Kategória: Egészség

  • Kemény kutyások és kutyák Piliscséven

    Kemény kutyások és kutyák Piliscséven

    Kutyást és kutyáját egyaránt kemény próbatétel elé állító megmérettetésen búcsúztatták a nyarat a hétvégén a Hard Dog Race szerelmesei Piliscséven. A helyi motocross centrum területén megrendezett BASE futamon rajthoz álló terepfutók négylábú társaikkal a versenysorozat történetében már legendásnak számító helyszínen belekóstolhattak a kihívás, a kaland, és a feladatok közös teljesítése felett érzett büszkeség érzésébe, egyúttal hozzájárulhattak a mellrák elleni küzdelemben oroszlánrészt vállaló Mellrákinfó Egyesületet támogatásához.
    Mostoha körülményekkel nehezítette a Hard Dog Race (HDR) évadzáró BASE futamán résztvevő közel 1300 nevező és kutyája versengését a természet a Piliscsév Motocross Pályán szeptember 23-án, szombaton. A borongós, hűvös és csapadékos reggelen öt ország versenyzői húztak futócipőt, hogy hámot öltő társaikkal kipróbálják erejüket a 18 épített akadállyal, valamint feladatok egész sorával színesített, a rajttól a célig összesen 240 méter szintkülönbség legyűrését megkövetelő, 5630 méter hosszú távon. A barátságtalan őszi időjárás kitett magáért, ám a HDR rajongói ismét megküzdöttek a gyakran hajmeresztően meredek siratófalakkal, a kutyaszőrborzolóan sáros vizesárkokkal.


    ESŐS NAP LEMONDÁS NÉLKÜL
    A HDR története szorosan összekapcsolódik Piliscsévvel, hiszen a szellemiségével immár a lengyel és cseh
    helyszíneken is kutyások ezreit megmozgató kihívás szervezői 2016-ban a Piliscsév Motocross Pálya terepén
    szervezték meg első rendezvényüket, és akár esik, akár fúj, mindig szívesen térnek vissza ide.
    „Többször bebizonyosodott már, hogy kutyával esőben is lehet futni, és a kedvezőtlen reggeli időjárás ezúttal
    sem szegte kedvét a résztvevőknek” – fogalmazott Púza András. A HDR alapítója fontos feladatának tekinti a
    kutyás sportok népszerűsítését, és a korábbi kutyavezető tűzszerész jelzésértékűnek tekinti, hogy a BASE
    futamra benevező terepfutók egyike sem mondta le a részvételt a csapadékos idő miatt. A verseny után úgy
    fogalmazott, a HDR az elszánt emberek kihívása, azoké a valóban kemény kutyásoké, akik négylábú társuk
    oldalán megküzdöttek a pálya, és a különféle akadályok nehézségeivel.

    AKADÁLYOK SÁRRAL, VÍZZEL
    A HDR szervezői az idei BASE futam előkészítésekor barátságos indián nyárra számítottak, ezért a terepfutópálya kialakításakor nagy hangsúlyt helyeztek a versengés során kimelegedő kutyák felfrissülését is szolgáló vizes akadályok beépítésére. A különféle feladatokat tartogató 18 akadály közül három okozott valóban nedves pillanatokat, ám az esőben a vizesárok már aligha jelenthetett kihívást a versenyzőknek.
    A rajthoz állók ezúttal is megbirkózhattak a BASE futamok megszokott akadályaival, köztük a sáros siratófallal, a tápcipeléssel, a gumidzsungellel, a súlymellénnyel, vagy az ugrálópárnával, de a HDR most a rendszeresen visszatérőknek is tartogatott két teljesen új feladatot. A billenőpalló izgalmas kihívásnak bizonyult a hatlábú
    párosok számára, míg közvetlenül a célba érkezést megelőzően „ A Musher összeköt” hozta zavarba a versenyzőket és társaikat, itt ugyanis a kutya és gazdája nem látja egymást, csupán a futószár köti össze őket, azaz a pároknak elválasztva kell áthaladniuk.

    ELÉG FÉRFI VAGY A RÓZSASZÍNHEZ?
    Hét esztendőre visszatekintő története során a HDR mindvégig fontosnak tekintette a jó ügyek, a non-profit szervezetek segítését. Az idei BASE-futam kapcsán a szervezők a mellrák elleni harc felkarolását tűzték zászlajukra, és a súlyos betegség megelőzéséért, leküzdéséért dolgozó Mellrákinfó Egyesület munkájához az alkalomra készült pólók értékesítésével gyűjtöttek támogatást. A HDR Shopban megvásárolt valamennyi HDR – MELLRÁKINFO EGYESÜLET feliratú póló árából 2000 forintot utalnak át az egyesület számlájára. A szombati nyárbúcsúztató futam résztvevői Piliscséven találkozhattak a mellrák elleni küzdelmet a HDR-el és Mellrákinfó Egyesülettel közösen
    támogató Vizslafotózás munkatársaival is. Az „ELÉG FÉRFI VAGY A RÓZSASZÍNHEZ?” címmel, ősszel meghirdetett kampány keretében az együttműködő szervezetek a korai felismerés, valamint a mammográfiás
    szűrések fontosságára hívják fel a figyelmet. Mindehhez a Vizslafotózás rendhagyó megoldást választott, egy jótékonysági fotózás keretében műtermükben olyan férfiakat fényképeztek kutyáik társaságában, akik a kezdeményezéshez csatlakozva készek voltak rózsaszínben a kamera elé állni. A hétvégén záruló kampány iránt a várakozásokon felüli volt az érdeklődés, az elkészült képeket hamarosan bemutatják az akció szervezői.


    A FOLYTATÁSBAN
    A HDR csapata a 2023-as szezon lezárása után megkezdi a felkészülést 2024-re. A hazai, valamit a lengyel és
    cseh futamokat tartalmazó versenynaptár hamarosan napvilágot lát, ám a szervezők már most azért dolgoznak,
    hogy a következő esztendő az ideinél is több újdonságot, érdekességet, egyben kihívást, büszkeséget hozzon a
    kutyás terepfutás szerelmeseinek.

    További információk: https://harddograce.hu/

  • Már az Egyesült Államokban is megjelent a Havanna-tünetegyüttes

    Már az Egyesült Államok területén belül is megjelent a Havanna-tünetegyüttesként ismert betegség, és John Bolton korábbi elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó (2018-2019) is megerősítette a tünetegyüttes állítólagos áldozatainak beszámolóit – jelentette a Newser hírportál hétfőn.

    A 2007-ben alapított amerikai hírgyűjtő portál online cikke a CBS amerikai televíziós csatorna tekintélyes, félévszázados oknyomozó műsora, a 60 Minutes (60 perc) című program vasárnap esti adására hivatkozva arról tudósított, hogy a Havanna-szindrómaként ismert, az orvosokat jelenleg is zavarba ejtő kórnak eddig egyetlen közös tulajdonsága volt a bejelentett esetekben: mindegyik az Egyesült Államok területén kívül történt.
    A 60 Minutes riportja szerint azonban most már több esetet regisztráltak magában a Fehér Házban is. A vasárnap esti adásban számos nemzetbiztonsági tisztségviselő számolt be olyan személyes élményről, amikor hirtelen és megmagyarázhatatlanul „ütést” éreztek.
    „Olyan volt, mint egy éles, szúró fájdalom a fejem oldalán, emlékszem, a fejem jobb oldalán, és megszédültem” – mesélte a műsorban Olivia Troye, aki Mike Pence korábbi alelnök belbiztonsági és terrorizmus elleni harcért felelős tanácsadója volt. Elmondása szerint éppen a Fehér Ház tőszomszédságában található Eisenhower elnöki irodaházban (EEOB) dolgozott, és éppen a lépcsőházban tartott lefelé a Fehér Ház irányába, amikor először észlelte magán a tüneteket, és alig tudott talpon maradni.
    Az incidens akár egyedi is lehetett volna, de ezután még többször előfordult vele, és ami még fontosabb, ez történt számos más amerikai vezető tisztségviselővel is, akik beszéltek a CBS stábjával. Volt, hogy a Fehér Ház területén fordult elő velük, volt, hogy az otthonukban.
    John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó ugyan magán nem tapasztalta a tüneteket, de elég sok esetről hallott első kézből ahhoz, hogy „szándékos támadás” bizonyítékait vélje felfedezni. „Nem látok más észszerű feltevést, ha figyelmesen megvizsgáljuk az esetszámokat és a tapasztalt mintázatot” – fogalmazott a műsorban Bolton.
    Az egyik, névtelenül nyilatkozó tisztségviselő szerint a Trump-adminisztráció egyik miniszteri rangú tagja is észlelte a fenti tüneteket.
    Miles Taylor, a belbiztonsági miniszter korábbi kabinetfőnöke azt állította: ő maga két ilyen támadás áldozata is volt a kongresszus épülete közelében, a Capitol Hillen fekvő lakásában 2018-ban.
    „Olyan magas, ciripelésszerű hang volt, amelyről az ember azt gondolná, hogy vagy tücsök, vagy valamiféle digitális hang. A legfurcsább az volt, hogy amikor az ablakhoz léptem, kinyitottam, és kinéztem az utcára, és tegyük hozzá, ez úgy hajnali három, fél négy körül lehetett, fehér furgont láttam. És ekkor a furgon féklámpái kigyulladtak, és az autó gyorsan elhajtott” – tette hozzá Taylor. Mintegy öt hét múlva az eset megismétlődött, ekkor a férfinak már „agyrázkódásszerű tünetei” voltak.
    William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) főigazgatója szerint az eseteket jelenleg is vizsgálják, de egyelőre nincs bizonyítékuk, hogy „az incidensek között kapcsolat lenne”.
    A Havanna-szindrómaként emlegetett betegség hirtelen fellépő szédüléssel, fejfájással, látásromlással és hányingerrel, illetve lelki betegségekkel, szorongással és depresszióval is járhat. A tünetegyüttest először 2016-ban észlelték az Egyesült Államok és Kanada havannai nagykövetségének alkalmazottjainál. Később napvilágra kerültek esetek Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is, legutóbb pedig az Egyesült Államok bogotái nagykövetségén, Párizsban és Genfben is észlelték.

    MTI

  • Napi fél és 3 csésze közötti kávéfogyasztás jó hatással van a szív-és érrendszerre

    Napi fél és 3 csésze közötti kávéfogyasztás jó hatással van a szív-és érrendszerre

    Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derül ki a budapesti Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös vizsgálatának eredményéből.

     

     

    A budapesti és a londoni egyetem eredményei a közelmúltban láttak napvilágot a European Journal of Preventive Cardiology orvosi szaklapban – tájékoztatta a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI-t.      A vizsgálatokból kiderült, hogy az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltek meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akit egyáltalán nem fogyasztanak kávét – idézi a tájékoztató Simon Juditot, a tanulmány első szerzőjét, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatóját.
    Az MRI vizsgálatok során azt értékeltük, hogy a rendszeres kávéfogyasztásnak van-e valamilyen hatása a szív struktúrájára és működésére – idézi a tájékoztató Maurovich-Horvat Pált, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatóját, a kutatás egyik vezetőjét, aki kiemelte: azt találták, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat.
    A jelenlegi tanulmányban csaknem félmillióan vettek részt, ami nagyon komoly statisztikai erőt biztosít az adatok értékelésekor – idézi a közlemény Steffen Petersent, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzorát, a kutatás koordinátorát.
    Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált – tette hozzá.
    Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk. A kutatásban résztvevők közül legtöbben vagy őrölt kávét vagy instant kávét ittak rendszeresen – mondta Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa.
    „Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében. Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük” – tette hozzá.
    Maurovich-Horvat Pál klinikai igazgató szerint fontos azt is megemlíteni, hogy negatív kardiovaszkuláris következményeket nem találtak azok körében, akik jelentősebb mennyiségben napi 3 csészénél több kávét isznak.     „Igaz azonban, hogy ebben a csoportban olyan előnyt nem lehetett megfigyelni, ami a mérsékelt kávéfogyasztók körében igazolható volt” – tette hozzá, kiemelve: a kávé az egyik legtöbbet fogyasztott élvezeti ital a világon, a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásairól azonban keveset tudni, vagy legalábbis ellentmondásosak voltak az eddigi kutatási eredmények.
    A kutatócsoport a brit UK Biobank adatbázisát felhasználva 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben. A kávézási szokásokat, valamint az életmódbeli sajátosságokat (dohányzás, fizikai aktivitás) részletes kérdőív segítségével térképezték fel.
    Adatokat gyűjtöttek az esetleg társuló kardiovaszkuláris kockázati tényezőkről (magasvérnyomás-betegség, diabetes, koleszterinszint) is.
    A 11 évig tartó vizsgálat során a résztvevőket 3 csoportba sorolták: a kávét nem fogyasztók a résztvevők 22,1 százalékát tették ki, kávét mérsékelten fogyasztók 58,4 százalékot, míg a kávét jelentős mennyiségben fogyasztók a vizsgálatban közreműködők 19,5 százalékát jelentették. Egy résztanulmányban (30 650 egyén) értékelték a rendelkezésre álló MRI (mágneses rezonancia képalkotó vizsgálat) képanyagát is – áll a közleményben.

    MTI