Kategória: Játék

  • Hétvégén zenebona, vigalom a Hajógyárin – péntektől indul a Generali Gyerek Sziget

    Hétvégén zenebona, vigalom a Hajógyárin – péntektől indul a Generali Gyerek Sziget

    Kezdődik a vakáció, így hétvégén – péntektől vasárnapig – irány a Hajógyári-sziget, ahol három napon át vásári forgatag, énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek, cserkészek, sok ismerős, de számos újdonság is várja a családokat, reggel 10-től este 6-ig. Június 21-23. között a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai a család apraja-nagyja számára tartogatnak izgalmakat, kikapcsolódást, feltöltődést, garantáltan senki sem unatkozik majd.

    A Generali Nagyszínpadon már péntek délelőtt kezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután a Kalimpa Színház mesekoncertjéből kiderül, vajon végre férjhez megye-e Borka királykisasszony, utána pedig Halász Judit is elhozza a legnépszerűbb dalait.  A három nap alatt, láthatjuk majd az Apacuka együttest, a Kiskalászt és zenél Farkasházi Réka és a Tintanyúl is.  A rajongók együtt bulizhatnak Grecsó Krisztiánnal , aki a gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadásán saját maga is táncra perdül majd.

    Megszokhattuk, hogy a Gyerek Sziget szervezői nem csak a kicsiket, hanem a család minden tagját elvarázsolják, elrepítik a mesék, a varázslat és a felhőtlen kikapcsolódás, pihenés birodalmába. A legifjabbakat Babajátszóházzal várják majd, ahol nem csak játékra és pihenésre van lehetőség, de különböző területek szakemberei mozgásfejlesztéssel, tanácsadással is a szülők rendelkezésére állnak. A mozgás szeretetének átadása mindig fontos szerepet kap a programok összeállításában, így több újdonsággal, többek közt a Gymnathlon programmal is bővült a sportos programok sora. A Generali Nagy Családi Kalandjáték egy izgalmas, hatállomásos játék, melynek során a gyerekek találkozhatnak ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal is, sőt, megtanulhatnak jól segíteni is. A játék végén pedig a The Human Safety Net Adománybüfében lesz lehetőség egy jó ügyért palacsintát, limonádét, hotdogot fogyasztani – a cél egy különleges, nyári szülő-gyermek tábor megvalósítása a nehéz helyzetben lévő családok számára.

    Az anyukákat a Maminbaba hordozós fitness program, az energikus lurkókat mindhárom napon az Óriás Ugrálóvár és a Generali Akadálypálya várja – itt ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes akadálypályán, és mutathatják be bátorságukat, ügyességüket, amiért akár oklevelet is kiérdemelhetnek. A csimoták a Cserkésztáborban levezethetik az energiát egy kalandos számháborúval is, aki pedig elfáradt, megpihentetheti a lábait és megtornáztathatja az agyát a Társas játszó sarokban, ahol felkészült játékmesterekkel, válogatott családi- és gyerektársasjátékokkal várják az egész családot.

    Izgalmas időutazásra invitál a Kukutyin, ahol régi mesterségek elevenednek majd meg, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat. Az Állatsimogatóban a vidék állataival találkozhatunk, többek közt a két welsh pónival, Szellővel és Frufruval, de itt lesz Zserbó, a csacsi is.

    Gyerek Paradicsomban a világ a környezetvédelem, fenntarthatóság körül forog, de a mézgyűjtés, vadonlesés, tereplépkedés mellett izgalmas Gasztrokalandok is várnak ránk, ahol például a saját receptfüzetünket is elkészíthetjük, amiben friss fűszernövények, új ötletek és inspirációk is helyet kaphatnak. Lehet majd kertészkedni, madarakkal ismerkedni, papírmeríteni, sárkányt lengetni és a megunt pólónk is újjászülethet táska formájában.

    Magunkkal vihetjük ennek a három sűrű napnak az emlékét egy itt készített virágos képeslapon, amit gallyakból, magokból és akár sétáink során talált különféle virágokból, növényekből készíthetünk el. Amíg a szorgos gyerekkezek ezzel bíbelődnek, addig a szülők a Generali Egészségügyi Szűrőbuszban törődhetnek a saját egészségükkel, számos ingyenes szűrővizsgálaton vehetnek részt.

    A Gyerek Szigeten mindig van egy kis cirkusz, de ez olyan, ami miatt a szülők öröme is felhőtlen. Karamella cirkuszvilágában bohóctréfák, bűvészmutatványok, zsonglőrtrükkök mulattatják a nagyérdeműt, és ha akad a gyerekek között önkéntes bohóctanonc, porondra is kerülhet. Rolando Bűvészmester és Társa a legtitkosabb trükkökkel készülnek, amelyekbe csak szigorú titoktartás vállalásával avatják be a bátrabbakat.

    Szombaton és vasárnap a Rippel Brothers csodálatos eszköztára teljesíti ki a cirkuszi mutatványokkal való ismerkedést. A gumiasztal, a rugalmas hosszú kifutó, a levegőakrobatika izgalmas eszközei újabb lehetőségeket nyitnak a repülésre vágyók próbálkozásainak. A Kezes-lábas Játszóházban roncsbringákból született játékokkal, biciklivel hajtott „bármikkel”, azaz a hálózati elektromos áramtól független kerékpáros eszközökkel tehetjük próbára magunkat. Idén a főváros a gyerekeknek is kedvez: a BUDAPEST Mini óriás játszóbuszban a főváros épületeit ábrázoló képeslapokat és könyveket lehet készíteni és egy 5 állomásos játék során értékes budapesti nyereményekre tehetnek szert a lurkók.

    A Generali Gyerek Sziget háromnapos fesztiválja idén is felhőtlen szórakozásról, kalandokról és új élményekről szól. A részletes program és további információk a www.gyereksziget.hu oldalon.

  • FormaBontó plusz VÁLYI ISTVÁNNAL: Vita az autósport „E”-korcsosulásáról, sport-e az E-sport? (PODCAST)

    FormaBontó plusz VÁLYI ISTVÁNNAL: Vita az autósport „E”-korcsosulásáról, sport-e az E-sport? (PODCAST)

    Az Új Szó autósport podcastjében ezúttal sztárvendéggel készültünk nektek! Volentér Balázs autóversenyző és Hencze Erik influencer, valamint Tóth Krisztián Márk műsorvezető a közönségkedvenc autós újságíró, a csibész Vályi István közreműködésével feszítette a húrt. 

    Mindenhonnan folyik a nyakunkba a zöld „fenntarthatósági terror”, ami már az autósportokba is beférkőzött. Ez egy valódi alternatíva lenne, egy tényleges környezetkímélő irány, avagy a háttérben a nagypolitika újabb manipulációja húzódik meg? Legfrissebb adásunkból kiderül, ahogy az is, a szimulátorozás vajon az autósportok kistestvére, netán a valóságtól durván elrugaszkodott, a média által széthypeolt „kockulás”!?

    A teljes epizód a LINKRE kattintva hallgathatod meg!

  • A LEGO® DUPLO® saját közösségi média szokásait megkérdőjelezve bátorít a játékidő komolyan vételére

    „Ne zavard a játékidőt!” címmel 21 napos kampányt indít a LEGO® DUPLO®, arra ösztönözve és bátorítva a szülőket, hogy vizsgálják meg, hogyan használják a közösségi médiát gyermekeik jelenlétében.

    A játék döntő fontosságú minden gyermek fejlődésében, és a kisgyermekek számára a játék előnyei különösen akkor érvényesülnek, amikor a közös játékon keresztül kapcsolódhatnak szüleikhez. Hogy növelje a tudatosságot és segítse a szülőket abban, hogy rászánják a kellő időt és figyelmet, a LEGO® DUPLO® útjára indítja a 21 napos globális „Ne zavard a játékidőt!” kampányt. Átlagosan 21 napig tart megtörni egy szokást, így 21 napig a LEGO DUPLO csapata nem fog posztolni a közösségi médiában a „kisgyermekes játékidő” alatt, azaz reggel 5 és este 8 óra között.

    A kampány célja, hogy ösztönözze a szülőket arra, hogy tegyék félre telefonjukat a játékra szánt időben, és inkább adják át magukat a minőségi közös játéknak a kicsikkel. Bár a közösségi média szerves részét képezi és kreatív inspirációja a modern családi életnek, nem meglepő, hogy mind a szülők, mind a kutatók a digitális függőségben látják a szülők és a kisgyermekek közösen eltöltött minőségi játékidejének akadályát.

    „Míg mindannyian a mobiltelefonunkon lógunk, gondolnunk kellene arra, hogy kikapcsoljuk, amikor kapcsolatot teremtünk a kisgyerekeinkkel. A gyerekek annyi mindent tőlünk tanulnak – ne akarjuk ellehetetleníteni ezt! Vegyük a nyelvtanulást. Ez a folyamat nem történik meg vákuumban; az óvodai gondozók a gyerekekkel arról beszélgetnek, ami érdekli őket, így segítve őket új szavak és új kifejezésmódok megismerésében. Kutatásaink azt mutatják, hogy a szülő és gyermek között zajló beszélgetést megszakító mobiltelefon-használat megzavarja a gyermeket a szavak tanulásában. Adj magadnak és gyermekednek egy kis szünetet! Tedd el a játékidő alatt! „– javasolja Roberta Golinkoff, PhD: professzor, Tanárképző Intézet, Delaware-i Egyetem.

    Kutatásaink azt mutatják, hogy napjainkban a szülők tisztában vannak vele, milyen fontos szerepük van abban, hogy gyermekük boldogan nőjön fel, kiegyensúlyozottan és jól felkészítve a jövőre. Ugyanakkor sokan aggódnak, hogy nem töltenek elég időt kisgyermekükkel. A LEGO DUPLO arra ösztönzi a szülőket, hogy az apró pillanatokat emlékezetes pillanatokká varázsolják. A tartalmas közös játéknak nem kell nagy programnak lennie.

    „Tudjuk, hogy a szülők manapság sokkal inkább szenvednek időhiányban, mint korábban bármikor, egyensúlyoznak a karrierjük, az énidejük és a szülői szerepük között. Sokan éreznek bűntudatot azért, mert nem töltenek annyi időt a kicsikkel, mint szeretnének. Reméljük, hogy a „Ne zavard a játékidőt!” kampánnyal megerősítjük a szülőket abban, hogy nem az számít, hogy mennyi időt töltenek a gyermekükkel, hanem a játék közben megélt tartalmas pillanatok az igazán fontosak. A kampány célja, hogy inspirálja a szülőket és felhívja a figyelmüket arra, hogy vegyék komolyan a játékkal töltött időt.”- mondta Steffen Jensen, a LEGO Csoport senior marketingigazgatója.

    Kapcsolat a játékon keresztül

    A játék nem csak a legtermészetesebb módja a gyerekek tanulásának, de alapvető szerepet tölt be jövőbeni fejlődésükben az életük során. Ezért nemcsak joga van hozzá minden gyermeknek*, de alapvető szükségletük is a játék. A játék serkenti az emberi agyat, segíti fizikai és érzelmi fejlődését, valamint olyan kritikus 21. századi készségek kialakulását, mint a problémamegoldó képesség, az együttműködési készség, a kreativitás és a kommunikáció.

    A legfiatalabb gyermekek számára a felnőttekkel eltöltött játékidő kulcsfontosságú képességeik kibontakoztatásában. A kisgyermekek agya 700-1000 neuront képes aktiválni másodpercenként, amelyek ezt követően több ezer másik neuronhoz kapcsolódnak. A játék segít aktiválni ezeket a neuronokat, és ezek a kapcsolatok lesznek az építőkövei a jövőjüknek, kihatva az egészségükre, érzelmi jólétükre és tanulási képességükre.**.

    „Az embereknek emberekre van szükségük. A tanulás alapja a felnőttek és a gyermekek közötti kapcsolat. Bármi, ami megzavarja ennek a kommunikációnak a természetes áramlását, megzavarja a gyermekek tanulási folyamatát.

    Miközben hajlamosak vagyunk arra koncentrálni, hogy a gyermekek képernyő előtt töltött ideje megfosztja őket a fontos beszélgetésektől, a felnőttekre is fókuszálnunk kell. Minden egyes alkalommal, amikor kézbe vesszük a mobilunkat egy, a gyermekünkkel folytatott beszélgetés közben – minden alkalommal, amikor rápillantunk az új üzenetek miatt, és minden alkalommal, amikor a jól ismert pittyegést követően ellenőrizzük az e-mailjeinket, megtörjük az értékes pillanatok megélését gyermekünkben. Kutatásunk azt mutatja, hogy abban a megtört pillanatban, a beszélgetés elvész, és gyermekeink kevesebbet tanulnak. „- mondta Kathy Hirsh-Pasek PhD, a Temple Egyetem Pszichológia tanszékének pszichológia professzora és a Brookings Intézet vezetője.

    Csatlakozz a mókához, és fogadd el a kihívást! Oszd meg a kihíváshoz kapcsolódó gondolataid és kreatív ötleteid a közösségi médiában, és használd a #donotdisturbplaytime hashtaget. Csak ne feledd, hogy ezt a játékidőn kívül tedd!