Kategória: Vendéglátás

  • 10. Országos főzőverseny Sárazsadányban!

    10. Országos főzőverseny Sárazsadányban!

    Immár 10. alkalommal rendezi meg a Sárazsadányi lakosok baráti köre a főzőversenyt.

    A verseny 2025.08.16-án kerül megrendezésre 13 órától, a sárazsadányi komp melletti területen.
    A nevezés a helyszínen reggel 10 órától kezdődik a főzőversenyen, a részvétel DÍJTALAN, és a főzéshez használatos tűzifáról is a szervezők gondoskodnak.
    A festői környezetben, a Bodrog partján Sárospataktól 8 kilométerre megrendezésre kerülő versenyen, három kategóriában indulhatnak a jelentkezők:
    – Halételek
    – Vadételek
    – Házias, magyaros ételek

    A díjak közül nem maradhatnak ki a hegyaljai borok, illetve pálinkák, de a nyertesek Visionfix szemtrénerrel (www.visionfix.hu) és a Csocsi Kft. (Csocsihand) által felajánlott kézműves termékekkel is gazdagabbak lesznek.
    A főzőversenyen nem csak profi csapatok indulását várják, hisz ez egy csapat összetartó illetve csapat összehozó rendezvény is, ahol a főzés mellet a családokra és a bulizókra is gondoltak!Míg a csapatok főznek, a gyerekek (vagy a vidámabb felnőttek) aszfaltrajzoló és lángosevő versenyen vehetnek részt, míg a legkisebbek az ingyenesen használható ugrálóvárban játszhatnak.
    A verseny ideje alatt és az eredményhirdetés után is egy kötetlen zenés buli veszi kezdetét, ahol DJ. Pitkó és DJ. Lovi húzza a talpalávalót.

    A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Amennyiben további információra van szüksége, keresse a szervezőket a +36303514611-es telefonszámon.

    Médiatámogatóink:

  • Kávéházak Éjszakája Budapest mellett Veszprémben is

    Idén Budapest mellett Veszprém is házigazdája a Kávéházak Éjszakája rendezvénysorozatnak. Veszprémben szeptember 25-26. között tizenhárom helyszínen ötven program várja idén az érdeklődőket, a fővárosban október 9-10 között pedig harminc kávéházában mintegy hetven ingyenes programmal készülnek a szervezők.

     

     

    A két várost és két hétvégét magába foglaló rendezvénysorozaton zenei koncertek, könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések és dedikálások, gyerekprogramok és kávészakmai, illetve kóstolóprogramok lesznek – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
    A Balaton Európa Kulturális Főváros 2023-hoz kapcsolódva Veszprémben Hobo József Attila-estjét és Karinthy Kabarét is láthat a közönség. A Kávé és Teaház az Íródeákhoz szeptember 26-án Pilinszky-udvarrá alakul, ahol fellép Turek Miklós, a Kosbor együttes és egy kiállítás is megemlékezik Pilinszky János születésének 100. évfordulójáról.
    Gerendás Péter az Incognitóban fog zenélni, a Papírkutyában Saiid lép fel. A helyi művészek közül fellép a Ethnokor a Tizen1 előtt, a Latin Formáció a Maricában vagy Bakos Árpád és barátai a Historia Hangvillában.
    A Kávéházak Éjszakája Budapest keretében húsz dzsesszkoncert élvezhető. David Yengibarian két helyszínen is fellép, Arif Erdem Ocak több százéves török dallamai a Zsivágóban hallhatóak, Gerendás Péter koncertlemezt rögzít, az IF Kávéházban Neumann Balázs triója és a brazil Sulamerijazz is ott lesz.
    Szintén a fővárosban készülő regényéből olvas fel Frei Tamás, találkozni lehet Kepes Andrással és vendégeivel. A történelem iránt érdeklődők a Nemzeti Emlékbizottság Magyar Hősök című kötetével találkozhatnak, amely a pápának adott ajándékok egyike volt. A Scruton Közösségi Térben több tematikus beszélgetést rendeznek, ezeket Turek Miklós Faludy monodrámája zárja. Lesznek gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvbemutatók is.
    A programok sorában számos baristabemutató és kóstoló program is szerepel a város különböző pontjain. Belekóstolhatunk a Kaffeine és Tamp and Pool kávéiba, a Horizont Café válogatásaiba és a szeptember berobbanó, a Millenáris Szélkapuban található Nor/ma Grand kávékülönlegességeibe. Szintén kávés programokkal várja a látogatókat a BruBeri, a Cosy, a Cafe Frei és a Kávétársaság, a Három Hollóban szakmai beszélgetés lesz a kávézók jövőjéről. Az Asztalkában, a Művészben és a Smúzban gyerekirodalmi programok fogadják a családokat.
    „A tradicionálisan erős magyar kávéházi kultúra és általában véve a kultúra kohéziós erejének megmutatása mellett célunk, hogy rávilágítsunk arra, hogy a közösségben való élet boldogabbá tesz, a barátok között eltöltött minőségi idő, akár egy csésze kávé mellett a legértékesebb lehet az életünkben” – idézte a közlemény Serfőző Krisztina főszervezőt.
    A helyszínek befogadóképessége korlátozott, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Egyes programok esetében regisztrációt kérnek a helyszínek. Részletes programok a www.kavehazakejszakaja.hu oldalon találhatók.

    MTI

  • Jótékonysági vacsora Kiss Norbival a Sulyom Tájétteremben St Andrea borokkal

    Jótékonysági vacsorát szervez Kiss Norbi világ és többszörös Európa bajnok autóversenyző szeptember 15-én, délután 4-től a Tisza tónál Sarudon a térség egyik legkülönlegesebb és legminőségibb gasztronómiai  kínálatát nyújtó Sulyom Tájétteremben. Norbi ezzel is segíteni szeretné alapítványa, a Macskaárvaház állatmentő munkáját.

     

     

     

    A hatszoros magyar bajnokként is jegyzett állatvédő autóversenyző kezdeményezése mellé nem csak Kücsön Gyula az étterem tulajdonosa, de Komjáthy Andrea ügyvezető és Berecz Ádám séf  is odaállt, így mindannyian önkéntes munkában látják vendégül Norbi jótékonykodó vacsora partnereit. A jótékonysági vacsora borász partnere pedig nem más,mint a St Andrea pincészet: Dr. Lőrincz György és ifj Lőrincz György tulajdonosok személyesen tartanak borkóstolót a vendégeknek, akik egy-egy különleges üveg St Andrea bort is kapnak ajándékba. – Fantasztikus érzés, hogy Magyarország egyik legjobb étterme, a Sulyom Tájétterem, és a nemrégiben a világ egyik legjobb borászatává választott, a St Andrea állt mellénk. Kücsön Gyula, Berecz Ádám és Lőrincz Gyuriék nem csak a gasztronómia, és a borászat, de a jótékonyság világbajnokai is – fogalmazott Kiss Norbi, aki néhány nappal ezelőtt a St Andrea Pincészetben vett részt egy egyeztetésen, ahol Berecz Ádám, a Sulyom Tájétterem séfje és a ifj Lőrincz György hangolta össze  a jótékonysági vacsora étel és borkínálatát.

    – Elkötelezettek vagyunk a természetvédelem, az állatok védelme iránt, az egész Sarudi Élményfalu arról szól, hogy a minket körülvevő világot tisztelve tudjunk kikapcsolódni, vízi sportokat űzni, és általában élményeket gyűjteni – fogalmazott Kücsön Gyula a Sulyom ötletgazdája, aki szerint a szeptember 15-i jótékonysági vacsora kiváló alkalom lesz arra is, hogy az egész évben nyitva tartó Sulyom Tájétterem a főszezon nyüzsgése után, új ételekkel, borokkal kiegészítve „átálljon” a borvacsorákkal, rendezvényekkel, kulturális és művészeti programokkal tűzdelt őszi, téli üzemmódra. Éppen ezért Berecz Ádám a Sulyom séfje, már az új, őszi étlap kínálatának egyes fogásait teszteli, és hangolja össze a borkínálattal Norbi jótékonysági vacsorájára készülve. – Ahogy belehallgattam a borokról és ételekről szóló beszélgetésbe, meggyőződhettem róla, hogy a borászat és a gasztronómia Forma1-ébe csöppentem – meséli nevetve Norbi, aki csak azt kérte Berecz Ádám séftől, hogy a szeptember 15-i jótékonysági vacsorája alkalmából növényi alapú fogásokat szolgáljanak majd fel a vendégeknek. Berecz Ádám hozzátette: különleges kihívás számára, hogy ebből az alkalomból még a hétköznapokon húst evők számára is különleges, ízletes fogásokat készítsen. Mint megtudtuk, Kiss Norbi jótékonysági vacsoráján maximum harminc fő tud részt venni. Ára húszezer forint fejenként, amely a vacsorán kívül  a borkóstolót, egy üveg St Andrea bort, valamint Kiss Norbi partnereinek, a káli Globalplant Garden kertészetnek az ötezer, és a Hotel Panoráma wellness hotelnek a tízezer forintos ajándékutalványát is tartalmazza. Így, aki részt vesz Kiss Norbi társaságában a Macskaárvaház javára rendezett estén, Norbi társaságán, ízletes ételeken, borokon kívül ezekkel az ajándékokkal is távozhat. Már aki távozni akar: Sarudon ugyanis arra is lehetőség van, hogy a vacsorát követően az Élményfalu minőségi szállásai közül valamelyiket lefoglalva, bárki Sarudon töltse az éjszakát, és a másnapot is.

    Kücsön Gyula elmondta: a Tisza tó és környéke a nyári főszezonon kívül is csodálatos élményeket és szabadidős, valamint sportolási lehetőségeket kínál, így a Sulyom Tájétteremben vacsorázók egész évben, akár még a téli hónapokban is dönthetnek úgy, hogy vacsora után maradnak. – Így teszünk mi is kedvesemmel Mártival, akinek a jótékonysági vacsora alatt megtekinthetők legjobb fotói, kinagyítva, bekeretezve, amelyek között olyan, a Kamion EB futamain készül képek is szerepelnek, amelyek bepillantást engednek a száguldó nagyvasak cirkuszának titkos világába – mondja Norbi, hozzátéve: Márti fotói is megvásárolhatóak lesznek, és az így befolyó pénz is természetesen teljes egészében az állatmentő munkát segíti majd. A szeptember 15-i, Sarudi Sulyom Tájétteremben rendezendő jótékonysági vacsorán legfeljebb harminc fő vehet részt. Norbi állatvédelem iránt is elkötelezett szurkolói, már nyitottak is egy kifejezetten erre a célra létrehozott mail címet: aki részt venne a vacsorán, írjon a jotekonysagivacsora@gmail.com címre, ahol asztalt foglalhat és minden esetleges kérdésére választ kap.