kifejezetten szeretek tárlat megnyitókon játszani, mert a művészetek kapcsolódnak egymáshoz, a festmények megihletnek, a zene pedig a festőművészt. Írtam zenét, mert megihletett egy festmény, mi több, kaptam festőművésztől képet, amit kifejezetten nekem festett, mert tetszett neki a zeném. Akik pedig ellátogatnak a tárlatmegnyitókra, talán jobban megértik a festményt a zenén keresztül és persze fordítva. Így vagy úgy, a tehetség kötelez!

    A nagyképűség első megnyilvánulása a művész degradációjának. Találkoztam olyan zenészekkel, akiknek derogál fellépni itt vagy ott. Szerintem lehet játszani Bachot, akár egy étteremben is jól, ugyanakkor egy zenepalotában is rosszul. Soha nem gondolkodtam azon, hogy nekem ez már nem színvonal. Szeretem azt, amit a foglalkozásomnak nevezhetek, hála a Teremtőnek nagyon sokaknak tetszik amiket eljátszom. Léptem fel hatvantagú szimfonikus zenekar élén vendégszólistaként, levezényeltem egy száztagú gitárzenekar koncert-showműsorát tizenkétezer ember előtt a Budapest Arénában. Turnéztam szólistaként számos országban, olyan helyeken, ahol a miniszterek is sorba álltak gratulálni. Nem mondok le egy olyan felkérést sem, ahol úgymond másodszereplőként kell közreműködnöm egy-két műsorszámmal, például egy vidéki étteremben, vagy egy könyvbemutatón.

     

    • Többeket érdekelhet, hogy milyen adottságok szükségesek a gitártanuláshoz. Avasd be a kedves olvasókat, a gitározás iránt érdeklődőket.

    • Tanítok zeneiskolában, konzervatóriumban és zeneművészeti egyetemen is, ezért szinte minden korosztállyal volt már dolgom. Nyílván az alapvető dolgok lényegesek: ritmusérzék, hallás, le tud e tisztán énekelni egy népdalt… de szorgalommal minden fejleszthető! Azért vannak ennél mélyebb dolgok is; például az első találkozáskor kezébe adok egy gitárt a gyereknek, vannak bizonyos megnyilvánulások, amikből rögtön látni lehet, mi rejlik benne. Ez pedig a testtartás, a beszéd, a jellem, a tekintet, az ahogy hozzá ér a hangszerhez, nos ezekből sok mindent le lehet szűrni. Ezután jön a közös munka. Ha valaki hozzám beiratkozik, bizonyos szintig mindenkit megtanítok. Vannak, akik kiemelkedőek, a zeneiskola vagy a konzervatórium után mégis más pályára mennek. De vannak olyanok is, akiknek eleinte kevésbé nyilvánul meg a tehetsége, aztán szépen lassan kinyílnak és sikeres gitártanárok, előadóművészek. Vallom, hogy akinek kedve van a gitártanuláshoz, kezdje el, s majd menet közben kiderül, meddig jut.

     

    • Véleményed szerint, mitől válik valaki vérbeli művésszé? Mikortól és ki nevezhető annak?

    • Manapság nagyon szeretik ezt a jelzőt használni, akár van róla diplomája akár nincs. Nem biztos, hogy ez jó. Az érem másik oldala, amikor valakinek van róla papírja, sőt még kérkedik is vele, pedig életében csak két koncertje volt. Bár nekem megvannak a lehető legmagasabb végzettségeim, mégis azt vallom, hogy nem az a művész, akinek diplomája van, hanem aki jól műveli az adott művészeti ágat. Van mondanivalója, valami újat tud nyújtani a közönségnek, valami olyat, amit a következő generációkra hagyhat. Ilyenek a nagy zenészek, de a festők, építészek, filozófusok is. Jézusnak sem volt filozófiai egyetemi diplomája, mégis máig Őt idézik sokan vallási hovatartozástól függetlenül, sokunknak az Ő ereje, törődése mutat utat az életben. Az internet megjelentével jó pár hamis művésszel találkozik az ember: jobbnál jobb honlapokkal, szebbnél szebb fotókkal, videókkal, stúdiómunkákkal, de valahogy mégis üres. Az idő az, ami megmutatja, ki tud fennmaradni.

     

    • Harmonikus családi életet élsz, két gyönyörű gyermeked van. Mesélj róluk!

    • Feleségem zongoratanár, énekes, sokat koncertezünk együtt és külön, így a két fiúnk se marad ki ebből az életvitelből. Mindenhová visszük őket is. Amikor még picik voltak, játszottak vagy aludtak az öltözőben, amíg mi a színpadon voltunk. Most már ők is zeneiskolások. Azt vettem észre, hogy a művészetek más ágazataiba is kikacsintgatnak. Persze a zene mellett nem maradhatnak el a hétvégi mozizások, pihenések a fiaimmal, kihagyhatatlan dolgok ezek!

     

    • Akinek az életkora közelít a negyvenhez, mint a tiéd is, a férfiak talán legszebb, legérettebb időszakának nevezik. Felvetődik a kérdés; milyen terveid vannak a jövőt illetően – mind a művészi, mind a privát életben?

    • Rohanó életmódot élek. Próbálok hasznos lenni, hogy ne csak a magam örömére játsszak. Mostanában sok zenét írok, sok jótékonysági rendezvényen játszom, vagy éppen szervezek ilyet, aztán fiatal tehetségeknek segítek…

    Nem gazdagságban nőttem fel, tudom milyen, amikor nem kapsz meg mindent, amikor valamit a nulláról kell felépíteni. Ismerem azt az érzést is, amikor valaki melléd áll és segít. Volt idő, amikor én is kaptam sok jót! Csakhogy mást ne mondjak, például tehetséget a Teremtőtől, tudást a tanáraimtól, vagy éppen katartikus élményeket egy koncerten, ahol, mint néző voltam jelen. Fontos, hogy ezeket ne felejtsük el, figyeljünk oda egymásra, segítsünk, ott ahol tudunk, amihez nem kell milliomosnak lenni. Segíteni lehet akár egy jótékonysági koncerttel, egy egyszerű tettel, például ruhaajándékozással, aki éppen rá van szorulva. Néha egy jó szó is sokat ér, mert életeket változtathat meg.

    Álmok! Persze, vannak még helyek, ahová szeretnék eljutni. Színpadok, amelyeken szeretnék zenélni! Vannak projektjeim, amelyek hamarosan láthatók és hallhatók lesznek, mint ahogyan a közeljövőbeni koncertjeim is, amikre szeretettel várok mindenkit.

  • A HOLDRA KÉSZÜL A TOYOTA

    A japán hivatalos szervek bejelentették, hogy a Toyota együttműködik a Japán Űrügynökséggel (Japan Aerospace Exploration Agency – JAXA) egy tervezett Holdra szállásban: a világ leginnovatívabb autógyártójának tartott, és a környezetbarát részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a mesterséges intelligencia, a robotika és az autonóm autózás területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota vélhetően egy holdjáró fejlesztésével járul hozzá a küldetés sikeréhez. Ez lesz a japán autóipari óriás első teljesen önálló szerepvállalása az űrkutatásban azt követően, hogy a vállalat részt vett egy, a Nemzetközi Űrállomásra küldött, kisméretű robot kifejlesztésében.

    Mikor a környezetbarát önöltő hibrid elektromos hajtást minden korábbinál népszerűbbé tevő, futurisztikus formavilágú Toyota C-HR valamivel több, mint két éve berobbant a köztudatba, és a szaksajtóban egyre többen kezdték az űrhajó és holdjáró jelzővel illetni, vélhetően még nem is gondolták, hogy a megnevezés önbeteljesítő lesz. A 2020 Tokiói Olimpiára a hírek szerint egy repülő autóval készülő Toyota ugyanis a Japán Űrügynökség partnere lesz az ország a Hold projektjében.

    „Azt tervezzük, hogy együttműködünk a Toyotával a Hold felfedezését szolgáló küldetésben.” – fogalmaz nyilatkozta a Japán Űrügynökség szóvivője.

    A JAXA és a Toyota a jövő héten, az űrügynökség által szervezett tokiói szimpóziumon ismertetik részletesen a küldetést. A Toyota megerősítette a hírt, hogy közös projektre készül a JAXA ügynökséggel „egy mobilitási és űrkísérletben”, de ennél többet egyelőre nem árult el a vállalat. A Jiji Press hírügynökség értesülései szerint az autóipari óriás egy „mobilitási módszer” kidolgozására készül, ami alkalmas lehet a Hold felszínén történő mozgásra – azaz gyakorlatilag egy holdjáróról lehet szó, arról azonban, hogy ez a jármű gurulva, esetleg repülve közlekedik majd, netalán mindkét funkcióra képes lesz, egyelőre nincs hír. A küldetés fontos mozgató rugója, hogy a Hold iránt újra feltámadt a nemzetközi érdeklődés; az égitestet sokan „a Föld nyolcadik kontinensének” tartják, amelynek felszínére éppen 50 évvel ezelőtt léptek először amerikai űrhajósok.

    A NASA azt tervezi, hogy mielőtt újra emberi láb érintené a Hold talaját, egy ember nélküli járművet küldenek oda, legkésőbb 2024-ig. Japán 2017-ben jelentette be tervét, hogy 2030 körül embert küld a Holdra, és a jelek szerint ebben nagyban számít a világ leginnovatívabb autógyártójának tartott, önmagára pedig egyre inkább a jövő mobilitási szolgáltatójaként tekintő Toyotára.

    Eddig mindössze Oroszországnak, az USA-nak és Kínának sikerült legyőznie a 384.000 kilométeres távolságot, és űrjárművel landolnia a Holdon. A múlt hónapban Izrael is útnak indított egy űrjárművet, hogy csatlakozzon ezekhez az országokhoz, a jelek szerint pedig hamarosan a világ technológiai vezetőjének tartott Japán is igyekszik a szűk klub részese lenni.

  • A FESTÉSZET és a KÖLTÉSZET IGÉZETÉBEN

    Vannak emberek, akiknek siváran és unalmasan telnek a napjaik. Pedig lehet ellene tenni, hogy ez ne így legyen. Három éve, hogy beszélgető partneremet megismertem, akit elsősorban jó kedvűnek, életigenlő hölgynek gondolok. Érzékeny lélek, privát munkái mellett pont ezért lett belőle művész, mert csak az ilyen kvalitású lelkekből lehet igazán alkotó. Ha szorgalmát és a törekvését veszem alapul, abban egészen biztosan élen jár. Kedves, segítőkész ember, aki a festészet és az irodalom terén is rövid idő leforgása alatt megcsillogtatta tehetségét. Gyakorta találkozom vele a műhelyben. Huncut szemmosolya mindig lenyűgöz, mely ilyenkor nekem is erőt ad. Jó, hogy vannak ilyen emberek, mint Harangi Andrea Judit festőművész, David Arts Alkotói Nívódíjas költő.

    Harangi Andrea Judit

    •  Hol telt gyerekkorod? Milyen napsütéses élmények maradtak meg benned ebből az időszakból?
    • Születésem helye Sátoraljaújhely, a Skorpió jegyében láttam meg a napvilágot. Ebben a városban töltöttem el a gyermekkoromat. Apai ágon nagyszüleim amolyan költöző madár életet éltek. A fővárosban Óbudán volt lakásuk, valamint Olaszliszkán egy kedves, gangos kúriájuk. Tavasztól őszig Olaszliszkán éltek, majd télre visszaköltöztek Óbudára. Gyermekkori nyaraim náluk teltek. Főleg innen valók az emlékeim, amelyek gyakran visszaköszönnek a festményeimen, sőt az írásaimban is. Voltak persze nem csak kedves, hanem keserédes emlékeim is, ami főleg az általános- és középiskolai évekre volt jellemző. Maradandóbb élmények a zenetagozatos Petőfi Sándor Általános iskolához fűznek, ahol tagja voltam az énekkarnak, sokat jártunk kórustalálkozóra. Abban az időben énekszóló versenyeket is nyertem, amire ma is szívesen emlékszem. Az iskolai rajzszakkör lelkes tagja voltam, mi több, még hegedülni is tanultam! Középfokú tanulmányimat gimnáziumban szerettem volna folytatni, de szüleim akaratára a közgazdasági szakközépiskolát választották számomra, így 1990-ben a Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem.
    • Egy korábbi beszélgetésünkkor említetted, hogy egyszer csak Budapesten találtad magad. Mi motivált a szülői háztól való elszakadásra?
    • Mindig is éreztem, hogy a nagyváros lehetőségei egyszer bevonzanak engem is. Így aztán az érettségi vizsga után szülővárosomtól Budapestig repített az élet. Függetlenül ettől a szívem Tokaj-hegyalján is dobog. Az sem véletlen, hogy minden évben visszajárok ide, amikor újabb festménysorozatot festek. Ha újra kezdeném az életemet, kardinális kérdésekben ugyanígy döntenék, mert bár másképp dobog a szívem a szülőföldemen, az igazi kibontakozást számomra mégis Budapesti hozta el.
    • Hogyan jött a festészet az életedbe? Kitől tanultad? Voltak-e segítőid?
    • Gyermekkoromban nagyon szerettem rajzolni, később igazi festőművész mellett tanultam a festészet alapjait. Családom felmenői között volt festőművész, talán innen öröklődött ez a képesség. Aztán később szüleim elvesztése után tört elő belőlem ismét a késztetés, hogy ecsetet fogjak. Az olaj-technikán kívül akrillal szeretek még festeni. Jelenleg Gászpor Vince festőművész tanítványa vagyok. Hiszek a festészet, gyógyító erejében. 2015. januárban állítottam ki először az Unio Gallery-ben, ami a főváros egyik jeles tizenhét éve működő művészeti galériája. Megjegyzem, korábban már hallottam erről a galériáról. Nagyon örültem az itteni lehetőségnek, mert minden flottul és profin zajlik.
    • Még nyomdaszagú a „Lírai hangulatban” című első verses köteted, mely nemrég készült el. 2018. december 2-án lesz a műsoros bemutatója nagyszabású festménykiállítással egybekötve az Unio Gallery Kamaratermében kiváló művészek közreműködésével. Mit jelent számodra a festés mellett költeményeket írni? – hiszen még csak pár éve foglakozol költészettel.
    • Ó, már alig várom a bemutatót! Nos, a versírás tevékenyen mindössze három éve foglalkoztat. 2015-től, az első ottani önálló kiállításomtól fogva lettem tagja a David Arts művészeti műhely Képzőművészeti- és Irodalmi Szekciójának. Kicsit félszegen indultam neki, de belevágtam. A műhelyben sok segítséget kaptam, főleg a költészet terén, mely a műfajelmélet megismeréséhez is hozzásegített. De itt ismerkedtem meg a szabad versírással, amit megszerettem. Egy kezdő poétának – de haladónak is – ebben a műhelyben a verslektorálás az egyik első számú segítség. Ittlétem óta számos műhelyantológiában is megjelentek költeményeim. Elmondhatom, hogy ma már ugyanolyan fontos a versírás, mint a festés. Örömöm van az írásban, mert benne van a lelkem, mint ahogyan a festményeimben is, hiszen önkifejezés mindkettő. A versek mellett novellákat is írok, megélt emlékeket tárok az olvasó elé. A költői képek fokozatosan törnek elő belőlem. Leülök és kiírom magamból, amit az ihlet sugall. A valódi izgalom az, amikor lektorálás után visszakapom a verset. Bizony olykor egy-egy szinonima, vagy szócserék komoly átalakulást eredményeznek a műben. Visszatérve a decemberi bemutatóra. Remélem, sokan megtisztelik majd a könyvbemutatót! Elégedett vagyok, szép lett a könyv.
    • A műhelybeli munkádat, szorgalmadat viszonylag korán elismerték. A „David Ars Alkotói Nívódíj”, mennyire cselekvésre késztető a képzőművészeti- és az irodalmi életben?
    • Mindig mindenhez alázattal és szorgalommal álltam, s ez így is marad. Megtanultam, hogy a művész szakmákban az alázat a legfontosabb. Szorgalom nélkül pedig nem lehet egyről a kettőre jutni. Képesnek kell lennünk elfogadni a tanítást attól, akit mesterünknek érzünk, ez nagyon lényeges szempont. Szerintem sem a festészet, sem az írásművészet nem korhoz kötött tevékenység. A nívódíj sokat jelent nekem, mert Inspirál és lelkesít, hogy érdemes e két művészeti ággal foglalkoznom. Büszke vagyok erre az elismerésre, mert rajtam kívül motiválja azokat is, akiktől további kiállítási lehetőségeket kapok. Nincs menedzserem, mégis folyamatosan szerveződnek az egyéni és a kollektív kiállításaim.
    • Tudom, hogy állatszerető vagy és ebből a szenvedélyből a virágok sem maradhatnak ki…
    • Igen, bizony! Bár ez a megállapítás a családomra is vonatkozik. Különösen az ebekre vagyok fogékony. Korábbi kutyusunkat, akit tavaly tizenhat évesen veszítettünk el, tizenhárom éves korában menhelyről került hozzánk. Végtelenül jámbor és szeretni való volt… hiányzik! Kezdetben félős volt, mint általában a menhelyre került állatok, mert lelkileg károsulnak. De miután családunk tagja lett, bármerre is mentünk, mindenhová jött velünk, így szép lassan jó kedvű, hálás kutyus vált belőle. Elvesztésekor megfogadtam, nem szeretnék többé kutyát, de miután megpróbáltam elengedni a fájdalmamat, úgy egy hónappal később, Boba nevű kutyával egymásra találtunk, szintén menhelyről való Ő is, jelenleg egyéves. Rettenetes állapotban volt, akiről azt sem lehetett tudni, milyen fajtájú. Rendbe hozattuk, kutyaiskolába jártunk vele, hogy szocializálódjon, teljes jogú családtag. Van egy egyéves perzsa cicánk is, persze a kutya-macska barátság jelenleg még alakulóban van! Szeretem a növényeket is, mert erőt sugároznak. Hiszek abban, hogy nekik is lelkük van, s ahogy a kertemben is, úgy a lakásunkban is sok a virág.
    • Eddigiekből kiderült, hogy elégedettséggel és örömmel tölt el a festészet, s a költészet terén elért eredményeid. De, mennyire örömteli a privát munkád?
    • Szüleim tanácsát megfogadva indultam el azon az úton, amit jelenleg is járok. Társadalombiztosítási- és HR szakember lettem, majd tanulmányaimat a párizsi Nanterre-i Egyetemen folytattam, ahol nemzetközi gazdasági szakértőként végeztem. Jelenleg is továbbképzésben veszek részt, a tanulás szerintem soha nem ér véget. Ahhoz, hogy naprakész lehessek, folyamatos fejlődés, tanulás szükséges, hiszen a foglalkozásomra a legfrappánsabb jellemző az, hogy folyton változásban van – különösen a jogszabályi átalakulásból eredően. Huszonegy éve dolgozom a bankszektorban HR vezetőként. Úgy érzem, folyamatosak a feladatok, a kihívások. Ameddig pedig ez így van, addig itt a helyem. 2007-től veszek részt felnőttképzésben, főként társadalombiztosítási, pénzügyes képzésekben vagyok óraadó, szakvizsgáztató tanár. Több képzési intézmény közül kiemelten a Penta Unió Oktatási Központnál. Huszonöt éve élek gazdasági vezető és könyvvizsgáló férjemmel kiegyensúlyozott házasságban. Két remek egyetemista gyermekünk van. Balázs fiúnk informatikus mérnöknek készül, Alexandra leányunk képzőművészeti egyetemen tanul. Hálás vagyok az Úrnak, hogy a mai napig megvannak az életemben mindazok, amik a legfontosabbak: család, munka, művészet. A jövőre nézve pedig azt mondhatom; ha egészség van, akkor minden megvan.
  • A Sony bemutatta a világ legstrapabíróbb és leggyorsabb SD kártyáját

    • A világ legstrapabíróbb SD kártyája, amely 18-szor jobban ellenáll a hajlításnak és az ütődéseknek

    • A világ első egy elemből álló kialakítása, amely még jobban ellenáll a külső hatásoknak

    • Nincsenek törékeny összetevők, se érintkezők vagy írásvédelmi zár

    • A világ leggyorsabb olvasási sebessége, amely elérheti akár a 300MB/mp-et, írási sebessége pedig akár a 299MB/mp-et

    • IPX8-szintű védettség a nedvesség és IP6X-szintű védettség a por és egyéb szennyeződések ellen

    • Tartsa biztonságban adatait az SD Scan Utility és File Rescue Software segédprogramokkal

     

    A Sony bejelentette a hordozható adattárolók legújabb mérföldkövét, az SF-G series TOUGH specification UHS-II besorolású memóriakártya sorozatot, amely azoknak a fotósoknak készült, akik fotóik maximális biztonságára törekednek akkor is, ha SD kártyáikat kiveszik a fényképezőgépükből. Az új SF-G series TOUGH specification ötvözi a világ leggyorsabb olvasási és írási sebességét, mindezt egy olyan egyedülállóan strapabíró kialakításban, amely 180N erőhatásig elhajlíthatatlan, és akár 5 méteres zuhanásig ütésálló. Azoknak a fotósoknak, akik a tökéletes felvételért a végsőkig elmennek jó hír, hogy SF-G series TOUGH specification SD kártyák IPX8 védettségű víz- és IP6X védettségű porállósággal rendelkeznek.

     

    Az új SF-G series TOUGH specification SD kártya 18x erősebb, mint egy általános SD szabványú termék. A világ első egy elemből álló SD kártyája (üres hely nélkül a belső szerkezetben) egy rendkívül kemény és ellenálló anyagból készült, míg egy általános SD kártya egy 3 részből felépülő vékony anyagból állnak, és így jóval nagyobb a sérülés veszélye. A különleges felépítés véd az általános fizikai behatások ellen is, amelyek már hatással lehetnek az általános SD kártyák működésére, így a töredező műanyag burkolat vagy a beragadó mechanikus írásvédelmi zár többé nem okozhat gondot. Ezt a magasfokú védelmet úgy érték el, hogy a világon elsőként ezek az SD kártyák nem rendelkeznek érintkezőkkel és nincs rajtuk mechanikus írásvédelmi zár sem. A Sony mérnökei a mechanikus és törékeny alkatrészek eltávolításának köszönhetően az SF-G series TOUGH specification SD kártyákat még ellenállóbbá tették a hajlítások ellen, így azok nem csak strapabíróak, de rendkívül időtállók is. Az egy elemből álló, zárt felépítésű kártyákba vízcsepp, por vagy egyéb szennyeződés sem kerülhet, köszönhetően a legmagasabb szintű víz- (IPX8) és por elleni (IP6X) védelemnek.

    Használja ki a fényképezőgépében rejlő erőt

    A Sony full-frame tükör nélküli fényképezőgépei (például az α9 és az α7 sorozat) egyre nagyobb teljesítményre képesek mind az állóképek, mind a videók felvétele közben. Ezeknek a csúcstechnológiás fényképezőgépeknek hasonló minőségű és sebességű memóriakártyákra van szükségük, hogy maximalizálni tudják teljesítményüket. Manapság a professzionális fotósok egyre inkább előnyben részesítik az SD kártyákat, és elvárják, hogy az megbízható és tartós legyen. A világ leggyorsabb írási sebességének (akár 299MB/mp) köszönhetően a puffer törlésének ideje minimálisra csökkent, így a fotós szinte annyi fényképet készíthet másodpercenként, amennyire csak szüksége van. Az SF-G series TOUGH specification memóriakártya mindemellett támogatja a leggyorsabb videofelvételezési sebességkategóriát, a V90-et, így ideális választás lehet nagy felbontású videók rögzítéséhez.

     

    Az SF-G series TOUGH specification akár 300MB/mp olvasási sebességének köszönhetően nagy mennyiségű fotó és videófájl küldése és továbbítása is rendkívül egyszerű. A világ leggyorsabb olvasási sebességének hála az utómunkával járó feladatokra szánt idő drámaian lecsökken. Hogy még jobban megfeleljen a felhasználók megnövekedett igényeinek, az SF-G series TOUGH specification memóriakártyákat sárga fényezéssel látták el, hogy a sötétben vagy kevés fényben dolgozó fotósok is könnyedén észrevehessék.

     

    Maximális adatbiztonság

    Az SF-G TOUGH SD kártya többek között olyan extra funkciókkal is megkönnyíti a fotósok munkáját, mint az SD Scan Utility szoftver, amellyel az eszköz aktuális állapota egyszerűen ellenőrizhető. A File Rescue Software-el a véletlenül törölt adatok és fotók is könnyedén visszanyerhetők. A maximális védelem és adatbiztonság érdekében az SF-G TOUGH memóriakártyák ellenállnak a röntgen-sugárzásnak, a mágnesességnek, az elektromos kisüléseknek, a szélsőséges hőmérsékletnek és az UV sugárzásnak.

     

    Elérhetőség

    Az SF-G TOUGH memóriakártyák októbertől érhetők el Európában 32GB, 64GB és 128GB méretben. Részletes információkért látogasson el a termék weboldalára: http://www.sony.net/sfgt/

  • A LEGO® DUPLO® saját közösségi média szokásait megkérdőjelezve bátorít a játékidő komolyan vételére

    „Ne zavard a játékidőt!” címmel 21 napos kampányt indít a LEGO® DUPLO®, arra ösztönözve és bátorítva a szülőket, hogy vizsgálják meg, hogyan használják a közösségi médiát gyermekeik jelenlétében.

    A játék döntő fontosságú minden gyermek fejlődésében, és a kisgyermekek számára a játék előnyei különösen akkor érvényesülnek, amikor a közös játékon keresztül kapcsolódhatnak szüleikhez. Hogy növelje a tudatosságot és segítse a szülőket abban, hogy rászánják a kellő időt és figyelmet, a LEGO® DUPLO® útjára indítja a 21 napos globális „Ne zavard a játékidőt!” kampányt. Átlagosan 21 napig tart megtörni egy szokást, így 21 napig a LEGO DUPLO csapata nem fog posztolni a közösségi médiában a „kisgyermekes játékidő” alatt, azaz reggel 5 és este 8 óra között.

    A kampány célja, hogy ösztönözze a szülőket arra, hogy tegyék félre telefonjukat a játékra szánt időben, és inkább adják át magukat a minőségi közös játéknak a kicsikkel. Bár a közösségi média szerves részét képezi és kreatív inspirációja a modern családi életnek, nem meglepő, hogy mind a szülők, mind a kutatók a digitális függőségben látják a szülők és a kisgyermekek közösen eltöltött minőségi játékidejének akadályát.

    „Míg mindannyian a mobiltelefonunkon lógunk, gondolnunk kellene arra, hogy kikapcsoljuk, amikor kapcsolatot teremtünk a kisgyerekeinkkel. A gyerekek annyi mindent tőlünk tanulnak – ne akarjuk ellehetetleníteni ezt! Vegyük a nyelvtanulást. Ez a folyamat nem történik meg vákuumban; az óvodai gondozók a gyerekekkel arról beszélgetnek, ami érdekli őket, így segítve őket új szavak és új kifejezésmódok megismerésében. Kutatásaink azt mutatják, hogy a szülő és gyermek között zajló beszélgetést megszakító mobiltelefon-használat megzavarja a gyermeket a szavak tanulásában. Adj magadnak és gyermekednek egy kis szünetet! Tedd el a játékidő alatt! „– javasolja Roberta Golinkoff, PhD: professzor, Tanárképző Intézet, Delaware-i Egyetem.

    Kutatásaink azt mutatják, hogy napjainkban a szülők tisztában vannak vele, milyen fontos szerepük van abban, hogy gyermekük boldogan nőjön fel, kiegyensúlyozottan és jól felkészítve a jövőre. Ugyanakkor sokan aggódnak, hogy nem töltenek elég időt kisgyermekükkel. A LEGO DUPLO arra ösztönzi a szülőket, hogy az apró pillanatokat emlékezetes pillanatokká varázsolják. A tartalmas közös játéknak nem kell nagy programnak lennie.

    „Tudjuk, hogy a szülők manapság sokkal inkább szenvednek időhiányban, mint korábban bármikor, egyensúlyoznak a karrierjük, az énidejük és a szülői szerepük között. Sokan éreznek bűntudatot azért, mert nem töltenek annyi időt a kicsikkel, mint szeretnének. Reméljük, hogy a „Ne zavard a játékidőt!” kampánnyal megerősítjük a szülőket abban, hogy nem az számít, hogy mennyi időt töltenek a gyermekükkel, hanem a játék közben megélt tartalmas pillanatok az igazán fontosak. A kampány célja, hogy inspirálja a szülőket és felhívja a figyelmüket arra, hogy vegyék komolyan a játékkal töltött időt.”- mondta Steffen Jensen, a LEGO Csoport senior marketingigazgatója.

    Kapcsolat a játékon keresztül

    A játék nem csak a legtermészetesebb módja a gyerekek tanulásának, de alapvető szerepet tölt be jövőbeni fejlődésükben az életük során. Ezért nemcsak joga van hozzá minden gyermeknek*, de alapvető szükségletük is a játék. A játék serkenti az emberi agyat, segíti fizikai és érzelmi fejlődését, valamint olyan kritikus 21. századi készségek kialakulását, mint a problémamegoldó képesség, az együttműködési készség, a kreativitás és a kommunikáció.

    A legfiatalabb gyermekek számára a felnőttekkel eltöltött játékidő kulcsfontosságú képességeik kibontakoztatásában. A kisgyermekek agya 700-1000 neuront képes aktiválni másodpercenként, amelyek ezt követően több ezer másik neuronhoz kapcsolódnak. A játék segít aktiválni ezeket a neuronokat, és ezek a kapcsolatok lesznek az építőkövei a jövőjüknek, kihatva az egészségükre, érzelmi jólétükre és tanulási képességükre.**.

    „Az embereknek emberekre van szükségük. A tanulás alapja a felnőttek és a gyermekek közötti kapcsolat. Bármi, ami megzavarja ennek a kommunikációnak a természetes áramlását, megzavarja a gyermekek tanulási folyamatát.

    Miközben hajlamosak vagyunk arra koncentrálni, hogy a gyermekek képernyő előtt töltött ideje megfosztja őket a fontos beszélgetésektől, a felnőttekre is fókuszálnunk kell. Minden egyes alkalommal, amikor kézbe vesszük a mobilunkat egy, a gyermekünkkel folytatott beszélgetés közben – minden alkalommal, amikor rápillantunk az új üzenetek miatt, és minden alkalommal, amikor a jól ismert pittyegést követően ellenőrizzük az e-mailjeinket, megtörjük az értékes pillanatok megélését gyermekünkben. Kutatásunk azt mutatja, hogy abban a megtört pillanatban, a beszélgetés elvész, és gyermekeink kevesebbet tanulnak. „- mondta Kathy Hirsh-Pasek PhD, a Temple Egyetem Pszichológia tanszékének pszichológia professzora és a Brookings Intézet vezetője.

    Csatlakozz a mókához, és fogadd el a kihívást! Oszd meg a kihíváshoz kapcsolódó gondolataid és kreatív ötleteid a közösségi médiában, és használd a #donotdisturbplaytime hashtaget. Csak ne feledd, hogy ezt a játékidőn kívül tedd!

  • 5 csillagos lett az Euro NCAP átfogó tesztjén Toyota Yaris

    A Toyota idén megújult népszerű kisautója meggyőző eredménnyel vette az Euro NCAP biztonsági tesztjét. A kiváló 5 csillagos minősítéshez hozzájárult az is, hogy a Toyota Safety Sense névre hallgató, aktív biztonsági rendszereket összefogó csomag alapfelszereltségként kerül az új Yaris modellekbe. A biztonsági csomag része az önálló vészfékezéssel kiegészített ütközés előtti biztonsági rendszer, az automatikus távfény-vezérlés, a sávelhagyásra figyelmeztetés és az útjelzőtábla-felismerés.A hátsó biztonsági övekhez erőhatároló és előfeszítő is tartozik.

     

    Az idén bemutatott 2017-es Toyota Yaris a legmagasabb, 5 csillagos besorolást kapta az Euro NCAP legutóbbi biztonsági tesztjén. Az eredmény hűen tükrözi, hogy a Toyota mennyire komolyan veszi autói biztonságát: a vállalat fejlett technológiái nem csupán a legnagyobb és leggazdagabban felszerelt modellekhez, hanem a termékkínálat mindegyik tagjához rendelkezésre állnak. E szemlélet jegyében lett a Toyota Safety Sense alapfelszereltség minden 2017-es Toyota Yarisban. Ennek köszönhetően a modellcsalád összes típusváltozatában olyan technológiák működnek, amelyek segítenek az ütközések elkerülésében, vagy – ha mégis megtörténne a baj – csökkentik a baleset súlyosságát. A Yaris biztonsági csomagjában megtalálható az önálló vészfékezéssel kiegészített ütközés előtti biztonsági rendszer, az automatikus távfény-vezérlés, a sávelhagyásra figyelmeztetés, és az Entry változatnál magasabb felszereltségi szinteken az útjelzőtábla-felismerés is. A 2017-es Toyota Yaris utasainak testi épségét emellett számos egyéb megoldás is óvja. A hátsó biztonsági övekhez erőhatároló és előfeszítő is tartozik; az áttervezett fejtámlák hatásosabb védelmet nyújtanak az ostorcsapás jellegű nyaksérülések ellen; emellett pedig a Toyota mérnökei a függönylégzsák formáját is tökéletesítették. Az Isofix bekötési rendszer új beállításaival a gyermekülések bekötése is egyszerűbbé vált.

    A Toyotánál hiszünk abban, hogy úgy járulhatunk hozzá leginkább a közlekedés biztonságához, ha alapáron adunk olyan technológiákat, amelyekkel elkerülhetők vagy mérsékelhetők a balesetek, ezért immár majdnem valamennyi európai Toyotát felszereltünk a Toyota Safety Sense rendszerrel.” – avat be Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője. “

  • Ismét érkeznek a Geminidák, látványos decemberi csillaghullást hozva

    Ismét érkeznek a Geminidák, látványos decemberi csillaghullást hozva

    Látványos csillaghullás lesz szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, amikor megérkeznek a Geminidák: a szerencsések óránként akár száznál is több hullócsillagot láthatnak, ha kedvező az időjárás és megfelelő helyet választanak a megfigyelésre.

    Évente tucatnyinál is több meteorzáport lehet megfigyelni a Földről. Közülük kettő emelkedik ki igazán: a Perszeidáknak nevezett meteorraj menetrendszerűen augusztusban, míg a Geminidák meteorraj decemberben produkálja ezt a látványos égi jelenséget – olvasható a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében.

    „A Geminidák nevüket onnan kapták, hogy a hullócsillagok mintha a Gemini, vagyis az Ikrek csillagkép irányából közelítenék meg a Földet” – idézi a közlemény Mosoni László csillagászt, a Kaposvár közelében fekvő Zselici Csillagpark vezetőjét.

    A szakember szerint a meteorraj nagyjából két hétig látható, de a csúcspont egyértelműen a december 13-ról 14-re virradó éjszaka van, amikor óránként 100-120 hullócsillag is felvillanhat az éjszakai égbolton. Ez nagyjából megegyezik, néha még meg is haladja az augusztusi meteoreső intenzitását.

    A szakember rámutatott arra is, hogy a Geminidák azon kevés meteorrajok közé tartozik, amelyek nem egy üstökösmagból, hanem egy aszteroidából származnak. A 3200 Phaeton jelű kisbolygó körülbelül öt kilométer átmérőjű.

    Kedvező időjárás esetén mindenképpen érdemes a szabad ég alatt tölteni 15-20 percet a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka. Fontos a megfelelő helyszín kiválasztása is. A kivilágított nagyvárosokban ugyanis kis eséllyel lehet bármit is látni a jelenségből, mert az erős földi fények elnyomják a légkörben elégő porszemcsék felvillanásait.

    A Zselici Csillagpark ideális helyszín a megfigyelésre, hiszen az egész országban itt a legalacsonyabb a fényszennyezés mértéke.