Kategória: Művészportrék

  • GITÁRSZERELEM

    Ezúttal igen sokoldalú művészt mutathatok be, akinek a komolyzenén át a jazz, a latin, a flamenco, sőt a népzene is bravúrosan sajátja, ha gitárján játszik.

    2007-ben kitüntetéssel szerzett gitárművészi- és gitártanári diplomát a Harkovi Állami Művészettudományi Egyetemen (Zeneakadémián). Nemzetközi fesztiválok rendszeres résztvevője, díjazottja. Több CD, DVD, magyarországi és külföldi rádió- és televíziós felvétel közreműködője. Olyan zenész, aki nemzetközi komolyzenei, jazz- és világzenei projektek megvalósítására kap felkéréseket. Zeneszerzői tevékenysége is kiemelkedő, több népdal ihlette művet írt, parafrázisokat klasszikus gitárra. Ezeket és más szerzeményeit, komolyzenei átiratait előszeretettel játsszák a klasszikus gitárosok világszerte. Pályája során gitárra és szimfonikus zenekarra is komponált: Concerto No1. „Hungarian” forguitar and orchestra. Tanulmányai során részt vett a következő híres művészek mesterkurzusain: Eötvös József, Roth Ede, Leo Brouwer, Aniello Desiderio, Vlagyimir Docenko, Szergej Kordenko, Ichiro Suzuki, PiotrZaleski.

    Díjai: (2018 – „CompoGuitar” Nemzetközi Zeneszerzői Verseny I. Díj. 2018 – Transkarpathian Edelweiss Nemzetközi Zenei Verseny (Zeneszerzői Kategória) Nagydíja „GRAND PRIZE”. 2017 – Ukrajnai Nemzeti Zenei Szövetség Gitárművészek Egyesületének tiszteletbeli tagja. 2016 – David Arts Alkotói Nívódíj. 2014 – Magyar-ukrán nemzetek közötti viszonyokba fektetett jelentős munkájáért az Ukránok Világkongresszusa által kiállított Taras Shevchenko emlékéremmel tüntették ki. 2012 – „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” díj. 2012 – Artisjus Zenei Alapítvány díja. 2008 – Guinness Rekorder (Balatonfüredi Nemzeti Gitárfesztivál) 2007 – Guinness Rekorder (Balatonfüredi Nemzeti Gitárfesztivál)/

    2007-től a Budapesti Egressy Béni zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola gitártanára, 2012-től ugyanitt tanszékvezető. Ugyanettől az évtől a Vienna Konservatorium Budapest Zeneművészeti Tanárképző Főiskola gitártanára. Nem csak zenei tudása, de megnyerő külleme alapján is művészvéna. Ami pedig a legfontosabb ezen a pályán, az elsősorban a művészi alázat, mely szerénységgel párosul, ami pedig csak olyan konstruktív emberekre jellemző, mint Bernáth Ferenc gitárművész.

    • Kárpátaljáról kerültél a fővárosba. Tréfásan fogalmazhatnám úgyis, hogy a „csapból folytál”, hiszen Csap a születési helyed. Amíg ott éltél, gondolom minden időd a gitározással telt, ami ma már egyértelműen gyümölcsöző. Édesapád is gitárművész, így nem csak hogy beleszülettél a zenébe, de volt kitől példát venni, tanulni. Hány évesen indult a gitártanulásod, mi volt előtte? Hogyan jellemeznéd kamaszkorodig ezt az időszakot?

    • Vannak olyan gyerekkori emlékeim, hogy például légycsapón gitároztam. Nagyon pici voltam még akkor, később aztán apám gitárjait próbálgattam. Végül vett nekem egy gitárt, ami csak az enyém volt, ekkor első osztályos voltam. A zeneiskolába mégis zongorára írattak be a szüleim, mert gitárt csak harmadik osztálytól lehetett tanulni. Szerencsére a zongora jó alapokat adott, amiknek ma jó hasznát veszem. Ettől kezdve kamaszkoromig sok minden történt. Volt időszak, amikor nem nagyon akartam gitározni, de apám nem engedte, hogy kiiratkozzak a zeneiskolából, csak mert gyakorlatilag egyszer eljátszottam egy darabot, másodjára viszont már hibátlanul ment. Azt mondta, ha tehetségtelen lennék, akkor kiíratna a suliból. Ő valószínűleg előre látta azt, amit én akkor nem, majd 10-11 éves korom óta elvitt a saját zenekarával esküvőkre is játszani.

    Tizenhárom éves korom óta pedig saját zenekarral jártam a hasonló rendezvényeket… ekkor éreztem azt, hogy zenélni akarok! Tizenhét évesen történt, hogy szinte megszállottan a komolyzene felé fordultam, emellett a jazzt is elkezdtem, valamint doboltam, sőt Big-Bandet is vezényeltem a konzervatóriumban. Ekkoriban dixieland zenekart alakítottunk és énekeltem népzenét is kórusban. Szóval, elég sokszínű élményeket és tapasztalatot szívtam magamba ebben az időszakomban, amiknek harminc éves korom után a zeneszerzésben jelentek meg az eredményei.

     

    • Milyen iskolák hozták meg számodra a gitárművészi titulust, amelyben gondolom része volt az első mestereidnek?

    • A fent említett évek után a Harkovi Művészettudományi Egyetemre jártam, amit kitüntetéssel fejeztem be Volodimir Docenkó professzor kezei alatt, ebben az években minden más zenét elhagytam és csak a komolyzenével foglalkoztam. De ugye a kezdetekben otthon apámtól, majd a csapi zeneiskolában Balogh Ágnes, az ungvári Művészeti Szakközépiskolában pedig Szmericskó Feri bácsi keze alatt nevelkedtem. Aztán jött a sok mesterkurzus a világ legjobbjaival.

     

    • Elismert művész és gitártanár vagy. Sok rajongód van, nem beszélve a számos tanítványodról, akik neked köszönhetően sikereket értek el. A díjak, amiket eddig kaptál, magukért beszélnek. A gitározás, vagy a tanítás áll a hozzád közelebb? Melyik okoz számodra nagyobb örömet és miért?

    • Kamasz és ifjú koromban inkább a koncertek érdekeltek, amikor még nem oly sokat turnéztam. Arra gondoltam, hogyha annyi pénzt keresnék a koncertekkel, hogy el tudnám tartani magam, akkor biztos nem tanítanék, mert azt az időt inkább a gyakorlásra szánnám. Amikor szólistaként, kamarapartnerekkel, vagy szimfonikus zenekarok élén elismert művészként jártam a világot, gyakorlatilag választhattam volna, hogy tanítsak-e. De rájöttem, hogy nem tudom abbahagyni a tanítást, mert imádom. Ekkor kezdtem el elszántabban tanítani, ekkor jött a fiatal tehetségek segítése felkarolása is. Sőt, elkezdtem komponálni, a tehetségesebb növendékeket bevezetni a koncertező életbe, vagyis menedzselni őket.

    • 2012-ben kezdődtek a fellépéseid az Unio Gallery tárlatmegnyitóin. Minden elismerés azért, hogy egy olyan kvalitású művésznek, mint te, nem derogál ilyen rendezvényeken sem fellépni…

    • Nagyon örültem, Putnoki A. David előadóművész, a galéria művészeti vezetője megkeresésének. Azóta jó baráti az ismeretségünk, szakmai kapcsolatot tartunk. Kifejezetten szeretek tárlat megnyitókon játszani, mert a művészetek kapcsolódnak egymáshoz, a festmények megihletnek, a zene pedig a festőművészt. Írtam zenét, mert megihletett egy festmény, mi több, kaptam festőművésztől képet, amit kifejezetten nekem festett, mert tetszett neki a zeném. Akik pedig ellátogatnak a tárlatmegnyitókra, talán jobban megértik a festményt a zenén keresztül és persze fordítva. Így vagy úgy, a tehetség kötelez!

    A nagyképűség első megnyilvánulása a művész degradációjának. Találkoztam olyan zenészekkel, akiknek derogál fellépni itt vagy ott. Szerintem lehet játszani Bachot, akár egy étteremben is jól, ugyanakkor egy zenepalotában is rosszul. Soha nem gondolkodtam azon, hogy nekem ez már nem színvonal. Szeretem azt, amit a foglalkozásomnak nevezhetek, hála a Teremtőnek nagyon sokaknak tetszik amiket eljátszom. Léptem fel hatvantagú szimfonikus zenekar élén vendégszólistaként, levezényeltem egy száztagú gitárzenekar koncert-showműsorát tizenkétezer ember előtt a Budapest Arénában. Turnéztam szólistaként számos országban, olyan helyeken, ahol a miniszterek is sorba álltak gratulálni. Nem mondok le egy olyan felkérést sem, ahol úgymond másodszereplőként kell közreműködnöm egy-két műsorszámmal, például egy vidéki étteremben, vagy egy könyvbemutatón.

     

    • Többeket érdekelhet, hogy milyen adottságok szükségesek a gitártanuláshoz. Avasd be a kedves olvasókat, a gitározás iránt érdeklődőket.

    • Tanítok zeneiskolában, konzervatóriumban és zeneművészeti egyetemen is, ezért szinte minden korosztállyal volt már dolgom. Nyílván az alapvető dolgok lényegesek: ritmusérzék, hallás, le tud e tisztán énekelni egy népdalt… de szorgalommal minden fejleszthető! Azért vannak ennél mélyebb dolgok is; például az első találkozáskor kezébe adok egy gitárt a gyereknek, vannak bizonyos megnyilvánulások, amikből rögtön látni lehet, mi rejlik benne. Ez pedig a testtartás, a beszéd, a jellem, a tekintet, az ahogy hozzá ér a hangszerhez, nos ezekből sok mindent le lehet szűrni. Ezután jön a közös munka. Ha valaki hozzám beiratkozik, bizonyos szintig mindenkit megtanítok. Vannak, akik kiemelkedőek, a zeneiskola vagy a konzervatórium után mégis más pályára mennek. De vannak olyanok is, akiknek eleinte kevésbé nyilvánul meg a tehetsége, aztán szépen lassan kinyílnak és sikeres gitártanárok, előadóművészek. Vallom, hogy akinek kedve van a gitártanuláshoz, kezdje el, s majd menet közben kiderül, meddig jut.

     

    • Véleményed szerint, mitől válik valaki vérbeli művésszé? Mikortól és ki nevezhető annak?

    • Manapság nagyon szeretik ezt a jelzőt használni, akár van róla diplomája akár nincs. Nem biztos, hogy ez jó. Az érem másik oldala, amikor valakinek van róla papírja, sőt még kérkedik is vele, pedig életében csak két koncertje volt. Bár nekem megvannak a lehető legmagasabb végzettségeim, mégis azt vallom, hogy nem az a művész, akinek diplomája van, hanem aki jól műveli az adott művészeti ágat. Van mondanivalója, valami újat tud nyújtani a közönségnek, valami olyat, amit a következő generációkra hagyhat. Ilyenek a nagy zenészek, de a festők, építészek, filozófusok is. Jézusnak sem volt filozófiai egyetemi diplomája, mégis máig Őt idézik sokan vallási hovatartozástól függetlenül, sokunknak az Ő ereje, törődése mutat utat az életben. Az internet megjelentével jó pár hamis művésszel találkozik az ember: jobbnál jobb honlapokkal, szebbnél szebb fotókkal, videókkal, stúdiómunkákkal, de valahogy mégis üres. Az idő az, ami megmutatja, ki tud fennmaradni.

     

    • Harmonikus családi életet élsz, két gyönyörű gyermeked van. Mesélj róluk!

    • Feleségem zongoratanár, énekes, sokat koncertezünk együtt és külön, így a két fiúnk se marad ki ebből az életvitelből. Mindenhová visszük őket is. Amikor még picik voltak, játszottak vagy aludtak az öltözőben, amíg mi a színpadon voltunk. Most már ők is zeneiskolások. Azt vettem észre, hogy a művészetek más ágazataiba is kikacsintgatnak. Persze a zene mellett nem maradhatnak el a hétvégi mozizások, pihenések a fiaimmal, kihagyhatatlan dolgok ezek!

     

    • Akinek az életkora közelít a negyvenhez, mint a tiéd is, a férfiak talán legszebb, legérettebb időszakának nevezik. Felvetődik a kérdés; milyen terveid vannak a jövőt illetően – mind a művészi, mind a privát életben?

    • Rohanó életmódot élek. Próbálok hasznos lenni, hogy ne csak a magam örömére játsszak. Mostanában sok zenét írok, sok jótékonysági rendezvényen játszom, vagy éppen szervezek ilyet, aztán fiatal tehetségeknek segítek…

    Nem gazdagságban nőttem fel, tudom milyen, amikor nem kapsz meg mindent, amikor valamit a nulláról kell felépíteni. Ismerem azt az érzést is, amikor valaki melléd áll és segít. Volt idő, amikor én is kaptam sok jót! Csakhogy mást ne mondjak, például tehetséget a Teremtőtől, tudást a tanáraimtól, vagy éppen katartikus élményeket egy koncerten, ahol, mint néző voltam jelen. Fontos, hogy ezeket ne felejtsük el, figyeljünk oda egymásra, segítsünk, ott ahol tudunk, amihez nem kell milliomosnak lenni. Segíteni lehet akár egy jótékonysági koncerttel, egy egyszerű tettel, például ruhaajándékozással, aki éppen rá van szorulva. Néha egy jó szó is sokat ér, mert életeket változtathat meg.

    Álmok! Persze, vannak még helyek, ahová szeretnék eljutni. Színpadok, amelyeken szeretnék zenélni! Vannak projektjeim, amelyek hamarosan láthatók és hallhatók lesznek, mint ahogyan a közeljövőbeni koncertjeim is, amikre szeretettel várok mindenkit.

  • A FESTÉSZET és a KÖLTÉSZET IGÉZETÉBEN

    Vannak emberek, akiknek siváran és unalmasan telnek a napjaik. Pedig lehet ellene tenni, hogy ez ne így legyen. Három éve, hogy beszélgető partneremet megismertem, akit elsősorban jó kedvűnek, életigenlő hölgynek gondolok. Érzékeny lélek, privát munkái mellett pont ezért lett belőle művész, mert csak az ilyen kvalitású lelkekből lehet igazán alkotó. Ha szorgalmát és a törekvését veszem alapul, abban egészen biztosan élen jár. Kedves, segítőkész ember, aki a festészet és az irodalom terén is rövid idő leforgása alatt megcsillogtatta tehetségét. Gyakorta találkozom vele a műhelyben. Huncut szemmosolya mindig lenyűgöz, mely ilyenkor nekem is erőt ad. Jó, hogy vannak ilyen emberek, mint Harangi Andrea Judit festőművész, David Arts Alkotói Nívódíjas költő.

    Harangi Andrea Judit

    •  Hol telt gyerekkorod? Milyen napsütéses élmények maradtak meg benned ebből az időszakból?
    • Születésem helye Sátoraljaújhely, a Skorpió jegyében láttam meg a napvilágot. Ebben a városban töltöttem el a gyermekkoromat. Apai ágon nagyszüleim amolyan költöző madár életet éltek. A fővárosban Óbudán volt lakásuk, valamint Olaszliszkán egy kedves, gangos kúriájuk. Tavasztól őszig Olaszliszkán éltek, majd télre visszaköltöztek Óbudára. Gyermekkori nyaraim náluk teltek. Főleg innen valók az emlékeim, amelyek gyakran visszaköszönnek a festményeimen, sőt az írásaimban is. Voltak persze nem csak kedves, hanem keserédes emlékeim is, ami főleg az általános- és középiskolai évekre volt jellemző. Maradandóbb élmények a zenetagozatos Petőfi Sándor Általános iskolához fűznek, ahol tagja voltam az énekkarnak, sokat jártunk kórustalálkozóra. Abban az időben énekszóló versenyeket is nyertem, amire ma is szívesen emlékszem. Az iskolai rajzszakkör lelkes tagja voltam, mi több, még hegedülni is tanultam! Középfokú tanulmányimat gimnáziumban szerettem volna folytatni, de szüleim akaratára a közgazdasági szakközépiskolát választották számomra, így 1990-ben a Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem.
    • Egy korábbi beszélgetésünkkor említetted, hogy egyszer csak Budapesten találtad magad. Mi motivált a szülői háztól való elszakadásra?
    • Mindig is éreztem, hogy a nagyváros lehetőségei egyszer bevonzanak engem is. Így aztán az érettségi vizsga után szülővárosomtól Budapestig repített az élet. Függetlenül ettől a szívem Tokaj-hegyalján is dobog. Az sem véletlen, hogy minden évben visszajárok ide, amikor újabb festménysorozatot festek. Ha újra kezdeném az életemet, kardinális kérdésekben ugyanígy döntenék, mert bár másképp dobog a szívem a szülőföldemen, az igazi kibontakozást számomra mégis Budapesti hozta el.
    • Hogyan jött a festészet az életedbe? Kitől tanultad? Voltak-e segítőid?
    • Gyermekkoromban nagyon szerettem rajzolni, később igazi festőművész mellett tanultam a festészet alapjait. Családom felmenői között volt festőművész, talán innen öröklődött ez a képesség. Aztán később szüleim elvesztése után tört elő belőlem ismét a késztetés, hogy ecsetet fogjak. Az olaj-technikán kívül akrillal szeretek még festeni. Jelenleg Gászpor Vince festőművész tanítványa vagyok. Hiszek a festészet, gyógyító erejében. 2015. januárban állítottam ki először az Unio Gallery-ben, ami a főváros egyik jeles tizenhét éve működő művészeti galériája. Megjegyzem, korábban már hallottam erről a galériáról. Nagyon örültem az itteni lehetőségnek, mert minden flottul és profin zajlik.
    • Még nyomdaszagú a „Lírai hangulatban” című első verses köteted, mely nemrég készült el. 2018. december 2-án lesz a műsoros bemutatója nagyszabású festménykiállítással egybekötve az Unio Gallery Kamaratermében kiváló művészek közreműködésével. Mit jelent számodra a festés mellett költeményeket írni? – hiszen még csak pár éve foglakozol költészettel.
    • Ó, már alig várom a bemutatót! Nos, a versírás tevékenyen mindössze három éve foglalkoztat. 2015-től, az első ottani önálló kiállításomtól fogva lettem tagja a David Arts művészeti műhely Képzőművészeti- és Irodalmi Szekciójának. Kicsit félszegen indultam neki, de belevágtam. A műhelyben sok segítséget kaptam, főleg a költészet terén, mely a műfajelmélet megismeréséhez is hozzásegített. De itt ismerkedtem meg a szabad versírással, amit megszerettem. Egy kezdő poétának – de haladónak is – ebben a műhelyben a verslektorálás az egyik első számú segítség. Ittlétem óta számos műhelyantológiában is megjelentek költeményeim. Elmondhatom, hogy ma már ugyanolyan fontos a versírás, mint a festés. Örömöm van az írásban, mert benne van a lelkem, mint ahogyan a festményeimben is, hiszen önkifejezés mindkettő. A versek mellett novellákat is írok, megélt emlékeket tárok az olvasó elé. A költői képek fokozatosan törnek elő belőlem. Leülök és kiírom magamból, amit az ihlet sugall. A valódi izgalom az, amikor lektorálás után visszakapom a verset. Bizony olykor egy-egy szinonima, vagy szócserék komoly átalakulást eredményeznek a műben. Visszatérve a decemberi bemutatóra. Remélem, sokan megtisztelik majd a könyvbemutatót! Elégedett vagyok, szép lett a könyv.
    • A műhelybeli munkádat, szorgalmadat viszonylag korán elismerték. A „David Ars Alkotói Nívódíj”, mennyire cselekvésre késztető a képzőművészeti- és az irodalmi életben?
    • Mindig mindenhez alázattal és szorgalommal álltam, s ez így is marad. Megtanultam, hogy a művész szakmákban az alázat a legfontosabb. Szorgalom nélkül pedig nem lehet egyről a kettőre jutni. Képesnek kell lennünk elfogadni a tanítást attól, akit mesterünknek érzünk, ez nagyon lényeges szempont. Szerintem sem a festészet, sem az írásművészet nem korhoz kötött tevékenység. A nívódíj sokat jelent nekem, mert Inspirál és lelkesít, hogy érdemes e két művészeti ággal foglalkoznom. Büszke vagyok erre az elismerésre, mert rajtam kívül motiválja azokat is, akiktől további kiállítási lehetőségeket kapok. Nincs menedzserem, mégis folyamatosan szerveződnek az egyéni és a kollektív kiállításaim.
    • Tudom, hogy állatszerető vagy és ebből a szenvedélyből a virágok sem maradhatnak ki…
    • Igen, bizony! Bár ez a megállapítás a családomra is vonatkozik. Különösen az ebekre vagyok fogékony. Korábbi kutyusunkat, akit tavaly tizenhat évesen veszítettünk el, tizenhárom éves korában menhelyről került hozzánk. Végtelenül jámbor és szeretni való volt… hiányzik! Kezdetben félős volt, mint általában a menhelyre került állatok, mert lelkileg károsulnak. De miután családunk tagja lett, bármerre is mentünk, mindenhová jött velünk, így szép lassan jó kedvű, hálás kutyus vált belőle. Elvesztésekor megfogadtam, nem szeretnék többé kutyát, de miután megpróbáltam elengedni a fájdalmamat, úgy egy hónappal később, Boba nevű kutyával egymásra találtunk, szintén menhelyről való Ő is, jelenleg egyéves. Rettenetes állapotban volt, akiről azt sem lehetett tudni, milyen fajtájú. Rendbe hozattuk, kutyaiskolába jártunk vele, hogy szocializálódjon, teljes jogú családtag. Van egy egyéves perzsa cicánk is, persze a kutya-macska barátság jelenleg még alakulóban van! Szeretem a növényeket is, mert erőt sugároznak. Hiszek abban, hogy nekik is lelkük van, s ahogy a kertemben is, úgy a lakásunkban is sok a virág.
    • Eddigiekből kiderült, hogy elégedettséggel és örömmel tölt el a festészet, s a költészet terén elért eredményeid. De, mennyire örömteli a privát munkád?
    • Szüleim tanácsát megfogadva indultam el azon az úton, amit jelenleg is járok. Társadalombiztosítási- és HR szakember lettem, majd tanulmányaimat a párizsi Nanterre-i Egyetemen folytattam, ahol nemzetközi gazdasági szakértőként végeztem. Jelenleg is továbbképzésben veszek részt, a tanulás szerintem soha nem ér véget. Ahhoz, hogy naprakész lehessek, folyamatos fejlődés, tanulás szükséges, hiszen a foglalkozásomra a legfrappánsabb jellemző az, hogy folyton változásban van – különösen a jogszabályi átalakulásból eredően. Huszonegy éve dolgozom a bankszektorban HR vezetőként. Úgy érzem, folyamatosak a feladatok, a kihívások. Ameddig pedig ez így van, addig itt a helyem. 2007-től veszek részt felnőttképzésben, főként társadalombiztosítási, pénzügyes képzésekben vagyok óraadó, szakvizsgáztató tanár. Több képzési intézmény közül kiemelten a Penta Unió Oktatási Központnál. Huszonöt éve élek gazdasági vezető és könyvvizsgáló férjemmel kiegyensúlyozott házasságban. Két remek egyetemista gyermekünk van. Balázs fiúnk informatikus mérnöknek készül, Alexandra leányunk képzőművészeti egyetemen tanul. Hálás vagyok az Úrnak, hogy a mai napig megvannak az életemben mindazok, amik a legfontosabbak: család, munka, művészet. A jövőre nézve pedig azt mondhatom; ha egészség van, akkor minden megvan.