Kategória: Extrém

  • Kemény kutyások és kutyák Piliscséven

    Kemény kutyások és kutyák Piliscséven

    Kutyást és kutyáját egyaránt kemény próbatétel elé állító megmérettetésen búcsúztatták a nyarat a hétvégén a Hard Dog Race szerelmesei Piliscséven. A helyi motocross centrum területén megrendezett BASE futamon rajthoz álló terepfutók négylábú társaikkal a versenysorozat történetében már legendásnak számító helyszínen belekóstolhattak a kihívás, a kaland, és a feladatok közös teljesítése felett érzett büszkeség érzésébe, egyúttal hozzájárulhattak a mellrák elleni küzdelemben oroszlánrészt vállaló Mellrákinfó Egyesületet támogatásához.
    Mostoha körülményekkel nehezítette a Hard Dog Race (HDR) évadzáró BASE futamán résztvevő közel 1300 nevező és kutyája versengését a természet a Piliscsév Motocross Pályán szeptember 23-án, szombaton. A borongós, hűvös és csapadékos reggelen öt ország versenyzői húztak futócipőt, hogy hámot öltő társaikkal kipróbálják erejüket a 18 épített akadállyal, valamint feladatok egész sorával színesített, a rajttól a célig összesen 240 méter szintkülönbség legyűrését megkövetelő, 5630 méter hosszú távon. A barátságtalan őszi időjárás kitett magáért, ám a HDR rajongói ismét megküzdöttek a gyakran hajmeresztően meredek siratófalakkal, a kutyaszőrborzolóan sáros vizesárkokkal.


    ESŐS NAP LEMONDÁS NÉLKÜL
    A HDR története szorosan összekapcsolódik Piliscsévvel, hiszen a szellemiségével immár a lengyel és cseh
    helyszíneken is kutyások ezreit megmozgató kihívás szervezői 2016-ban a Piliscsév Motocross Pálya terepén
    szervezték meg első rendezvényüket, és akár esik, akár fúj, mindig szívesen térnek vissza ide.
    „Többször bebizonyosodott már, hogy kutyával esőben is lehet futni, és a kedvezőtlen reggeli időjárás ezúttal
    sem szegte kedvét a résztvevőknek” – fogalmazott Púza András. A HDR alapítója fontos feladatának tekinti a
    kutyás sportok népszerűsítését, és a korábbi kutyavezető tűzszerész jelzésértékűnek tekinti, hogy a BASE
    futamra benevező terepfutók egyike sem mondta le a részvételt a csapadékos idő miatt. A verseny után úgy
    fogalmazott, a HDR az elszánt emberek kihívása, azoké a valóban kemény kutyásoké, akik négylábú társuk
    oldalán megküzdöttek a pálya, és a különféle akadályok nehézségeivel.

    AKADÁLYOK SÁRRAL, VÍZZEL
    A HDR szervezői az idei BASE futam előkészítésekor barátságos indián nyárra számítottak, ezért a terepfutópálya kialakításakor nagy hangsúlyt helyeztek a versengés során kimelegedő kutyák felfrissülését is szolgáló vizes akadályok beépítésére. A különféle feladatokat tartogató 18 akadály közül három okozott valóban nedves pillanatokat, ám az esőben a vizesárok már aligha jelenthetett kihívást a versenyzőknek.
    A rajthoz állók ezúttal is megbirkózhattak a BASE futamok megszokott akadályaival, köztük a sáros siratófallal, a tápcipeléssel, a gumidzsungellel, a súlymellénnyel, vagy az ugrálópárnával, de a HDR most a rendszeresen visszatérőknek is tartogatott két teljesen új feladatot. A billenőpalló izgalmas kihívásnak bizonyult a hatlábú
    párosok számára, míg közvetlenül a célba érkezést megelőzően „ A Musher összeköt” hozta zavarba a versenyzőket és társaikat, itt ugyanis a kutya és gazdája nem látja egymást, csupán a futószár köti össze őket, azaz a pároknak elválasztva kell áthaladniuk.

    ELÉG FÉRFI VAGY A RÓZSASZÍNHEZ?
    Hét esztendőre visszatekintő története során a HDR mindvégig fontosnak tekintette a jó ügyek, a non-profit szervezetek segítését. Az idei BASE-futam kapcsán a szervezők a mellrák elleni harc felkarolását tűzték zászlajukra, és a súlyos betegség megelőzéséért, leküzdéséért dolgozó Mellrákinfó Egyesület munkájához az alkalomra készült pólók értékesítésével gyűjtöttek támogatást. A HDR Shopban megvásárolt valamennyi HDR – MELLRÁKINFO EGYESÜLET feliratú póló árából 2000 forintot utalnak át az egyesület számlájára. A szombati nyárbúcsúztató futam résztvevői Piliscséven találkozhattak a mellrák elleni küzdelmet a HDR-el és Mellrákinfó Egyesülettel közösen
    támogató Vizslafotózás munkatársaival is. Az „ELÉG FÉRFI VAGY A RÓZSASZÍNHEZ?” címmel, ősszel meghirdetett kampány keretében az együttműködő szervezetek a korai felismerés, valamint a mammográfiás
    szűrések fontosságára hívják fel a figyelmet. Mindehhez a Vizslafotózás rendhagyó megoldást választott, egy jótékonysági fotózás keretében műtermükben olyan férfiakat fényképeztek kutyáik társaságában, akik a kezdeményezéshez csatlakozva készek voltak rózsaszínben a kamera elé állni. A hétvégén záruló kampány iránt a várakozásokon felüli volt az érdeklődés, az elkészült képeket hamarosan bemutatják az akció szervezői.


    A FOLYTATÁSBAN
    A HDR csapata a 2023-as szezon lezárása után megkezdi a felkészülést 2024-re. A hazai, valamit a lengyel és
    cseh futamokat tartalmazó versenynaptár hamarosan napvilágot lát, ám a szervezők már most azért dolgoznak,
    hogy a következő esztendő az ideinél is több újdonságot, érdekességet, egyben kihívást, büszkeséget hozzon a
    kutyás terepfutás szerelmeseinek.

    További információk: https://harddograce.hu/

  • A Hot Wheels™ Monster Trucks Live 2022-ben visszatér Európába

    A Live Nation és a Raycom-Legacy Content Company, a Mattel, Inc. (NASDAQ: MAT) partnereként hamarosan újraindítja a Hot Wheels Monster Trucks Live turnét, új kocsikkal visszatérve az élő fellépésekhez Európa-szerte. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a családi show ellátogat az európai arénákba, köztük a Budapest Arénába is, 2022. március 19-én! Minden városban választani lehet a matiné és az esti előadás között.

     

    A Hot Wheels Monster Trucks Live NAGYBAN tér vissza, több járgánnyal, mint valaha! A vadonatúj, 4 méter magas Mega Wrex™ tornyok dinoszaurusz külsejükkel 1800 lóerőt mozgosítanak a versenyben. A turnénak ez az újdonsága biztosan a nézők egyik kedvence lesz! A rajongók megismerkedhetnek még az új Bigfoot Midwest Madness™-szel is, amely a Hot Wheels és a Bigfoot® együttműködéseként jött létre. Továbbá Race Ace™ is csatlakozik az eseménysorozathoz, újabb szörnyetegként, amely az ikonikus Hot Wheels lángnyelveket viseli.

    Ez a turné továbbra is az egyetlen lehetőség a közönség számára, hogy megnézze a híres Hot Wheels Monster Trucks játékok valós, életre kelt verzióit, beleértve a visszatérő kedvenceket is – Bone Shaker™-t, Tiger Sharkot, V8 Bomber™-t és Demo Derby-t. Az előadásokon szintén látható lesz egy különleges rész az autófaló, tüzet okádó Megasaurustól és a Hot Wheels Monster Trucks Live magasan repkedő Freestyle Motocross versenyzőitől! A rajongók egyszerre élvezhetik az izgalmas akciókat és az üzemanyaggal átitatott játékosságot, mindezt felülmúlhatatlan ütközésekkel, valamint hatalmas monster truck versenyekkel és csatákkal!

    A népszerű Crash Zone lehetőség minden előadás előtt két és fél órával kezdődik. Az egyedülálló élmény a rajongóknak lejutást biztosít a versenypályára, hogy közelrő láthassák a Hot Wheels Monster Trucks autók sokkoló külsejét és hatalmas méreteit! A nézők még emlékezetesebbé tehetik a napot egy adrenalinnal feltöltött VIP csomaggal, amely tartalmaz többek között egy az akciókra történő legjobb rálátást nyújtó ülőjegyet, ajándéktárgyakat, valamint egy vezetett Monster Truck túrát is!

    Budapesten 2 előadás lesz látható, a matiné 11:30-kor, az esti show 18:30-kor kezdődik majd 2022. március 19-én, szombaton, a Budapest Arénában. Jegyek október 28-tól kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

    A nézők és a stáb biztonsága a legfontosabb. A Mattel örömmel hozza el a nézőknek a Hot Wheels élő eseményeit, szigorúan betartva a helyi biztonsági előírásokat és szabályokat.

    További infó:

    https://hotwheelsmonstertruckslive.com/

    www.livenation.hu

    www.funcode.hu

    Fotó:Illusztráció- CraigL képe a Pixabay -en.

  • Varga Csaba áprilisban a Mount Everestre indul

    Varga Csaba áprilisban a Mount Everest meghódítására indul, célja, hogy első magyarként mássza meg oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb, 8850 méter magas csúcsát – közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere az MTI-vel.

     

    A tervek szerint Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó április elején indul a Himalájába, a csúcstámadás legkorábban május közepén történhet meg – olvasható a közleményben.
    A Mount Everest oxigénpalack nélküli, „tiszta” megmászása hatalmas kihívást jelent az alpinisták számára. Amíg pótlólagos oxigén segítségével már több mint 10 ezer ember hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, addig palack nélkül mindössze pár száz hegymászónak sikerült ez – tartalmazza a tájékoztató.
    Az Everest-expedíciót komoly edzésmunka előzi meg, Varga Csaba a tavalyi expedíciók óta folyamatosan készül. „Az alapos felkészülés elengedhetetlen része a magashegyi mászásoknak. A futás az edzésprogramom alapja, elsősorban a terepfutás, nagyon hosszú távokon, minden nap, órákon keresztül. Emellett a crossfitnek a különböző típusait építem be a napi rutinba és egy új, fontos elem az idei edzésben a légzéstechnika fejlesztése, ami rengeteget segíthet az akklimatizáció során és a csúcstámadás idején. Ágh Csaba erőnléti edzővel tavaly óta dolgozunk együtt, úgy érzem nagyon hasznos a közös munka. A legnagyobb kihívás, hogy ki kell bírni a hosszú, kimerítő csúcstámadást, amihez mentálisan és fizikailag egyaránt egyben kell lenni. Állóképesség, erő és gyorsaság, erre van szükség, úgy érzem, készen állok” – idézi a közlemény a Kalifa Alpin Csapat hegymászóját.
    Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba 2013 óta sorra hódítja a világ legmagasabb csúcsait, mindet pótlólagos oxigén segítsége nélkül. Tavaly már negyedik csúcssikerének örülhetett: július 19-én a mostoha időjárási körülmények ellenére a 8080 méter magas Hidden Peak legmagasabb pontján feszíthette ki a magyar zászlót. Ezzel jelenleg ő a legeredményesebb aktív magyar magashegyi alpinista Klein Dávid mellett.

    MTI