Kategória: Mozi/TV

  • HÁROM ÉRDEKESSÉG JULIUS CAESARRÓL

    Az ókori Róma legismertebb császára, Julius Caesar korához számos olyan forradalmi találmány köthető, amely nemcsak a Birodalom terjeszkedését biztosította, de a mai napig hatással van az építészetre. A fejlesztések mellett azonban a hódításairól is híres ez az időszak, amelyek során a háborúk elkerülhetetlenek voltak: ezzel Caesar is tisztában volt, sőt a sikerért képes volt akár teljes seregét feláldozni. A Viasat History történelmi csatorna több estét is a római kornak szentel, így, május 13-án 21 órakor a Gigantikus római építmények, május 23-án 22:15-től pedig a Caesar ítéletnapi háborúja idézi fel a régmúlt pillanatait. Addig pedig íme néhány kevésbé ismert érdekesség Julius Caesarról:

    Egyszer elrabolták a kalózok

    Kr.e. 75-ben, az akkor még a 20-as éveiben járó Caesar Rodosz szigete felé vette az irányt, hogy Apollóniosz tanítványa legyen. Útban odafelé azonban a hajóját délkelet ázsiai kalózok térítették el. Mikor a későbbi császár megtudta, hogy a kalózok milyen alacsony váltságdíjat kérnek a szabadon bocsátásáért, ezt inzultusnak vette, és azt követelte, hogy kérjenek érte nagyobb összeget. A kalózok így is tettek, de miután Caesart elengedték, ő több hajóval a nyomukba szegődött, elkapta és kivégeztette őket.

    Nem, Brutus nem a fia volt, de állítólag volt egy közös gyermeke Kleopátrával

    Legendák szólnak arról, hogy Kleopátra egy szőnyegbe tekerve csempészte be magát Caesarhoz. A nagy korkülönbség ellenére Kleopátra és Caesar között kölcsönös vonzódás alakult ki, és Kleopátra Kr. e. 47-ben egy fiúgyermeket hozott a világra. Ugyan az nem bizonyított, hogy a fiú tényleg Caesar gyereke lett volna, de ettől még a Kaiszarion, azaz „kis Caesar” nevet kapta. Sokáig nem élt, anyja ugyanis őt tette meg egyedüli örökösének, és Kleopátra halála után nem sokkal a riválisai végeztek vele. 17 éves volt.

    Több mint 60 ember vett részt a meggyilkolásában

    Egyre többen tartottak attól, hogy Caesar királlyá koronáztatja magát, ami a szenátus végét jelentette volna, ezért összeesküvést szerveztek ellene. Sokakat bevontak a támadásba – több mint 60-an voltak, hogy az akciónak ne lehessen egyedüli felelőse. A merényletre nem titokban, hanem a szenátusi gyűlésen került sor: a magukat Liberatoresnek (felszabadítóknak) nevező csoport összesen 23 késszúrást mért a császárra, amiből végül csak egy volt halálos. Egy feltételezés szerint Caesar szándékosan ölette meg magát, mivel egészségi állapota folyamatosan romlott, és el akarta kerülni az ezzel kapcsolatos kiszolgáltatottságot.

    Julius Caesar kétségtelenül az egyik leghíresebb történelmi személyiség, és bár zsarnokként is bekerült a történelembe, sokban hozzájárult a Római Birodalom prosperálásához. Hadjáratairól és fejlesztéseiről egyaránt mesél májusban a Gigantikus római építmények és a Caesar ítéletnapi háborúja a Viasat History műsorán.

    Forrás:Viasat History

  • Száz film a gödöllői természetvédelmi fesztiválon

    Négy helyszínen száz filmet nézhetnek meg a nézők a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, amelyet május 27-től 29-ig immár nyolcadszor rendeznek meg.

     

    Az előzsűri 108 ország több mint 1400 filmjéből válogatta ki a végleges programot, rangos nemzetközi stúdiók és alkotók küldték el nevezésüket. Az ingyenes fesztivál helyszíne a Gödöllői Királyi Kastély és parkja, a kínálatot számos családi és kulturális program színesíti – mondta el Simon-Tábori Éva főszervező a fesztivál csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
    Mint elhangzott, a fesztiválon animációs, dokumentum- és rövidfilmek, egész estés, valamint amatőrfilmek egyaránt láthatók, a Kárpát-medencei alkotások külön szekcióban versenyeznek.
    „Sokrétű a kínálat, amelyben provokatív, gyönyörűséges, megríkató filmek egyaránt szerepelnek. Számos alkotás az adott téma bemutatása mellett megoldásokat, kiutat próbál mutatni a problémákból. Ilyen például a Miért fontos a biológiai sokszínűség című brit animáció, amelynek narrátora David Attenborough” – emelte ki Szalay Péter dokumentumfilm-rendező, a nemzetközi szekció zsűrijének elnöke.
    Megemlítette, hogy vetítik Török Zoltán Vadlovak című munkáját, amely a hazai mozikban már sikert aratott, és nagy élményt ígér a világ egyik legnagyobb folyóját bemutató Ganga lelke, valamint a Gonarezhou, az orrszarvú visszatérése, amely egy kihalóban lévő faj megmentésére tett erőfeszítésekről szól. Számos film érkezett Dél-Ázsiából, egyik közülük a borneói orangutánokat, egy másik az ősfák kitermelését állítja a középpontba.
    Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr, a Kárpát-medencei szekció zsűrijének elnöke szerint több természetvédelmi film kijelöl bizonyos irányvonalakat, ami a biodiverzitás tartós megőrzésének lehet az alapja. Különleges versenyfilmnek nevezte a Duna-Dráva Nemzeti Parkot bemutató alkotást, Tóth Zsolt Marcell rendezését, amely a hazánk nemzeti parkjait bemutató sorozat része.
    „Örvendetes, hogy a filmek készítői között számos fiatal, akár elsőfilmes alkotó található, másrészt megfigyelhető a szép természeti hangok bemutatására törekvés, illetve innovatív vágási technikák alkalmazása” – tette hozzá Széll Antal.
    A sajtótájékoztatón jelen volt Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, aki emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt jelent meg a Római Klub jelentése A növekedés határai címmel, amelyben először kongatták meg a vészharangot, és a tudományos élet azóta próbálja az emberek figyelmét felhívni a közelgő bajra, kevés sikerrel.
    „A tudomány tehetetlen, mert az emberek nem racionálisan döntenek, hanem szokásaik, a divat rabjai. A művészet abban tud nagyon fontos szerepet játszani, hogy megszeressük a természet minden kis alkotórészét és azokat eljuttassa a szívünkbe. A tudománynak együtt kell működnie a művészettel, mert a természetfilmek csodákat tárnak elénk, hiszen minden fajnak lényeges szerepe van egészségünk, fennmaradásunk, jólétünk, sőt, boldogságunk alakításában” – fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána.
    A Kék Bolygó Alapítvány által szervezett, idén immár kutyabarát VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál témája a zöldre-, újratervezés, a díszvendég Olaszország. A filmes mustra díjátadója május 28-án lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz. A családi programok között lesznek koncertek, kézműves és filmes foglalkozások, továbbá Trash Art kiállítás is.

    MTI